Aknai Tamás recenziója Kőnig Frigyes: Historia picta castellorum című könyvéről

2010. október 18.-án a Magyar Tudományos Akadémián mutatták be Kőnig Figyes: Historia Picta Castellorvm - Erődítések és várak a Kárpát-medencében az őskortól a XIX. századig, (Archaeolingua Alapítvány és Kiadó, Budapest, 2010.) kötetét. A könyvet Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Marosi Ernő kutatóprofesszor, az MTA volt alelnöke és Beke László, az MTA Művészettörténeti Kutatóintézet igazgatója méltatta. A hely fizikai és a bemutatás szellemi környezete szinte tekintélyelvűen jelzi, hogy a magyar művészet és régészet-, történettudomány életében is feljegyezhető esemény Kőnig Frigyes munkájának megjelenése.

A művészet sorsa felől nézve sem közömbös, hogy egyes alkotók vagy gondolkodás- és előadásmódok haladási iránya hol kivehetetlen, hol zegzugosan rejtőző és felbukkanó, hol pedig biztonsággal észlelhető jelzésekkel biztosítottak-e. Ha Kőnig Frigyes nem is írt meg mindent, ami festőként foglalkoztatta, ha nem is jelenhetett meg képeskönyvekben mindaz, amit képzőművészként és a jelenné váló múlt kutatójaként megörökített, kiállítások sokaságában tette láthatóvá az őt kötő idő és tér valamelyest vizionárius - szürrealisztikus, valamint minden ízében tárgyilagos (időbeli, topográfiai, stb. rendszerében kifogástalanul alapos) észleléseit. Festői látásmódját szinte enciklopédikus tágasság jellemzi, amiben - hogy legfőbb kiállítási tematikáit is felidézzük - az égi és földi (2005) viszonylatai, az oszlopsorok (2005) és Gorsium (2006) éppúgy elférnek, mint a magyarországi XIX. és XXI. századi festett lőtáblák (2008), vagy éppenséggel a blues (2010) ravaszul összetett élménye. Meglepően sokféle probléma megoldása felől gondolkodott a képzőművészeti tér-analízisektől, (Orbis Pictus, 1997) a művészeti anatómián a geometria múlt-, és jelenbéli inspirációin át a nyomdatechnika fejlődésének nyomán átalakuló lát-, és tájképábrázolásig. Megzavart összhang címmel a természet hibás anatómiájú alakjainak, a képi borzalom lehetséges forrásainak számbavételét végezte el (2004). Foglalkozott Különös állatokkal (1985), Egzotikus hüllőkkel (1987) is.

A szerző, aki jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora, tanszékvezető professzora, a Várak és erődítmények a Kárpát-medencében, (Helikon, Budapest, 2001.) című könyvében tíz évvel ezelőtt tette le annak a munkának az indukciós alapját, ami a Historia Picta Castellorum, Erődítések és várak a Kárpát-medencében az őskortól a  XIX. századig (Fortifications and castles in the Carpathian Basin from prehistory to the 19th century) című kötetben mutatkozik meg. Az első összefoglalás az ie. 3000-ben épült neolitikumi földvár (Sé község, Vas m.) maradványaitól, a komáromi erősségig, majdnem ötezer év építészeti örökségét mutatja be. A két kézirat - kötetbe készült az 1560 erődítményről és várról készült, több mint 4000 rajz. Valóságos kódex. Az egykori rendszer azután tisztult, finomodott az elmúlt tíz év alatt.

A tudós festőművész tevékenységében zavarba ejtő gazdagsággal, ugyanakkor világos és rendszerszerű összefüggésekkel van jelen a múlt egyik nekünk igen lényeges topográfiai terére, Európa középpontjára, a Kárpát-medencére koncentráló figyelem. A kézbe vehető dolgok, látható, letapogatható nyomok, domborulatok és kövek, földből éppenséggel kibukkanó dudorodások vagy éppen a hetykén kiálló falak, tornyok egyaránt érdekesek a művész számára. Festői-rajzos témaként, történeti dokumentumként, az idő mibenlétét faggató filozófiai problémaként egyszersmind. De érdekesek az írott, a nyomtatott, rajzolt források, irodalmi viszonylatok, az idézetek felidézései is. Mint ahogy fel- és megidézés a könyv maga. Ez a legapróbb összefüggésekre, érzéki jelentőségű apróságokra összpontosító cselekvőkészség a térség történeti idejének testet öltéseit korlátozhatatlan érdeklődéssel számba vevő szorgalommal párosul. A művészi szorgalom, a nulla dies sine linea, hogy nem múlik el nap vonalak húzása nélkül, ez sugárzik magával ragadó monumentumként a könyvből. Nem magában való ez a történeti emlékek, elsősorban az erődítmények, várak iránt tanúsított odaadás. A könyvet magát kézbe véve kétségtelenül elfogja az olvasót (képnézőt) a monomániák láttán előbukkanó érzés, a meghökkenés, aminek összetevői között valamiféle finom borzongás is megfér. A könyv lapjain azonban a szelíden számba vett magyarországi történelem idézettsége okán jól ismert, vagy éppenséggel idézetlensége miatt mindeddig periférikusnak tetsző képadatai lenyűgöznek. A tágasság érzése, a valamikori, élettel és funkciókkal teli épített művek felidézésének készsége a legkülönbözőbb művészeti korszakok hangulatát, látás és érzésmódját provokálják újraélni. Miközben bizonyságot szerzünk arról is, hogy amit monomániának éreztünk, az tudományos hitelű tipológiai rendszer, régészeti adatszolgáltatás, konceptuális természetű időutazás. És hogy a tárgyhoz emocionális kapcsolatot biztosító vonzerő is létrejöhessen, talán valóban szükség van annak a megérzésére, hogy milyen intenzitású az alkotó, rajzoló viszonya a választott tárgyhoz. Ezt segíti a kötet monumentalitása.

Kőnig legutóbbi munkái között a Bunker képek is ahhoz a közeghez tartoznak, amelyet a kötetben megjelölt, körüljárt. Egyik nagy mű ezek közül éppen egy Csontváry pályázaton nyert 2010-ben díjat. Ezért merhetjük felidézni Kőnig könyvét olvasva, hogy a magyar művészettörténetben Németh Lajos mint tett fel egy ravasz kérdést Csontváryról szólva. „Kinek volt a kortársa Csontváry?” És amit mond, az kísértetiesen azt a lehetséges művész mentalitást írja körül, amit Kőnig ebben a könyvében válaszként jelenít meg. Mindenkié, akinek kezenyomát éppen adott időnkben észlelni lehetséges. Ekként - és ahogy a felszabaduló művészettörténet, vagy a posztmodern korszak megengedései is biztosítják - eleven kortársként kapcsolódik az átélhető múlthoz, és annak itt kiválasztott dokumentumaihoz.  Kőnig Frigyest a régi vár- és erődítésromok fiatal kora óta foglalkoztatják. Azok közé tartozik, akiknek vizuális memóriájában e területről tetszőleges adatszámú, mélységű és terjedelmű képi és érzéki élménymaradvány rendszereződik, tekintet nélkül arra, hogy milyen a forrás alakjuk. Ismeri Gárdonyi szövegét, amelyben utalás történik az egri vár olaszbástyájára Jumurdzsák teknősbéka alakú rajzának felidézésével és rengeteg más adatot is, amennyiben valaha, valahol, valamilyen forrásban megjelent valami egy magyar várról. Módszere egyszerre gyakorolja, műveli a modern művészet konceptuális, dokumentarista, „nyombiztosító” irányát, amelyhez számos művészkolléga is tartozik (P. és A. Poirier, Gémes Péter, Gellér B. István és mások).  Ezek a művészek sem tesznek egyebet, mint gesztusaikkal átszínezve és vizuális érzékiséggel feltöltve a dolgokat, a „helyre”- (vagy valamilyen állapotúvá) állító fantázia szabadságával esélyt adnak a  „túlélésükhöz”.  Értelmüket keresi, és ezáltal új értelmet is ad nekik. A könyv lapjain egymás mellé kerülnek a történeti időben és topográfiai valóságukban széttartó dokumentumok. Az értelemadás kísérletében - észrevesszük - ugyanazt műveli, amit a rovarok és páncélos lények felgyűjtése és tanulmányozása esetében: mit hoz létre a természet a maga teremtő rendjeiben, és mit hoz létre az ember önnönmaga életfunkcióinak, társadalmi működésének - mondjuk önvédelmének - érdekében? Az érdekellentéteket kifejező harc a nyomulás sikere érdekében eszközöket használ. Az ellenállás funkcióit legalább ilyen leleménnyel szükséges megújítani. Ennek a körkörös, egymást hajszoló versengésnek részfejezete a várépítés. A békévé oldó emlékezés közegében, ma, nem érezhető át az a temérdek borzalom, ami ezekhez az erősségekhez, a megvívásuk történetéhez és az áldozataikhoz tapad. De baljósan ott lapul bennük az esély a feltámadásra. Emberfeletti energiák, mérnöki rátermettség, humanisztikus eszmények és az egzisztenciális alapú gonoszság két oldalról fenntartandó membránjai a várak. Támadni, védeni, közben élni, ezt üzenik. Korról korra inspiráció, irtózat, csodálat, intő példa és turisztikai élményforrás. A múlttal találkozás kegyhelye a vár.
De jelképes értelmű felszólítást is megerősít Kőnig Frigyes könyve: az élvezet és ismeretszerzés szabályai a kimondatlan, (a könyv logikai rendszeréből következő) tételt sem kerülhetik meg. Vannak-e, és milyen transzformációkban bújnak meg a mai ember támadó és védekező apparátusai?
Milyenek a mi váraink?

A recenziót Aknai Tamás a PTE Művészeti Kar, Művészettörténeti-, és Elméleti Tanszék és Doktori Iskola tanára készítette.

A recenzió megjelent az MKB Professzori könyvajánló sorozatban.