Az Angelus Közép-Európai Irodalmi Díjat Spiró György Messiások című regényének lengyel kiadása nyerte idén. A díjat december 4-én adták át Wrocławban hivatalos gálaműsor keretében


A nyertes kötet tavaly jelent meg a W.A.B. Kiadó gondozásában Mesjasze címen, Elzbieta Cygielska fordításában.

A Messiások 2007-ben jelent meg, és egy korábbi regény, A jövevény átdolgozásaként született meg. Spiró ebben a könyvében kalandregénybe illő fordulatokkal teli történetet tár az olvasó elé.A történet szerint az 1840-es évek elején Párizsban, a lengyel emigráció körében megjelent egy titokzatos ember Vilnából, szektát alapított, misztikus tanokat hirdetett s azt, hogy ő az Úr. Óriási hatással volt az 1830-31-es felkelés után emigrált lengyel értelmiségiek legjobbjaira, köztük olyan költőóriásokra, mint Mickiewicz és Słowacki. Az Úr Ügyének hívei buzgón láttak az Örömhír megjelentéséhez, s bár hatvan főnél csak ritkán számláltak többet, mégis nagy felfordulást okoztak az egyház- és titkosszolgák körében. Nemcsak a Pápát próbálták megtéríteni, de az izraeli és európai zsidóságot is, s lengyel hadtestekkel vettek részt a 11848-1849-es forradalmakban.

Spiró György a tőle ismert alapossággal mutatja meg a hit, a vallási közösségek mindenkori emberi motívumait, s festi meg azt az időszakot, melyről hősei `nem sejtették, hogy az álmessiások, a szekták és a kvázivallások kora jött el, hogy immár a nemzeti eszmében és a forradalmak korában élnek.` A Messiások hősei Párizsban, a 19. században éltek, mégis kortársainknak érezhetjük őket.

Kiadói hír (Magvető)



 

A bejegyzés trackback címe:

https://bookline.blog.hu/api/trackback/id/tr362499991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása