Gondolatok az Örökségünk kötelez című könyv olvasásakor

„Egyhuzamban” olvastam el a hét végén e nagyon izgalmas, gondolatébresztő és szinte kordokumentumnak is beillő könyvet. Egy korán kiemelkedő eredményeket elérő fizikus - majd kutatóintézet igazgató és egyetemi tanár, ugyancsak viszonylag fiatalon a magyarság közéletébe belépő, ott tudatosan és hamar jelentős posztokat betöltő államtitkár és miniszter, országgyűlési képviselő, majd a Magyar Tudományos Akadémia Elnöke - Pálinkás József vall életéről, céljairól, eszményeiről. Szinte alig tudtam letenni e könyvecskét.

Nem könnyű megilletődés nélkül olvasni a gyermekkor és az iskolaévek küzdelmes, de tiszta értékekkel találkozó éveinek emlékeit, az ezeket megbecsülő, életre szóló adományként értékelő reflexiókat. A nehéz sorsban élő szülői és nagyszülői példákat, mindezt a legújabb kori magyar történelem egyik igen nehéz szakaszában. Már ezek elegendőek lennének egy világos, értékelvű, a magyarság számára fontos, a mai világban különösen „versenyképes” oktatáspolitika megalapozásához. Az iskola és a család emberformáló szerepét a nehéz életkörülmények között is megindítóan felmutató élettörténet e szakasza világos hátteret ad a későbbi éveknek, kiemelve az ellenszélben dolgozó Piarista gimnázium meghatározó szerepét. Szinte tankönyvszerűnek érzem e tanulságos történetet.

Az egyetemi évek, majd az amerikai ösztöndíjjal kibontakozó nagyon sikeres kutatói pálya szép példája egy fiatal családos kutató élhető, emberi és sikeres életének. Az a világ ez, ahol a keményen dolgozó, tehetséges, majd sikeres fiatal kutató elegendő tapasztalatot, nemzetközi kitekintést és élményeket szerez ahhoz, hogy hiteles emberként hazaérkezve hozzáfogjon hazája kutató intézeti, majd országos kultúrpolitikájának tudatos alakításához. Éppen szerencsés a történelmi csillagzat, fordulóponton az ország és a világ történelme.

A következő részek már a mába, az utolsó évtized turbulens, majd lejtmenetbe kapcsoló magyar történelmébe visznek. Nem könnyű ekkor fenntartani a reményt és az értékelvű küzdelmet, különösen a közélet meghatározó posztjain.  Ez a rész már Európa és a magyarság alapvető gondjaira és kiemelkedési pontjaira reflektál:
„Nagy a veszélye, hogy Európa a mainál is önzőbbé válik, és elkezd nem hinni a jövőjében. Ennek jele például, ami jelenleg demográfiailag Európában történik. ……Ha a magyarok hinnének abban, hogy a létnek van magasabb értelme, hogy minket a jövő nemzedékkel több is összeköt, minthogy a génstruktúráinkat továbbadjuk, akkor Magyarországon születne annyi gyerek, amennyi által Magyarország népessége fenntartható lenne, sőt, növekedhetne.”

Igen, ez az a felelősségteljes gondolkodásmód, ahogyan ma minden közszereplőnek és felelős vezetőnek gondolkodnia kellene. Ez az a „szcenárió”, melynek keretében jó szándékú, okos, világlátott emberek, ha vitatkoznak is, felvetik a problémákat. Akiknek fontos a családjuk, közösségeik, hazájuk, kultúrájuk sorsa, akik ismerik hazájuk, kultúrájuk történelmét és mai válságát és van bátorságuk ebben a világban elindulni a kimenekülés felé.

„Őrzője vagyok-e testvéremnek?!” Igen, őrzője, sőt felelős is értük. Ez az a felelősség és öntudatos szolgálat, ami engem elsősorban megragadott e könyvben és életútban.


Roska Tamás, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja.

Az ajánló megjelent az MKB Professzori könyvajánló sorozatban.