„Sötétség uralja.
A semmi közepén található.
És szörnyű titkot rejt.”


Végre magyarul is olvasható a híres német szerzőnő izgalmas regénysorozatának első kötete!


A kiadvány eredetije Németországban jelent meg, ahol óriási siker: a 2010-es év egyik legfontosabb ifjúsági irodalmi újdonsága. Az első évad négy kötetből áll, amelyek 3 hónapos időközönként jelennek meg. Egy évad egy tanévet foglal magában. Tini rajongók tízezrei várják izgatottan a folytatást. Ott a harmadik kötetnél tart a sorozat, a negyedik februárban fog megjelenni. Ez lesz az első évad zárókötete. Friss hír, hogy 2011 novemberében indul a második évad.


A jogtulajdonos kiadó az Arena Verlag, mely az igényesség, a minőségi könyvek garanciája. A szerző, Krystyna Kuhn 1960-ban született Würzburgban, nyolc gyermek közül a hetedikként. Szlavisztikát, német irodalmat és művészettörténetet hallgatott. 1998 óta szabadúszó író. A würzburgi Arena Verlag „Thrillerek lányoknak” című sorozatának első számú bestseller szerzője. Magyarul ez az első műve. Stílusára a képszerűség jellemző, szinte magunk előtt látjuk a történéseket, részeseivé válunk, együtt izgulunk a szereplőkkel. A feszültség mindvégig jelen van, szinte kézzel fogható és egyre fokozódik.

A történet napjainkban játszódik, egy testvérpár, Julia és Robert Frost a főszereplők. Felvételt nyernek a híres Grace-College-ra, amely egy elit főiskola kiemelkedő tehetségek számára és a kanadai Sziklás-hegységben, egy elzárt völgyben található. Julia és Robert is részt vesznek az elsőévesek üdvözlő partiján a csónakházban, ahol Robert akaratlanul valami hihetetlen dolog szemtanúja lesz: egy kék hajú lány beugrik a tóba és eltűnik. Robert megpróbál segíteni rajta, de a lánynak nyoma sincs. Senki nem hiszi neki, még a nővére sem. Másnap kiderül, hogy valóban eltűnt egy lány: Angela Finder. Ő viszont nem ugorhatott a tóba, mert egy baleset következtében lebénult és kerekesszékben ül.

A völgyben folyamatosan furcsa, megmagyarázhatatlan dolgok történnek: az iskola melletti tó, a Lake Mirror vízszintje és hőmérséklete akár percről percre változik és a tóban nem élnek halak. Az iskolát körülvevő erdő legnagyobb része ismeretlen okból elzárt terület, és amint azt az intuitív, hiperérzékeny Robert már az első itt töltött éjszakán megállapítja: ez a hely gonosz. Vajon ki lehet a titokzatos Loa.loa, aki kinyomozza Julia frissen vásárolt mobiljának a számát, azt a számot, melyet senkinek nem adott meg, és üdvözlő sms-t küld rá? Ami még furcsább, hogy nincs a völgyről térkép, és a Google Earth-ön sincs rajta a hely. Mi köze lehet ennek ahhoz a diákcsoporthoz, akik a 70-es évek közepén eltűntek a hegyekben és eltűnésüket követően be is zárták az iskolát? 2010 májusában nyitották meg újra, de már az első hetekben különös események játszódnak itt...


Ami számunkra is élővé és közelivé teszi a történetet, hogy a regényben számos olyan dolog bukkan fel, amivel mi is találkozunk mindennapjainkban: mi is hallgatjuk Lady Gaga Bad Romance-ét, ugyan kevesebben, de Emilie Autumn-t is, akár egy iPodon, készítünk Power Point prezentációt. Ily módon akár itt, a mi közelünkben is lehetne ez a furcsa hely… Ugyan nem szerepelnek benne vámpírok és még a horror sem jellemző meghatározás, de a történet lebilincselő, magával ragadó és természetesen rejtélyes.
Akinek van kedve, maga is jelentkezhet a Grace College-ba! A szerző ígéretet tett arra, hogy a legérdekesebb jelentkezőket beleszövi a történetbe. A www.grace-college.com címen érhető el német nyelven a jelentkezési lap. Lássuk csak, van bátorságod? J
 

A bejegyzés trackback címe:

https://bookline.blog.hu/api/trackback/id/tr1002573833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása