Javított kiadásban jelenik meg Umberto Eco A rózsa neve című sikerregénye. A szerző korrigálta az 1980-ban megjelent mű hibáit és a latin nyelvű idézeteket is lefordította a felkészületlenebb olvasók számára.

A rózsa neve Umberto Eco első regénye volt, amelynek világszerte nagy sikere lett a könyvből 1986-ban forgatott filmnek is köszönhetően. Csak a regény olasz nyelvű kiadásából hat és fél millió példány kelt el. A bolognai egyetem nyugalmazott szemiotika professzorának művét negyvenhét nyelvre fordították le. A Le Monde francia napilap a 21. század alapolvasmányai közé helyezte.

"Harminc év alatt több hibát is észrevettem a könyvemben, ezeket javítottam ki" - nyilatkozta Umberto Eco az olasz újságoknak, tagadva azokat a feltételezéseket, miszerint a mai tudatlan internetes generációnak írta volna át könyvét - egyszerűbb nyelvezettel. Az El País spanyol napilap úgy fogalmazott, Eco a minus habens, vagyis a történelmi-filozófiai ismeretek nélküli ostobáknak szóló verziót szerkesztette meg.

"Nem írtam át az eredetit. Eltüntettem az ismétléseket, javítottam az elbeszélés ritmusán, pontosítottam a könyvtáros arcának leírását" - magyarázta Eco. Elárulta, harminc éven át szégyellte, hogy az 1980-ban megjelent könyv középkori latin növényleírásai között a cikóriát összekeverte a tökkel és paprikát említett, amikor azt Európában még nem is ismerték.

Az új kiadásban a regény bőséges latin idézetei kommentárt kaptak. Eco elmondta, az amerikai fordítók hívták fel a figyelmét arra, hogy az olasz olvasókkal ellentétben az amerikaiak számára "a latin olyan mintha magyar lenne, érthetetlen". Tanulságos volt ennyi idő után újraolvasnom saját regényemet, a többi művemet is javítani fogom - hangoztatta Eco.

 

Forrás: Index.hu

A senkihez sem hasonlítható Barbra Streisandnak régi álma válik valóra azzal, hogy megjelentethet egy olyan albumot, melynek dalszövegeit kizárólag Alan és Marilyn Bergman, régi barátai és munkatársai írták; a "What Matters Most - Barbra Streisand Sings the Lyrics of Alan and Marilyn Bergman" című korong a Sony Music / Columbia Records gondozásában kerül a boltok polcaira. A 10 dalt tartalmazó kiadvány és annak deluxe változata 2011. augusztus 22-én jelenik meg.

A "What Matters Most" című album Barbra első lemeze a 2009 szeptemberében megjelent "Love Is The Answer" című korong óta, mely az első helyen debütált Amerikában és Nagy Britanniában is; ezzel pedig Barbra lett az egyetlen előadó, aki 5 egymást követő évtizedben is készített #1 albumot.

Az új album produceri munkálatait maga Barbra látta el, és 10 olyan Bergman dal kapott helyet rajta, melyeket Barbra eddig még sosem énekelt.

Barbra régóta várta, hogy egy teljes albumot töltsön meg azokkal a dalokkal, melynek szövegét Bergmanék írták, ezzel kapcsolatban pedig a következőket nyilatkozta: "Alan és Marilyn Bergman figyelemre méltó tehetséggel képesek kifejezni a szívügyeket."

Az RIIA szerint Barbra Streisand az abszolút #1 énekesnő a lemezeladások számát illetően a történelemben, valamint az egyetlen olyan nő, aki felkerült minden idők 10 legtöbb lemezt eladott művészeinek listájára, melyen olyan nevek szerepelnek még, mint Elvis vagy a The Beatles. Karrierje során Streisand 50 arany, 30 platina és 13 multiplatina státuszt elért korongot adott ki. Kiváló párhuzamos képességeit bizonyítja, hogy más művészeti pályán is beírta magát a történelembe: moziban és televízióban egyaránt sikeres színésznő vált belőle, emellett pedig énekesnő, előadóművész, filmproducer, filmrendező, szerző, fényképész és dalszerző.

2 Oscar-díj (legjobb színésznő és legjobb dal), 5 Emmy-díj, 10 Golden Globe-díj, 8 Grammy-díj, egy különleges Tony-díj (1970-ben az évtized csillagának választották) és 2 Cable Ace-díj fűződik a nevéhez; a világon egyedüliként kapott mindettől a szervezettől elismerést. Mindezek mellett az Amerikai Filmakadémia Életmű-díjasa, valamint a National Endowment for the Arts Medal tulajdonosa, míg 2 megtisztelő Peabody-díjjal és egy Kennedy Center Honor díjjal is büszkélkedhet. A Grammy Életműdíja (Grammy Legend) is elismeréseinek hosszú sorát gyarapítja. Legutóbb a MusiCarestől kapott elismerést, az év embere kitüntetéssel díjazták.

Rendelje meg itt az új album dupla lemezes változatát!

Rendelje meg itt az új album EE változatát!

Korábbi albumok:


 

 

 

 

 

 

 

 

 

Teljes lista elérhető a bookline.hu oldalon!

Párhuzamos életművek

journal - 2011.06.09. 10:40



Detrekői Ákos írása

Megtisztelő felkérésnek érzem, hogy engem kértek fel a címben szereplő könyv ajánlására. Szeretem a könyveket, szeretem a könyvesboltokat. Bármely könyvvel találkozva első dolgom, hogy azt gyorsan végiglapozom. Az első – nevezhetném fizikainak is – kapcsolat meghatározó a könyvhez fűződő későbbi viszonyomban. A könyv elolvasása után rendezem fejemben azokat az ismereteket, amelyeket a könyv nyújtott. Végül azonnal az olvasás után, vagy esetleg kicsit később érzem (vagy nem érzem) mennyire hatott rám érzelmileg a könyv. A fizikai kapcsolat, a szerzett ismeret és az érzelmi hatás hármasa határozza meg számomra valamely könyv jelentőségét és értéket. A „Párhuzamos életművek maurer gáyor” könyv esetében is a felsorolt három területtel kapcsolatos tapasztalataimat rendezem sorba.

A könyv csomagban érkezett hozzám. Kibontva a csomagból a megérkezett könyvet az átlapozás utáni első benyomásom az volt, hogy a könyv szép. Persze egy képzőművészeti tárgyú könyv esetén ennek a megállapításnak evidensnek kellene lennie. Ezért a szép mellett még egy jelzőt írok. Ez pedig a megragadó. (Itt ellenállok annak a kísértésnek, hogy amatőrként akár a szép, akár a megragadó jelzőt valamilyen nagyképű magyarázattal indokoljam, legfeljebb annyit teszek az eddigiekhez, hogy a bevezetőben leírt gyors átlapozást még több átlapozás követte, mielőtt belefogtam a könyv olvasásába.)

A könyvet nemcsak nézni, olvasni is élvezet. A könyvben a bevezetésen, a művészek életrajzain (beleértve a kiállításaik felsorolását, s a róluk szóló írások jegyzékét) hat írás található. Az egyes írások részletes ismertetése feltehetően túl terjedelmes lenne egy ajánlásban, ezért csak az írásokkal kapcsolatos főbb benyomásaimat írom le, esetleg egy-egy jellemző idézettel kiegészítve. Az írások ismertetését a két művész saját írásaival kezdem, folytatom közös interjújukkal, s a sort a tevékenységüket elemző tanulmányokkal zárom. (Az egyes írások mellett esetenként feltüntetem keletkezésük évét, s a könyvben elfoglalt helyüket is.)

A első említett írás Maurer Dóra: SUMUS, adatok szubjektív kommentárral munkája (2002, pp. 127- 158). A dolgozat – amely a SUMUS művészeti csoportról szól - három szempontból is érdekes. Egyrészt bemutatja Maurer Dóra művészeti fejlődését, másrészt leírja Gáyor Tibor és Maurer Dóra közös tevékenységét (ennek egyik gyümölcse a SUMUS csoport létrehozása), végül kiváló összképet ad a modern képzőművészet magyarországi helyzetéről az 1967-1990 közötti időszakban. A három téma mellett az írás érdekes adalékokkal is szolgál a magyar képzőművészek német nyelvterületi kapcsolatairól és ottani tevékenységükről.

A sort Gáyor Tibor: Eszkaláció vagy geometria szélben 1986/1988 (1988, pp.173-178) dolgozatával folytatom. Az elméleti igényességű írás a konstruktív művészet kialakulásával, jelentős nemzetközi irányzataival, s az itthon nem elismert (vagy esetleg nem is ismert) magyar művelőivel foglalkozik. A dolgozatból egyetlen mondatot idézek: „A konstruktív művészet jelenét és közép-európaiságát most és itt hangsúlyozni anakronizmusnak és helytévesztésnek tűnhet, hisz sem a köznosztalgia korától, sem a közép-európai államok hagyományosan nemzeti-paternális, manipulált művészeti közéletétől nem lehetett elvárni, hogy éppen ezt az univerzális, spekulatív és –horribile dictu – „önábrázolásában megrögzött” művészetet favorizálja.”

A következő írás a „Triptichon, Maurer Dórával és Gáyor Tiborral beszélget Hajdú István” (1993, pp. 9-20). Az interjú egyrészt egy közös vallomás a művészek saját munkáiról, másrészt véleményük a művészeti életről, a művészet oktatásáról. A dolgozatból két idézet. Maurer Dóra: „Erre így még nem gondoltam, de az biztos, hogy a művészeti oktatás közvetett kapcsolat az eszközökkel és anyagokkal és a kimenetele üdítően bizonytalan.” Gáyor Tibor: „Egy országnak vagy közösségnek a sorsa tulajdonképpen az élet kikristályosodási formája, amelyik az élet minőségét, milyenségét meghatározza. Itt sok komponens között az emberek számára a művészet csak az egyik jelenlévő.”

A két művész említett írásait és interjúját három értékes tanulmány egészíti ki. Ezek egyrészt a művészek tevékenységével, másrészt az abból adódó sajátossággal és többlettel foglalkoznak, hogy a két művész egy párt alkot. A tanulmányok a kötetben elfoglalt helyük sorrendje alapján a következők:

Wessely Anna: Két művész egy háztartásban (pp.37-50).

Kaszás Gábor: Egy művészpár.Maurer Dóra-Gáyor Tibor (pp.69-114)

N. Mészáros Júlia: párhuzam és szimmetria

A könyvből szerzett ismeretek mellett fontos az az érzelmi többlet, amit a könyv számomra nyújtott. Ennek a többletnek az elsődleges forrása a könyv képanyaga, amely a két művész munkáit tartalmazza. A szerkesztő Maurer Dóra a képanyagot az írásokkal vegyítve kronológikus sorrendben tette közzé:

Művek 1963-1965 (pp. 21-36),

Művek 1968-1971 (pp.51-68),

Művek 1970-1973 (pp.115-126),

Művek1972-1976 (pp. 159-172),

Művek 1973-1985 (pp.179-206),

Művek 1977-2001 (pp.213-244),

A szerencsés véletlen úgy hozta, a könyvajánló írására készülve láthattam a művészpár legújabb kiállítását. A kiállítás élményeit a könyvanyagával összehasonlítva örömmel nyugtáztam, hogy a könyv készítői kiváló munkát végeztek, a könyvben látható képek egyenrangú minőségűek a kiállításon „élőben” látott képekkel.

A képek mellett természetesen érzelmileg hatott rám az olvasott szöveg is. Ennek a hatásnak – különösen a „SUMUS, adatok szubjektív kommentárral” olvasásakor - volt egy erősen nosztalgikus jellege. Életem szerencsémre úgy alakult, hogy Csutoros Sándor és Don Péter barátaim révén már az 1970-es évek közepén megismerkedhettem a modern magyar képzőművészettel. Találkoztam több a könyvben szereplő művésszel. Láthattam olyan kiállításokat, amelyek akkor a „tűrt” kategóriához tartoztak. A könyv olvasásakor az ezekkel kapcsolatos emlékeim is előtörtek.

Számomra nagy élményt jelentett a könyv. Bátran ajánlom mindazoknak:

akik szeretik Maurer Dóra és Gáyor Tibor munkáit,

aki általában érdeklődnek a modern művészeti munkák iránt,

akik kíváncsiak a magyar képzőművészet elmúlt négy évtizedének történetére.

 

Az írás megjelent az MKB Professzori könyvajánló sorozatban.

Egy igazi olasz tiramisura hasonlít a Bookline májusi Top50 sikerlistája, hiszen a legjobb három írást egyszerre jellemzi lágy romantika, kesernyés vadság és fajsúlyos gondolatiság. Mindhárom helyet újoncok birtokolják: az elsőn Vavyan Fable Habospitéje, a másodikon hazánk bestseller gurujának, Leslie L. Lawrence-nek A villogó fények kolostora I-II. című démonregénye trónol, míg Csernus Imre A fájdalom arcai c. előadás kiadványával a bronzérmet teheti nyakába.

Erősen ellentmondásosnak tűnnek a különböző olvasási trendek májusban: fülledt nyári izgalmak és lélektani mélyenszántó gondolatok egyaránt megtalálhatóak a Bookline Top50 listájának élvonalában. Persze ez a tendencia arra is utalhat, hogy májusban megint a nők vettek több könyvet a kezükbe: a Habospite, Paulo Coehlo Alefje, a debütáló Fábián Janka Emma szerelme vagy Rakovszky Zsuzsa VS c. regénye az előbbi, míg Dr. Csernus  okfejtései, Csíkszentmihályi Mihály Életre hangolva című írása vagy  az utóbbi kategóriákra lehet jó példa.

A képlet azonban még ennél is összetettebb. A történelem, még pontosabban a magyar történelem iránt felélénkült az érdeklődés a hazai olvasótársadalom körében: Cieger András 11. helyen álló Politikai korrupció a Monarchia Magyarországán, 1867-1918 c. értekezése, Paul Lendvai Az eltékozolt ország c. aktuálpolitikai írása (21. hely) vagy Hahner Péter 100 történelmi tévhit (28. hely), illetve az Újabb 100 történelmi tévhit c. gyűjteményei (40. hely) mind-mind erről a tendenciáról tanúskodnak.

Persze nem csak a szavak, de a számok is árulkodóak: William P. Young A viskó c. regényével elorozta a csúcstartók első helyét a szintén nem kispályás Larsson Stiegtől, így ő lett a lista legrégebbi éllovasa, egészen pontosan 344 napja erősíti a Top50 mezőnyt. George R. R. Martin – aki mint a neve is mutatja, szereti ismételni önmagát – fantasy sorozatával, A tűz és jég dala főcímű köteteivel háromszor is tiszteletét teszi a hazai olvasóknál az 5., a 8. és a 43. helyeken. Bár egy tömény „habospitével” indult a sor, mégis meg kell, hogy jegyezzük: a bikini szezon idén a könyvpiacot is elérte.Lénárt Gitta Élő édességek c. receptgyűjteménye, melyben kizárólag nyers hozzávalókból készült cukormentes finomságok receptjeit találhatja az olvasó, illetve Pierre Franckh Kívánjuk a karcsúságot c. önsegítő könyve egyaránt a kíváncsi szempárok számára szeretne felkészíteni bennünket.

 

Interjú Vojnits Bálinttal
 
Mitől van létjogosultsága egy online projekt menedzseri/online üzletág vezetői képzésnek Magyarországon 2011-ben, hogy érett meg erre a gondolat?
Nos, a technológiai piac humán tőkét érintő kihívásai a piac változásai alapján azonnal és látványosan leképezhetőek. 
Ennek oka, hogy az online szektorban olyan erősen jelen van a K+F, hogy az csak a szellemi tőke minőségére tud támaszkodni. Ha ezt elfogadjuk, akkor nyilvánvaló, hogy az online szektor nemzetgazdasági szerepvállalásának mértéke és lehetősége a humán tőke minőségén múlik. Az online szektor tehát nem csak új megközelítésű k
ommunikációt kíván meg, hanem legalább olyan mértékben új tanulási modelleket is. A különbség más iparágakhoz képest az, hogy a siker kulcsa a folyamatos K+F és 
a gyors alkalmazkodás képessége.

A CONCILiUM óraadói egyenként is sok év vezetői tapasztalatot mutatnak fel. Mégis azt nyilatkoztad máshol, hogy az online szektorjelenlegi döntéshozói egyben maguk a piac korlátjai is. Pontosan mit értesz ez alatt?
Az online szektor sajátossága, hogy a folyamatos innovációhoz a gyorsan változó piac azonnali visszajelzésére van szüksége, ami az internetfelhasználóktól kell, hogy jöjjön, vagyis a fiataloktól. A kínálati oldalnak szükség van azokra a fiatalokra, akik felhasználva az ”öregek” tapasztalatát, a célcsoport számára emészthető stílusba tudják gyúrni a végtermékeket. Legyen az tartalomszolgáltatás, vagy tranzakciós üzlet, minden strukturált és szorgalmas csapatmunka, ahol a résztvevők tisztában vannak saját maguk és egymás hozzáadott értékeivel, illetve korlátaival egyaránt. Ezt ismerték fel a CONCILiUM tagjai.

Mi mástól rendhagyó még a CONCILiUM-modell?
Attól, hogy workshop jelleggel tartanak gyakorlatokat az óraadó tanárok, miközben saját esettanulmányaikkal színezve adják át tapasztalataikat. A projektcsoportokba összeválogatott hallgatók ezek segítségével tudnak a csoportmunkában hétről-hétre tovább haladni. Feladatuk hat hónap alatt elkészíteni egy-egy vizsgaanyagot, vagyis az ötletből kell komoly üzleti tervet készítve azt egy domain alatt megvalósítani élesben. A hab a tortán, hogy a hallgatók egy igazi, hiteles, külföldi guru 8 órás előadását is ingyen hallgathatják majd meg. Ilyen modellel még nem találkoztam sehol.

Biztos, hogy az aki sikeres cégvezető, jó tanár is?
Az egyáltalán nem biztos. Ezért a felkért oktatók – inkább “speakerek”-nek mondanám őket, egész nyáron arra készülnek, hogy nemzetközi színvonalat elérő, strukturált formába dolgozzák össze azt a sok esettanulmányt és tapasztalatot, amiről beszélni fognak. Ehhez bőven kapnak segítséget is, a témához illő coaching támogatásokkal. A feladat nem egyszerű, azonban bízhatunk abban, hogy ezek az emberek ennél nehezebb feladatokat is sikerrel oldottak már meg, ezért ez is menni fog.

Ez valóban egyedien hangzik. Ugyanakkor egy kicsit úgy hangzik, mint egy elite MBA képzés.
Az lehet. Viszont nálunk az egyetemekkel szemben nem akadémikusok tanítanak, hanem első és második számú vezetők, bár közülük többeknek van akadémiai szerepvállalása is valamelyik Egyetemen. További különbség, hogy az alapozó elméletet a rendszeres házi feladat részeként kell elsajátítani, amihez persze a hallgatók megkapják az forrásokat, fókuszálva a következő pénteken tartandó workshop témájára. Tehát nincs időveszteség és ritmuskiesés, csak folyamatos munka. Folyamatos tanulás szorgalmas munka folyik hat hónapon keresztül. A végén már érett projekt menedzserként, vagy online üzletágvezetőként könyvelheti el mindenki a sikeres projektjét. További online sajátosság, hogy a diploma nem feltétele a jelentkezésnek. Ezért sem MBA modellről van szó. Leginkább abban hasonlít mondjuk egy harvardi, vagy stanfordi MBA képzéshez, hogy nagy jelentősége van annak a kapcsolatrendszernek is, amit a CONCILiUM nyújtani tud. Ezt gondolom külön nem kell magyarázni.

Azt lehet olvasni, hogy a CONCILiUM non profit célú vállalkozás, vagyis minden bevételét az oktatás színvonalának növelésére fordít. Akkor miért csinálják ezt a résztvevők? Hogy van ez pontosan?
Valóban, a CONCILiUM erősen deklarálta bevételének felhasználását. Célunk, hogy ne kuncsorgó, izzadságos, állami pénzre áhítozó, olcsó projekt legyen ez. Fontos, hogy a CONCILiUM szolgáltatása megfelelően legyen pozicionálva és árazva is. A képzés nem mindenki számára olcsó, csak a legtehetségesebbeknek a 4 témában is indított ösztöndíj lehetősége miatt. Bármennyit is fizet valaki, a színvonalas oktatásba most érdemes befektetni. Ez a befektetés az alacsony kockázat miatt sokkal hamarabb megtérülhet, mint sok minden más. Hiszen az esélye, hogy a legjobbak között valaki láthatóvá válik és mások szívesen dolgoznak vele együtt, óriási.

Az első félév mikor kezdődik és meddig lehet jelentkezni?
Mind az online üzletág vezető képzést a hagyományos üzletágból érkezők számára, mind az online projekt menedzser képzést  az online háttérrel rendelkezők számára 2011. szemtemberében indítjuk el először és a jelentkezési határidő 2011.május 31. 24:00 óra.
 
Bővebben olvashatnak magáról a CONCILiUMról, az oktatók névsorát, valamint a jelentkezés részleteit is megtalálják itt.
 
Starcz Ákos, a bookline.hu vezérigazgatója, a CONCILiUM egyik oktatója mesél az összefogásról.
 
 
 

 

Kínálatmenedzsment

journal - 2011.05.18. 17:00



Prof. Dr. Hoffmann Istvánné írása

Rekettye Gábor-Hetesi Erzsébet Kínálatmenedzsment címen 2009-ben, az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent munkája a marketing korszerű stratégiai közelítésű alkalmazása, eszközrendszere, széles működési területe iránt érdeklődő szakemberek fokozott figyelmére érdemes.

Rekettye Gábor professzor ezzel a munkájával hű maradt korábbi alkotásaihoz, amelyek mindegyike alapos, jól átgondolt, konzisztens, tartalmas, innovatív, és mint ilyen tartós érdeklődést kiváltó munka. Az is jellemző maradt, hogy a marketingtudomány egyes elemeinek átfogó elemezésével, értékelésével egyedi úton jár, s ezért hozzájárulása a diszciplína hazai fejlődéséhez kiemelésre méltó.

A professzor társszerzőjével együtt, egyetemi szinten oktatott, kutatott és művelt tudományterület sokszínűségét, a legkorszerűbb vállalkozói magatartást és a piaci feladatok tervezését, végrehajtását és ellenőrzését szolgáló elektronikus rendszerek mindennapi használatát nemcsak bemutatják, de a piaci műveletek csökkentett kockázat melletti jobbításához is útmutatást adnak .

Vizsgálataik és elemzéseik középpontjába a kínálatot állították, tehát a piacnak azt az oldalát, amelyet a korszerű vállalkozás minden más elé helyez, hiszen itt élvez némi függetlenséget, s ezért a szerzők alapos munkájukban, ebben  a primus inter pares pozícióban mutatják be, elemzik, helyezik el az irányítási, tervezési, értékteremtő és megőrző feladatokat, kritériumokat, megnevezve a kínálat és kereslet érdekeinek sokszínű érintkezési sávjait.

Széles körűen tárgyalják a vevőérdekeket szolgáló, értékteremtő módszereket, magatartásformákat, sokoldalú és színes példákkal, esettanulmányokkal emelik az elméleti ismeretek alkalmazási feltételeit tárgyaló tudományos ajánlásaik súlyát, közelhozva ezzel az elvont, akadémikus mondanivalót a mindennapok piaci cselekvéseihez.

A magas színvonalú elméleti mondanivaló a tudományterület sajátosságainak megfelelően a mindennapok vállalkozói cselekvéseiről szól, tehát nem elvont tudományos értekezés hanem kiegyensúlyozott hasznos sajátosan harmonizált szakirodalomként, forrásműként szolgálhat. Érdeklődésre tarthat számot a legmagasabb tudományos értekezéseket, ajánlásokat, elemzéseket kedvelő kutatók körében csakúgy, mint a felsőoktatás oktatói és oktatottjai körében egyaránt.

Rekettye Gábor életrajza

Hetesi Erzsébet életrajza

 

 Az írás megjelent az MKB Professzori könyvajánló sorozatban.

 



A MOHA Belépő önmeghatározása szerint: progresszív megközelítésű karrierkalauz az egyetemi évek tervezéséhez, mely szakmánként és országonként tárgyalja, hogyan építsük fel nemzetközi egyetemi tanulmányainkat, kezdve a tanulmányi versenyektől a szakmai gyakorlaton át egészen a nemzetközi ösztöndíjakig.
 
A nagy cél elérésével, az egyetemi felvételt követően sokan nem tudják, mitévők legyenek, miért érdemes egyáltalán tanulni, hisz a következő megmérettetés, a mesterfokozat és a munka világa még messze van. Pedig van miért iparkodni. A karriered szempontjából a felsőoktatásban eltöltött évek a legfontosabbak. Monomán módon csak és kizárólag a kitűnőre koncentrálni azonban mégsem a legjobb stratégia. Érdemes hát, mielőtt ész nélkül a könyvekbe feledkezünk, átgondolni, miért csináljuk az egészet, és ennek megfelelően tudatosan megtervezni a teendőket, akár évekre előre vagy annál is tovább. A kérdés már csak az marad, melyek a lehetőségek, a célok és az idevezető utak? Nem egyszerű.
 
A Hogyan építsd fel az egyetemi éveidet? rovat, ahogy azt a neve is sugallja, tudományterületenként veszi lépésről lépésre számba a legfontosabb fokokat az álomkarrier felé vezető úton. Ilyen a kiadványban részletesen bemutatott kiugrási lehetőség közül egy-egy példát kiragadva a mérnököknek a Kitchen Budapest média lab, jogászoknak a Jessup Nemzetközi Jogi Perbeszéd versenye, orvosoknak a Buffalo-ösztöndij, bölcsészeknek az amerikai Calasanctius Training Program, agrárképzésben a közösségi kertek, a természettudósoknak a Kairos Society New York-i konferenciája, közgazdászoknak az AIESEC.
 
A Tanulj külföldön ingyen! rovatban megtalálható lesz a külföldi továbbtanulás minden trükkje, kezdve attól, mire érdemes keresni, egészen odáig, hol és hogyan lehet támogatókat szerezni külföldi tanulmányokra. A szerzők kitérnek arra is, mi a teendő, ha nem sikerülne támogatást szerezni. Németország egyes tartományaiban például ingyenes a felsőoktatás, és a jól szervezett diákmunkának köszönhetően önerőből is könnyedén eljuthatunk a diplomáig. Az Egyesült Királyságban a diákhitel jelenthet megoldást, z USA-ban az ösztöndíjakon kívül egyszerűen nincs jobb ötletünk. Így, ha Amerikán töröd a fejed, nem árt, ha már Magyarországon olyan felsőoktatási intézményt választasz, ahonnan egészen Amerikáig lehet dobbantani. A Belépő top networkegyetem-rangsora megmutatja, mely magyar egyetemek külföldi ösztöndíj-lehetőségei a legjobbak.
A kiadvány végén pedig művészek és a magyar művészeti szcéna ismerői villantanak fel alternatívákat a hagyományos karrierutak mellé, és emlékeztetnek rá, mindegy, mit dolgozol, szeresd azt, és szívvel-lélekkel csináld.

 

Díjnyertes újságíró, az igényes női irodalom legsikeresebb képviselője. Első regénye 3 éve jelent meg, azóta közel 250.000 könyvét vették meg olvasói, akik között van tinédzser és nagymama, jogász, gyermekpszichológus, vállalkozó és diák, sőt - titokban - számos férfi is… A Facebookon létrejött többezres rajongói táborában baráti társaságok alakultak.

A Dalma és a Hello, London megírása között „félúton”, Fejős Éva ezúttal nem csak olvasásra, hanem írásra is szeretné buzdítani a fiatalokat. Rendhagyó irodalomórákat középiskolásoknak, amelyek során a diákok választ kaphatnak ezekre és ezekhez hasonló kérdésekre:

Milyen a jó interjú?

Mitől lesz letehetetlen egy regény?

Miért olyan nehéz elválni egy, csak a papíron létező lánytól?

Hogyan kezdjünk regényt írni? Baj-e, ha nem jelenik meg „életem első, de legjobb regénye”?

Mit olvassak, ha írni szeretnék? Kell-e olvasnom, ha írni szeretnék?

Hogyan hat a modern szerzőkre a klasszikus irodalom?

Olvasni is ugyanolyan jó, mint megnézni egy filmet?

Segít-e az irodalom abban, hogy egy tinédzser elinduljon az álmai után – és segíthet-e abban, hogy beteljesítse azokat?

 

Az érdeklődő fővárosi és vidéki középiskolák az alábbi itt jelentkezhetnek Fejős Éva rendhagyó irodalomóráira a 2011/2012-es tanévben. A program ingyenes.

 

A múlt nélküli herceg

journal - 2011.04.27. 14:36



Pompor Zoltán írása

 

Ki vagy te, különös, múlt nélküli idegen, aki legalább öt nyelven beszélsz hibátlanul? Ki vagy te, hegyeket, falakat, tornyokat pókként megmászó emberfeletti ügyességű lény? Ki vagy te, fantasztikus történeteiddel női szíveket rabul ejtő úriember? Azt mondod, múltadat te sem ismered, kevésre emlékszel gyermekkorodból, csak annyira, hogy valahol, közel Szicíliához vetett partra a tenger. Nevelőnőd, Mademoiselle tanított meg mindenre, amit érdemes szeretni a világon, a többit (szédítő magasságban függeszkedni a meredek sziklafalon a robajló tenger felett, beszélni a madarak nyelvén) határtalan szabadságodban magad sajátítottad el, míg egy napon kicsi lett számodra a világ, és kíváncsi lettél, mi van szigeted határain túl. Hajóra szálltál, hogy felfedezd a világot – s leromboltad ezzel a gyermeki ártatlanság illúzióját. Angyali és ördögi játszmák közepébe csöppenve a háborúra készülő Európa forgatagában keresed a múltadat és a jövődet.

Vango – egy név, amit oly sokan ismernek Oroszországtól, Németországon át Skóciáig, ám arcot csak kevesen tudnak hozzá kapcsolni. Egy tizenéves fiút, aki szellemként suhan végig a világon, keres az orosz titkosszolgálat, a francia rendőrség és két fiatal lány. Mesebeli, sőt mitikus figurája ő a két világháború közti Európának, egy kivételes tehetségű, múlt nélküli ember. 



Rajna Péter írása

Bevallom, amikor Kozma Kata, a klub háziasszonya megkeresett kérésével, az első, „zsigerből támadt” gondolatom valamiféle diplomatikus elutasítás volt. A könyvet akkor még nem olvastam, csupán az év eleji Pszichiátriai Vándorgyűlés alkalmával lapozgattam a Medicina Könyvkiadó pultján. A néhány percnyi olvasgatás alatt kifejezett érdeklődésem támadt elolvasására, tehát nem a mű volt az oka. Valahogyan azt gondoltam, hogy személyes viszonyunk nem igazán tesz alkalmassá a feladat tisztességes megoldására.

Kik készítenek általában recenziókat (ajánlásokat, laudációkat, előszókat, bevezetőket, zárszavakat stb.)? Egyértelmű baráti kapcsolatban lévő pályatársak (mi nem vagyunk azok), együtt, vagy egy ügyért fáradozók (mi csak tágabb értelemben vagyunk azok). A fennálló szelíd kényszerérzésen (János nemrégiben – tudtomon kívüli felkérésre – méltató szavakkal ajánlotta könyvemet e rovatban) és a kreatív szellemi kalandok iránti vonzalmamon kívül végül is találtam olyan szempontokat, amelyek megfordították döntésemet.

Jánossal több évtizedes a szakmai ismeretségünk. Sohasem tevékenykedtünk együtt, bár - a „nyomában” – én is dolgoztam. Például 10 évig (1976-86) a Lipótmezőn. Én azonban pályám további szakaszaiban a másik szekértábor (majdnem ellentábort írtam), a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai klinikájának tagja voltam. Ráadásul az én érdeklődési köröm az elme- és az ideggyógyászat határterülete, János szakmapolitikai tevékenységének egyik jelentős célja viszont (a Lipóton belül és általában) éppen a két szakterület lehető legteljesebb elválasztása volt. (A spirális fejlődésnek megfelelően a mára már avitt ideg-elmegyógyász /Nervenarzt/ fogalmából a teljes különválás amúgy lehetetlen koncepciója után most a világ több fejlett országában neuropszichiátria szakképesítést lehet szerezni.) Az évek-évtizedek során azonban ebből (vagy másból) személyes konfliktusunk sohasem támadt. Sőt! Már nyugdíj közeli,- utáni korunkban kifejezetten közelebb kerültünk egymáshoz. Közös régi szálak kerültek elő, és fehér asztal mellett érezhetően egyre kellemesebben éreztük magunkat (ebben mindkettőnk csodálatos feleségének is szerepe volt és van). Töprengésemet azzal zártam le, hogy az olvasó számára a könyv ajánlása a recenzor és a szerző sajátos kapcsolatából adódóan a szokásosnál talán érdekesebb és feltétlenül hitelesebb lesz.

Idén is lesz márkatábor

journal - 2011.04.13. 18:43

Idén negyedik alkalommal, 2011. május 12.-én nyitja meg hagyományteremtő márkatábora kapuit az Eiffel téren, az U26 Clubshop területén az Extreme Rendezvényügynökség és a Traffic BTL Kommunikációs Ügynökség. Az egy napos rendezvényre ismét a marketingképzésben részt vevő diákokat várják a szervezők.

A Brand Camp interaktivitása és egyben indulásának oka is a szakma nagyjai és a marketinget egyelőre csak elméleti szinten ismerők találkozásában és egyedülálló párbeszédében rejlik. A Brand Camp ötlete 4 évvel ezelőtt született, a marketingvezetők, illetve reklámszakemberek és az utánpótlást jelentő marketing és kommunikáció szakos hallgatók közötti szakadék áthidalásának céljából.

Az intenzív programsorozat remek alkalom a diákoknak a cégek mélyrehatóbb megismerésére és későbbi lehetőségeik felmérésére. Az interaktív feladatok és szituációs játékok a szakembereknek is egyedülálló lehetőséget nyújtanak a hamarosan piacra kerülő marketing generációk egyedi képességeinek és sajátosságainak feltérképezésére.

