Prokopp Mária recenziója Sárközy Péter Róma mindannyiunk közös hazája című könyvéről

Sárközy Péter, a római La Sapienza ősi, nagyhírű egyetemének immár három évtizede professzora, hosszú évek óta ontja a pompás tanulmányokat, köteteket magyar és olasz nyelven, folytatva a nagy elődök irodalmi és történeti m unkásságát, hogy elmélyítse mindkét nemzet fiaiban az ezer éves történetünk jelentős, közös szálait.  A jelen kötet címe idézet Lászai János gyulafehérvári kanonok, jeles humanista, a római Szent Péter bazilika magyar gyóntatójának Rómában lévő 1523. évi síremlékéről: ROMA EST PATRIA OMNIUM FUITQUE.

 

A kötet fedőlapján a Lateráni bazilikában látható fehér márvány dombormű képe II. Szilveszter pápát ábrázolja, amint 1000-ben Királyi koronát és Apostoli kettős keresztet ad István magyar fejedelem küldötteinek. Az emlékművet, amelynek ez a jelenet csak részlete, 1909-ben Fraknói Vilmos történész, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, a Római Magyar Történeti Intézet 1895. évi alapítója, címzetes püspök állíttatta II. Szilveszter pápa kenotáfja fölé. Maga az a tény, hogy a magyar államalapítás 1000. évfordulójának emlékműve Róma főtemplomában  – amely CAPUT ET MATER OMNIS ECCLESIAE - helyet kaphatott, a magyarság 1000 éves európai és római jelenlétének az elismerése, a Pápa dicsőítése mellett. Az emlékmű alatt 10 soros latin donációs felirat ismerteti az ábrázolásokat.

A kötet időrendben mutatja be a magyarok római jelenlétének még ma is látható vagy ábrázolásokban, feljegyzésekben megragadható építészeti, képzőművészeti emlékeit. Így megismerhetjük Szent István  király által a Szent Péter bazilika mellett alapított magyar zarándokház alaprajzát és metszetét, amelyet 1026-ban már említ a pápa oklevele. Hamarosan átadta a pápa a közeli Szent István protomartír templomot is a magyaroknak. Itt, a „platea hungarorum” területén magyar plébánia létesült, amely arra utal, hogy nemcsak zarándokokként jelentek meg a magyarok, hanem állandó lakosok voltak Rómában: OTTHON voltak! A templom és a zarándokház 1776-ig, közel 800 éven át fennállt. Ekkor, a Szt. Péter bazilika mai sekrestyéjének építése miatt bontották el a magyarok vendégházát. Előtte, azonban többször megújították, amelyek közül az 1497. évi emelkedik ki, amikor II. Ulászló király megbízottja, Bodroghi Fülöp reneszánsz stílusban alakíttatta át.

1404-től a magyar alapítású pálos szerzetesrend is megtelepült Rómában. Előbb a San Salvatore in Onda templom az övék, majd a San Lorenzo in Damaso /1448-54 között/, és 1454-ben kapják meg az előző évben restaurált ősi, V. századi Santo Stefano Rotondo templomot a Celius dombon. 1448-tól a pálosok végzik a magyarok lelki gondozását Rómában. A templom melletti kolostorban alapította 1579-ben Szántó István jezsuita gyóntató a Magyar Kollégiumot, amelyet a következő évben egyesítettek a németek kollégiumával. Ettől kezdve, mind máig a Santo Stefano templom a két nemzet papnövendékeinek kollégiumának kezelésében van. Csupán a latin elnevezés adta abc-sorrend miatt hívják Collegium Germanicum-Hungaricum-nak. Magyarul, az abc-sorrend szerint, magyar-német kollégiumnak kellene nevezni! 1580-ban helyezték el a templom közepén álló pillérre az emléktáblát, amely hirdeti, hogy az oltárt Isten dicsőségére az Istenszülő, az apostolok és más szentek mellett István, Imre és László magyar királyok tiszteletére szentelték fel. 1582-ben az oltár körül alacsony falat emeltek, amelyen Pomaricio Szent István első vértanú életét festette meg. Az utolsó képen a szent megjelenik Saroltának, és hírül adja fia születését és névadását. Az oltár-kerítés külső falát Szent Imre, Szt. László és Margit álló alakos domborműve ékesíti.

 1517-ben Lászai János gyulafehérvári kanonok, jeles humanista költő lett a Szent Péter bazilika magyar gyóntatója. Ő, aki néhány évvel korábban 1512/13-ban Gyulafehérvárott  a székesegyházhoz pompás reneszánsz kápolnát építtetett, bizonyára Rómában is pártolta a művészeteket. Síremlékét is maga tervezte. 1523-ban, pestisben halt meg. A síremléket, amelyet minden bizonnyal magyar szobrász készített, Brodarics István, II. Lajos király római követe és Gyöngyösi Gergely a pálos rend perjele helyezte a templom közép-részére, az oltár mögé. A templom évtizedek óta folyó régészeti kutatása és műemléki helyreállítása során ezt a síremléket eredeti, központi helyéről elmozdították, és a szélső fal mellett tették be a padozatba. Sárközy professzor évek óta küzd írásban és szóban Msg. Lászai síremlékének az eredeti helyre való visszahelyezéséért. Hisszük, hogy siker fogja koronázni tudományos érvelését.


 A magyar királyok római látogatásairól az itáliai történetírók nagy tisztelettel és csodálattal tudósítanak. Ezek közül Nagy Lajos király 1350. évi szentévi zarándoklatát és Zsigmond király 1433. évi császári koronázását ma is jeles művészi alkotás őrzi. Nagy Lajos király közel 1000 fős kíséretével látogatta végig a hét „Nagy” római bazilikát. Szálláshelye a Lateráni palotában volt. A Szt. Péter bazilika altemplomában a Szt. Veronika kápolnában az 1627-ben Giov. Batt. Ricci által festett freskón Nagy Lajos térden állva hódol a bazilika ereklyéje, a Veronika-kendő előtt. Zsigmond király római koronázásának a Bazilika bronz főkapuján állíttattak emléket a kor jeles szobrászával Filarete-vel. Ezt a pompás bronzkaput áthelyezték az 1506-tól épülő jelenlegi Szt. Péter bazilikába is, ahol ugyancsak ez a Főkapu. A három dombormű a király és nagyszámú lovas kíséretének megérkezését, magát a koronázást majd a pápa és a megkoronázott Zsigmond kivonulását ábrázolja az Angyalvárból.

 Mátyás király Róma látogatásáról nincs adatunk, de a Campo dei Fiori és a Via Pellegrino sarkán a fiatal király lovas képe volt látható, amelyet – minden valószínűség szerint - a jeles kortárs, Andrea Mantegna, Janus Pannonius barátja festett. A Mátyást megkoronázó esztergomi érsek, Széchy Dénes római palotája a Corso elején, a mai Doria-Pamphili palota helyén állt. Bakócz Tamás érsek, amikor mint pápa-jelölt 1513-ban fényes kísérettel Rómábajött, a Piazza Colonna-n, a Palazzo Chigiben, a mai miniszterelnökségi palotában lakott. Ez az épület 1870-1915 között, 45 éven át, az Osztrák-Magyar Monarchia nagykövetségének székháza volt. Bakócz bíborosi temploma a San Martino al Monte templom volt a Santa Maria Maggiore bazilika közelében. Ezt az ókeresztény bazilikát 1500-1521-között reneszánsz stílusban megújíttatta, amelyet a barokk átépítés semmisített meg.


 Mátyás király követeként 1465-ben jelent meg Rómában Janus Pannonius 300 pompás lovas kíséretében, hogy II. Pál pápától elnyerje az egyetem felállításának engedélyét. Pár évvel később, 1475-ben Újlaki Miklós, Bosznia és Oláhország királya zarándokolt Rómába. A IV. Sixtus pápa előtti hódolatát ábrázolja a freskókép a zarándokok számára alapított egykori vatikáni Szt. Lélek kórházban /1484, Benedetto Bonfigli/. Mátyás király vatikáni hírneve a XVII. században is eleven volt, erre utal a Salone Sisto előtti folyosó Mátyás király könyvtárát ábrázoló freskóképe a világ leghíresebb könyvtárait ábrázoló freskók között.


A recenzió megjelent az MKB Professzori könyvajánló sorozatban. Prof. Prokopp Mária, az ELTE művészettörténész professzor készítette.


A könyv bemutatója október 27-én18.000 órától lesz az Olasz Kultúrntézetben (1088 Budapest, Bródy S. u. 8.), ahol Pál József (a Szegedi Tudományegyetem Olasz Tanszékének vezetője), Szörényi László (MTA Irodalomtudományi Intézetének igazgatója) és Prokopp Mária (művészettörténész, egyetemi tanár) mutatja be a kötetet. Köszöntőt mond: Salvatore Ettore (a budapesti Olasz Kultúrintézet igazgatója), megnyitó beszédet tart Sárközy Péter, a könyv szerzője.


Sárközy Péter: Róma - mindannyiunk közös hazája

Romanika Bt., 2010

264 oldal
Kötés: kemény kötés
ISBN: 9786155037009
 

A bejegyzés trackback címe:

https://bookline.blog.hu/api/trackback/id/tr482390533

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bikácsy Gergely - NE VÁRD A MÁJUST 2010.12.06. 13:35:10

wordle.netDecemberben, Mikulás napján májusi nevekre jó gondolni. Messze van még, sőt, hideggel is járhat: akkor jönnek a fagyosszentek. A híres Pongrác-Szervác-Bonifác. A távozásuk után szoktam csak Rómába indulni, nehogy ott kapjanak el. Tavaly egy á...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása