Mautner Zsófi végzettségét nézve külkereskedő, szenvedélyét tekintve gasztronómus. Öt éven keresztül diplomataként dolgozott Brüsszelben kulturális és esélyegyenlőségi területen. Ebben az időszakban kezdett el blogot írni Chili&Vanília címmel. A blog első éve után megnyerte a HVG blogversenyének gasztronómiai kategóriáját.

Innentől kezdve napról napra többen olvasták internetes naplóját, sőt gasztronómiai-szakmai körökben is egyre elismertebbek lettek írásai. Majd egyre több rangos, szakmabeli felkérés érkezett, amelyek nagy részére azonban csak pár év múltán mondott igen. Végül a döntést megkönnyítette, hogy felkérték, legyen a Dining Guide étteremkalauz főszerkesztője. Így lett a hobbiból igazi hivatás. Gasztrobloggerből Mautner Zsófi tehát közismert és elismert gasztronómiai újságíróvá, tévéműsorok szakértőjévé és a Chili és Vanília szakácskönyv szerzőjévé lépett elő.

Mautner Zsófi igazi sikertörténetet tudhat maga mögött, mégis felmerülhet a kérdés, mi vezette a pályamódosításhoz. Hiszen a diplomataélet biztos egzisztenciájával, kihívásaival és magas  életszínvonalával szemben kockázatos lépésnek tűnhet ez a váltás. Milyen  érvek szóltak a pályamódosítás mellett, milyen kétségek merültek fel? Hogyan épített fel egy teljesen új egzisztenciát, kapcsolati hálót?
 

A bejegyzés trackback címe:

https://bookline.blog.hu/api/trackback/id/tr392184987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása