A februári toplista élmezőnye szinte teljesen lecserélődött, az első 5 helyen egy kivétellel hazai szerzők műveit olvashatjuk, az öt kötetből három pszichológiai kérdéseket boncolgat. Az első helyen egy többszerzős könyv, Bagdy Emőke, Koltai Mária, Pál Ferenc és Popper Péter: A belénk égett múlt, elengedés megbocsátás c. kötete szerepel. Második helyen Ugron Zsolna Úrilányok Erdélyben c. regénye, harmadik helyen pedig Ortner Gerlinde Gyógyító mesék c. kötete áll. A negyedik helyen tartja magát a januári lista élmezőnyéből már ismert Lélekrágcsálók c. válogatás szintén Popper Pétertől, őt pedig Grecsó Krisztián új regénye, a Mellettem elférsz követi.

A februári listavezető kötet egyik szerzője Bagdy Emőke neve két másik, a listán szereplő könyvet is fémjelez, a 25-ik helyen saját kötete, a Hogyan lehetnénk boldogabbak, a 40-ik helyen pedig Várkonyi Zsuzsával és Szendi Gáborral közös kötete a Mindennapi játszmáink szerepel. A második helyet az elsőkötetes, ex-újságíró, Ugron Zsolna önéletrajzi ihletésű regénye, az Úrilányok Erdélyben foglalja el. Ortner Gerlinde, az osztrák pszichológusnő Gyógyító mesék c. kötete új szereplő a listán és rögtön az előkelő harmadik helyen rajtolt, ahogy Grecsó új regénye is már rögtön a megjelenéskor is az ötödik helyről indul hódító útjára. Popper Péter nevét kétszer is látjuk a top5-ben, a saját válogatáskötete mellett a listavezető kötet egyik társszerzőjeként is olvashatjuk.

Ahogy januárban, úgy most is jól indítottak az újdonságok, összességében 15 új könyv szerepel a toplistában, a régiek közül viszont számos név több kötettel is szerepel. Ilyen a már elsőként említett Bagdy Emőke (3 könyv), Szendi Gábor (2 könyv) Bartos Erika (4 könyv) az Imprimatur sorozat (3 könyv) Byron Rhonda (2 könyv). Bartos Erika 2 új kötettel is jelentkezett, a Bogyó és Babóca segít a 33. helyen indult, a Bogyó és Babóca ünnepel pedig a 47. helyen. Stieg Larsson a lista fix neveként továbbra is két kötettel van jelen, A tetovált lány a toplista régi harcosaként immár 665 napja szerepel a Bookline Top50-ben.

Érdekes szereplője a toplistának Móricz Zsigmond, új kiadású a Török és Tehenek- Kis Bence kötete a 45-ik helyen szerepel. A legnagyobb előretörést az Angyalcsók- angyali vadász 2. érte el a januári toplistához képest, Singh Nalini regénye 33 helyezést kúszott felfelé (13. hely.) A listán a legtöbb helyezést érthető módon a Felsőoktatási tájékoztató veszítette, amely 31 helyet esett vissza (35. hely). Őt követi Csernus Imre Felnőtt Húsleves c. kötet, ami 28 helyezést csúszott vissza a listán (43. helyezés).

A Bookline Top50 könyv-sikerlista a Bookline.hu magyarországi könyveladásai alapján, automatikusan készül az adott hónap eladásai alapján. A lista generálása során a rendszer kizárólag a Magyarországon történő értékesítéseket veszi figyelembe és figyelmen kívül hagyja a kiadói és egyéb akciókat, akciós kedvezményeket, tankönyv és az adott címre leadott többdarabos nagykereskedelmi rendeléseket. A Bookline rendszere a lista generálása során minden könyvcímet figyelembe vesz, függetlenül attól, hogy az adott termék a listakészítés időpontjában kapható-e vagy sem.

Nézd meg a teljes listát!

   

A bejegyzés trackback címe:

https://bookline.blog.hu/api/trackback/id/tr972719054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása