Báger Gusztáv ajánlója
 
Mindig izgalmas szellemi kaland egy képzőművész-költő verseit olvasni. Erre igazán jó példa a modern reneszánsz alkotó: Orosz István, akinek a dimenzióból dimenzióba való átlépése mindig eleven és céltudatos játék. Költészetileg szabad elme: a látáson keresztül lát, hiszen a vizualitás, a színek és a formák világa az a terep, ahonnan gondolatai elindulnak.
A hét ciklusból álló kötetben, hét kapun át vezet a grafikus költő a hét misztikus, titokzatos barlangba, ahol kihámozzák-kibontják önmagukat a versek. Az Ajánlás a személy és az elszemélytelenedés dilemmájával, azaz a szerzői én és a lírai én szétválasztásával kísérletezik, bevonva ebbe az olvasót. „Bólintok majd, ha rám köszönsz,/ holott nem én leszek,/ aki majd akkor szembejön,/ csak emlékeztetek/ valakire:”
Az első kapuhoz érve Lépcsők-ön át vezet az út, melyben az ismeretlen felé a költemények szellemi táplálékul szolgálnak. Ezt jól kifejezi Az Ima, A terv, az Álom az álomban és az Ars poetica című versek, amelyek igazi képzőművészi hitvallások, ugyanakkor a költői módszer és a beszédmód őszinte, letisztult megjelenítései. A kezdő lépések között a költő még visszatekint a képzőművészet világába „Az arcom” című versével is, ahol szinte szavakkal festi meg a koponya rezdüléseit más-más tónust használva, és mégis „százezer éve már tudom,/ minden arcom, hogy hol lelem,/ de mégis újra álmodom,/ hogy el ne vétsem éberen.”
A harmadik ciklus, kapu meghatározó verse, amely egyben a kötet címadó verse is, a „Körzővel rajzolt víz”. Elsőre olvasva olyan vizuális élmény jelenik meg, amely a festményekre jellemző: először a színek hatnak, a kompozíció, majd átszüremlik a festő lelke, míg végül megszületik a befogadóban is a műremek. Orosz István verseire, de különösen erre a versre igazán jellemző ez: „A felhő csónakán csukott szemmel, hanyatt/ fekszem, a nyitott könyv az arcomon maradt./ Címoldalán a hold szeladonszín érem,/ a megfordult időt pulzusomon mérem.”
Az ötödik részben, a Párhuzamosokban, talán a cím is utal rá, újra visszakanyarodunk a képzőművészetek felé, hiszen ebben a ciklusban minden vers ihletője egy „párhuzamos” alkotás, amely nemcsak gondolatokat ébresztett a költőben, hanem ihletet is merített belőlük. Egyben festőművészeti textus-tárház. „Indul. Az új pár sorsa a mozdulatlan öröklét,/ Csak hölgyünk mosolyába keverve dereng pici bánat.” Az Arnolfini házaspár, Van Eyck egyébként költőnk egyik legmeghatározóbb ihletője a grafikai munkákban. Egy másik emlékezetes részlet: „A tigrisek szeme Nap, Hold,/ nászéjük Róma vége,/ kaszált tarló bennük a múlt,/ füsttel készül az égre, s felbömböl millió tücsök.” (Berenice)
A hatodik kapun át a történelem viszonytagságaihoz vezet el a költő, aki a grafikai világából kiszabadulva mégis „Egy vers”-ként rajzolja meg a piramisok óta nem változó világ képét. „Elpusztul abban a háborúban,/ amelyről a vers szól, amelyben a költő is elesik, aki a lefüggönyözött szobában éppen ezt a verset írja.” A szöveg az idősíkok kivételével ismétlődik, de csak a szöveg vagy az egész élet ismétlődik, és mi is csupán piramisokat építünk, amelyet megőriz az idő, de az alkotót elfelejti a történelem? Az idő látképei – animációs filmkoreográfiaként – mint apró üzenetek teszik örökérvényűvé a kötetet, ami mély filozófia, jelentős gondolati teljesítmény. Egy interjúban így vallja a szerző: „Rajzaimban és a verseimben az időnek valóban fontos jelentése van. Nem, mint életszakasz érdekel, hanem mint ismétlődés, amely akár zenei motívum is lehet.”
Orosz István nem egyszerűen képzőművészből lett költő, hanem reneszánsz polihisztor a mai magyar felfogásban. Látásmódja nem csak a festőé, filmesé, hanem egyben a szavak emberéé is. Jól fejezi ezt ki Orosz István Ars poetica című versében: „Azt akarom, és ez egy kortyintás csupán,/ hogy bent ragyoghasson a hold ezek után,/ persze tudom, hogy költő ettől még nem vagyok:/ hátra vannak még, hej, az összes csillagok.” A Körzővel rajzolt víz ismeretében kijelenthetjük, hogy az Ars Poetica szerénysége ellenére Orosz István ígéretes költő és elismert kortárs alkotóművész. Verses kötete szeretetre méltó, olvasása izgalmas szellemi élmény, ezért mindenki számára csak ajánlani tudom.
 
Orosz István rövid életrajza
Orosz István (1951) képzőművész, animációsfilm rendező. Grafikai lapjait, gyakran archaizáló formai elemek, művészettörténeti utalások, stílusidézetek, illetve játékos önreflexiók rokonítják a posztmodern törekvésekkel. Szívesen kísérletezik a téri illúziókeltés megjelenítésére kifejlesztett perspektivikus ábrázolás paradoxonjaival, valamint az anamorfózis technikájának megújításával. Autonóm művészeti tevékenysége szervesen kapcsolódik illusztrátori, plakáttervezői és filmkészítői munkásságához. Szépirodalommal is foglalkozik, két verseskötete és egy novelláskötete jelent meg. Tagja mindkét magyarországi Művészeti Akadémiának valamint az Alliance Graphique International-nak. Munkácsy- és Balázs Béla-díjas Érdemes Művész. A Nyugat Magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetének tanára.
Fontosabb kiállításai:
Thessaloniki, Aristotelian University (1998), Bethlehem (USA) Payne Gallery (1998), Silkeborg, Kunst Center(2000),  Sopron, Festőterem (2001), Bratislava, Slovenska Narodná Galeria (2002), Mikkeli, Taidemuseo (2002), Hága, Escher Múzeum (2003), Budapest, Ernst Múzeum (2006), Essen, Grillo Theater (2007), Jorwerd, Reformed church (2008), Pécs, Dóm Múzeum (2010)
 
Báger Gusztáv életrajza
1938. szeptember 12-én született Csörötneken. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemet 1961-ben végezte el, 1971-ben a közgazdaságtudományok kandidátusa lett. 1974-től címzetes egyetemi docens a Közgazdaságtudományi Egyetemen, melynek Habilitációs Bizottsága 2001-ben a közgazdaságtudományok (közgazdaságtan) területén habilitált doktorrá nyilvánította. 2001-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi tanára, illetve professzor emeritusa. A Szolnoki Főiskolán 2002. februártól 2005. májusig tudományos és nemzetközi főigazgató-helyettes volt; azóta egyetemi tanár, illetve professzor emeritusként oktat. A Nyugat-Magyarországi Egyetemen 2003 júniusában egyetemi magántanárrá nevezték ki.
2003. január 1-től 2008 szeptemberéig az Állami Számvevőszék Fejlesztési és Módszertani Intézetét főigazgatója, azóta tudományos tanácsadója.
A Pénzügyminisztériumban 2000. július 1-től 2001. szeptemberig nemzetközi pénzügyi tanácsadóként dolgozott, majd az Állami Számvevőszék elnökének tanácsadója lett.
2000. közepéig a Pénzügyminisztérium főosztályvezetőjeként a Nemzetközi Pénzügyi Intézmények titkárságát vezette. A Titkárság feladata a nemzetközi pénzügyi intézményekkel – köztük az Európai Unióval, a Világbankkal, az IMF-fel, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal, az Európai Beruházási Bankkal, az Európa Tanács Fejlesztési Bankjával, stb. – a sokoldalú nemzetközi egyezményekkel kapcsolatos pénzügyminisztériumi teendők ellátása, koordinálása, illetve az intézmények fórumain a Pénzügyminisztérium képviselete volt.
1992. közepéig a Pénzügyminisztérium Gazdaságpolitikai Főosztályát vezette. E munkakörben feladata a makrogazdasági folyamatok elemzése és a kormányzati gazdaságpolitikai és pénzügyi programok kidolgozásának koordinációja volt.
Ezt megelőzően – 1988. májusától 1990. közepéig – az Országos Tervhivatal Közgazdasági Főosztályát vezette; a főosztályon 1981-től főosztályvezető-helyettesként dolgozott.
1975-1981. között az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának genfi Titkárságán ENSZ-tisztviselői állást töltött be. A Titkárság Előrejelzési és Programozási osztályán az Európára és Észak-Amerikára vonatkozó gazdasági elemzések és prognózisok készítése volt a feladatköre.
1965-1975. között az Országos Tervhivatal Tervgazdasági Kutatóintézetében kutatóként, majd később osztályvezetőként dolgozott. Kutatási területe a gazdasági folyamatok modellezése és előrejelzése volt. Ezt megelőzően – egyetemi tanulmányainak befejezése után – a Közgazdaságtudományi Egyetemen volt tanársegéd.
Az elmúlt harminc évben 130 szakmai tanulmányt, cikket publikált. Számos nemzetközi konferencián, tudományos rendezvényen tartott előadást. Az ENSZ Európai Bizottságának Gazdasági Főtanácsadók Testületében 20 éven át képviselte Magyarországot.
A kormány kinevezése alapján az országot kormányzó-helyettesként képviselte a Világbank egyik leányszervezetében, a MIGÁ-ban. A Pénzügyminiszter kinevezése alapján az ország képviselője volt az Európa Tanács Fejlesztési Bankjának Adminisztratív Tanácsában (Igazgatóságában). Az állam képviselőjeként tagja volt a Kereskedelmi és Hitelbank Rt., majd a Budapest Bank Rt. Igazgatóságának. A nemzetközi pénzügyi kutatásokkal foglalkozó Robert Triffin-Szirák Alapítvány kuratóriumában elnöki tisztséget töltött be; a Nemzetközi Triffin Alapítvány alapító tagja és Tudományos Tanácsának tagja.
2003 májusa és 2004 februárja között a Miniszterelnök felkérésére a Köztársasági Etikai Tanács tagja, 2007-2009-ben pedig az Antikorrupciós Koordinációs Testületben az Állami Számvevőszék képviselője volt.
A Magyar Írószövetség és Szabad Német Írószövetség tagja. A Péterfi Vilmos Irodalmi Díj Alapítvány képviselője és Kuratóriumának tagja.
Eddig megjelent verseskötetei: Örök párbeszéd (Cserépfalvi, 1996), Iker-képek (Tevan Kiadó, 1998), Vízrajz (Tevan Kiadó, 1999), Magánterem (Tevan Kiadó, 2000), Tűnő ajtók (Tevan Kiadó, 2001), Időtáv mollban (Széphalom Könyvműhely, 2003), A tükör éle (Tiszatáj Könyvek, 2005), Míg leírom, felébredek (Tiszatáj Könyvek, 2008), Hidegfront (Tiszatáj Könyvek, 2009), Élőadás (Tiszatáj Könyvek, 2010). Verseit lefordították német (Heißkaltes Wasser, Wiesenburg Verlag, 2001; Globale Rosen, Salon Literature Verlag, München, 2009), francia (Statues de Cendre – Hamuszobor, Édition bilingue – Kétnyelvű kiadás, L’Harmattan, Paris, 2002) és angol nyelvre (Object Found, Salmon Poetry Ltd., Írország, 2008).
2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki. Tiszatáj-díjas (2009), Szabad Német Írószövetség Ezüst Könyv-díjas (2009).

 

Az ajánló megjelent az MKB Professzori könyvajánló sorozatban

A bejegyzés trackback címe:

https://bookline.blog.hu/api/trackback/id/tr962651518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása