Kanehara Hitomi: Önregény
Sass Henno: Itt jártam – Az első letartóztatás


Az életet sokszor sokféleképpen el lehet szúrni. Tudjuk ezt nagyon jól mindannyian. Ráadásul többnyire saját, keserű tapasztalatunkból. Amikor tanulunk belőle, többnyire sikerül is fölállni a vesztett állásból. De aztán mindig jön egy újabb esély a bakira. Így leszünk egyre érettebbek. Van, akinek ez annyira keményen alakul, hogy a felnőttségbe pofára vágódva csúszik be. Ebben a két ifjúsági regényben ez a közös vonás: a két főhős nagyon kemény tapasztalatokon megy keresztül, s mintha eleve bukásra lennének ítélve. Henno könyvénél az alcím alapján és a keretes szerkezet miatt egyáltalán nem titok, hogy így járt, hiszen a sztori végén lecsukták. Hitominál pedig szintén visszafelé haladunk az időben, s a sorrendben első, de időrendben utolsó történet sem a megtalált emberi kapcsolatról szól.

Az észt könyv öndefiníciója szerint is ifjúsági regény. De mindkettőről ez ugrik be, bárkit is kérdezek. Bár sok-sok fenntartással. Ezzel a műfajjal sokáig én is csak nehezen tudtam mit kezdeni. Az idesorolt művek az ifjaknak íródtak, tehát, mondjuk, a tízes éveikben járóknak, esetleg a huszonkeveseknek. Vagyis azoknak, akik adott esetben még gyerekkönyveket is olvasnak, de már kifejezetten felnőtteknek szólókat is. Vagyis ez amolyan átmeneti kategória, és egy adott mű ide sorolása nem igazán tényleges ismérveken, hanem inkább a szerző vágyán alapul, vagyis azon, hogy azt szeretné, ha a fiatalok olvasnák a művét. A baj csak az, hogy az ifjakkal nem könnyű azonosulni. Ezért a legtöbb ifjúságinak szánt könyv - az írójával egyetemben - egy felnőtt szemében primitív, elnagyolt és szájbarágós.

És ez értendő minden részletre: a cselekményre, a jellemábrázolásra, vagy éppen a nyelvezetre.
Az Itt jártam cselekménye pörgős, az arcok gyorsan váltják egymást, kevés a kirajzolódó alak, inkább az akciófilmek sziluettjei jellemzik. Az Önregény lányos gondolatfolyamában kevés a struktúrált, elmélyülten végigvitt ötlet. Vagyis mindkettőben erősebb a sodrás, s lényegében nincs semmi kivesézve, alaposan körüljárva.
De miért is lenne?!
A jó ifjúsági regény ugyanis nem az idősebbek által nevelő célzattal a fiataloknak szánt könyv, hanem egy kivételes konstelláció, melyet nem az infantilizmus, a kóros éretlenség idéz elő, hanem egy ténylegesen fiatal ember hoz létre.
A szerző az irodalom vékony jegére téved, de siklik rajta. S ha ilyen a regény, márpedig e kettő ilyen, akkor viszont idősebb fejjel is érezhető, hogy nem csupán a főhős ifjú, nem csupán a nyelviség fiatalos, hanem még megmarad a színvonal is. Nem szakad be az a vékony jég.

Felnőttként persze az is egy megközelítési lehetőség, ha az ifjúsági irodalmat, ahogy az ifjúkort is, egyfajta bevezetésnek fogjuk fel. Azonban ez is vezethet a fent említett fanyalgásra.
Mert a szentség előszobájában sem illik kiabálni. Az igazán magas irodalom többnyire szépirodalom is egyben. Mégha nem is édesen szép, hanem inkább választékosan. Így aztán soha nem vádolható öncélú nyelvi igénytelenséggel (önmagáért való csúnya beszéddel).
Azt hiszem tehát, ez sem a legjobb hozzáállás. Mindkét regény érezhetően kiváló - mint ifjúsági regény. Durvaságuk, meghökkentő nyelvezetük és fordulatosságuk talán éppen azért van, mert ilyenek a fiatalok. Kiegyensúlyozatlanok, kapkodóak, következetlenek és könnyelműek. A nyelvi durvaság, olykor igénytelenség nem cél, mégcsak eszköznek sem nevezném. Egyszerűen adottság inkább.

A két történet helyszínét fél világ választja el. Egy észt lakótelepi srác börtönbe kerül, egy japán lány pedig tizenévesen különböző pasik mellett kínlódik. Ám hiába van messze Észtország Japántól, a két történet összetartozik. Nekem azok a régi hőmérők jutottak eszembe, melyeken vagy a néni, vagy a bácsi lépett elő. Itt is az egyik regény fiú főszereplője a másikban a lány főszereplő körül felbukkanó fiúk közé simul, s a japán lány az észt könyvben szintén mintha felbukkanna a háttéralakok között.
Persze, tudom én, hogy olvasás közben beugrik, „az én fiam” nem keveredik játéknak, murinak indult bizniszelésbe, hogy aztán a rendőrök és gengszterek háborújának tűzvonalába sodródjon. S „az én lányom” sem lécel le otthonról 14 éves korában, hogy a pasikat váltogassa.
Az, aki bele tud ebbe a tükörbe (vagy távcsőbe) nézni, nagy ember. Mindegyikőnk gyermekének az ismerettségi körében vannak ilyen fiatalok, s a mi gyerekeinket is megcsapja egy ilyen életútnak a lehetősége. Ezt persze nehéz elismerni.
Az ifjúsági irodalomnak, bármennyire nem modern nézőpont ez, s bármennyire nem következik az eddig leírtakból, nem csak mellékesen, hanem szándékoltan is van üzenete, küldetése. De mit ér az üzenet, ha a címzetthez nem jut el, mert a felnőttek óvó kezei befogják a fiatalok szemét-fülét.
Van jó néhány pedagógus vagy éppen szociális munkás a környékemen, aki kapcsolatba kerül a főhőshöz hasonló fiatalokkal: okos veszendőkkel. Akiknek tutira nem jön ki a lépés, mert nagy a csábítás, nagy a környezet örvénye. Ajánlom nekik, nyomják kezükbe ezeket a könyveket. Biztosan nem árthatnak.

S végül felteszem a kérdést, vajon reális elvárás-e, hogy az ilyen műveken feltüntessék: Vigyázz, szókimondó tartalom! Vigyázz, az élet könnyedén válhat ilyenné! Vigyázz, ez nem a Twilight, ez nem mese, ez az élet.
Természetesen a fogyasztói társadalom egyértelmű üzenetei jutnak eszembe. Mert ki gondolná, hogy a macskát meg lehet szárítani a mikróban?! Mert ki gondolná, hogy könyvet azért olvasunk, mert semmi köze az életünkhöz?!

Garantálom, hogy mindkét könyv olvasói emlékezni fognak az élményre.
Megtanulják, amit a két fiatal.
Ha a lányokat az elutasítás, a kényelmesebb megoldás iránti vágy irányítja, akkor ismeretlen és érdemtelen pasik mellett horgonyoznak le. S a horgonyon csak vesztegelni lehet.
A fiúk meg, ha a nagyok játékába avatkoznak, könnyen a tűzvonalba kerülhetnek, márpedig a tűzvonalban csak célpontok vannak.
Sass Henno könyve legvégén egy felkiáltójel van. Figyelmeztetés. A könyv mondatként ér véget vele. Vedd észre magad! Nézz tükörbe! Ne ess ugyanebbe a gödörbe!

Szerző: Horváth Balázs

 

A bejegyzés trackback címe:

http://bookline.blog.hu/api/trackback/id/tr602423622

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Élvezettel eltiporni egy gyermeket (Roald Dahl) 2010.11.15. 08:49:33

Basszus, meg mernék esküdni, hogy '85-ben saját szememmel láttam egy igazi, autentikus boszorkányt, aki bámulatos sebességével seprűnyélen szégyenítette meg a tévéadást esténként zörgő trécselésükkel megzavaró szovjet vadászpilótákat, ahogy elhúzott az...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

fotelban · http://www.hangzorro.hu 2010.12.08. 15:08:14

Az 'Itt jártam'-ot olvastam és rendben volt. Az ajánló alapján újra elolvasnám.