„A diákok gyakorlati „továbbképzése” kiemelt szereppel bír mind az Extreme, mind a Traffic BTL életében, és a pályakezdők folyamatos alkalmazása és kinevelése mellett a cégcsoport a Traffic Awards marketing pályázaton is lehetőséget nyújt számukra a szakma megismerésére. A pályázat alapján több éves tapasztalatunk, hogy az iskolapadban tanultak nem feltétlenül jelentenek azonnal alkalmazható tudást, és tendernyertes ötleteket, ezért is jelenthet a diákok számára életbevágó lehetőséget a Brand Camp-en való jelenlét.” – mondta Halász Domokos, az esemény szervezője.

2011-ben a közösségi háló fejlődési lehetőségei, a legújabb reklámmegoldások és az elérhetetlen célcsoport, vagyis az Y generáció témaköreit járják körbe a szervezők és a szakma neves szereplői az előadások és workshopok során.

Az idei Brand Camp programja április 28-án véglegesedik, de íme néhány név, akikkel már biztos találkozhatunk a rendezvényen:

Lázár Vilmos – CBA, Magyar Lovas Szövetség elnöke

Dr. Pánczél Andrea - MOL

Büttl Krisztián - Red Bull

Starcz Ákos - Bookline.hu

Mantuano Mónika -  Hewlett-Packard Magyarország

Nagy Bálint - IBS

Czétényi Róbert - Johnson & Johnson

Kiss-Bíró László - Raiffeisen Bank 

Beke Zsuzsa - Richter Gedeon

Unger Zsolt - Bookline.hu

Kismartoni Zsolt - Facebook / Est Media Group

Rózsa Iván – Sanofi-Aventis

Az érdeklődők a www.brandcamp.hu oldalon regisztrálhatnak a táborra, ahol a rendezvény folyamatosan frissülő programja mellett további érdekességeket és az elmúlt évek legjobb pillanatainak összefoglalóit is megtalálhatják. A weboldal mellett a Brand Camp facebook oldala nyújt naponta frissülő tartalmat és újdonságokat a márkarajongóknak.

Médiatámogatónk: bookline

 

 

 

 

 

 


1969-ben jelent meg először Ungvári Tamás botránykönyve: a Beatles-biblia. A számtalan kiadást megért mű legendává vált, akárcsak hősei, a négy liverpooli gombafejű. A beatforradalom ikonjai pillanatok alatt nőttek a 20. század hőseivé, tömeghisztériát keltő koncertjeiken tinédzserek milliói reméltek megváltást. A sztárkultusz, a celebkultúra velük vette kezdetét – mígnem mára a klasszikus kultúra részeivé lettek, és túlmasíroztak a popkultúrán. A popkultúra profán bibliájaként elhíresült Beatles-biblia számos nemzedéket avatott be a négy apostol, John, Paul, George és Ringo mítoszába. Ungvári Tamás az elsők között ismerte fel a hatvanas évek kultúrájának átrendeződését, a beatzene nemzetközi "eszperantójának" fontosságát. Kötete történelmi jelentőségű: az egykor szellemi és fizikai határokkal lezárt Magyarországon először adott hírt a nyugati ifjúság életéről, szokásairól – a szabadságról.

 

Ungvári az Új Beatles-bibliában a hétköznapi események krónikájával és a hozzájuk fűzött ironikus kommentárokkal fejti tovább a Beatles-rejtélyt. Lebilincselő kortörténetében a kulturális megújulás mozaikjait és a Beatles-rajongás anatómiáját varázsolja képpé.

A kötet magában foglalja a klasszikussá vált kultkönyvet, a hatvanas évek lázadásának manifesztumát, megtetézve azzal, hogy elmondja a Beatles-fiúk további sorsát és azt a világot, amelyben a filozófia leszállt a piacterekre, és amelyben a társadalomtudományok értelmezni próbálták a felfoghatatlan technikai változásokat.

Az Új Beatles-biblia a második világháború után felnőtt első generáció, a "reménység generációjának" kalandos történetét meséli el. A rock forradalma a "békebeli" önbizalom feltámadásának ujjongásában jött létre. John Lennon, Mick Jagger vagy a Who hitt a jelen világban, az ifjúság honfoglalásában. Az Új Beatles-biblia az illúzió és a valóság drámáját festi elénk, a tiszta lelkesedést és a kábítószeres éjszakákat, a balladák világát és a tobzódást. S azt a pillanatot, amikor Beatles-fiúkból a királynő lovagjai lettek

A hatvanas évek végén, a Beatles felbomlásával egy időben felhők gyülekeztek Európa és Amerika egén. Vége volt a virággyerekek álmainak, nem volt többé "swinging London". A régi Beatles-biblia ide már nem követhette hőseit. Az új könyv a hetvenes évek tragédiájáról is beszámol, melynek csúcspontja és katarzisa Lennon meggyilkolása.
A hatvanas évek fellendülésére a hetvenes évek szomorúsága és kiábrándultsága válaszolt. Az Új Beatles-biblia megörökíti azt a pillanatot, amikor a jövő elkezdődött. A könyv megmutatja, hogyan született egykoron az új reménység nemzetközi anyanyelve, a rock 'n' roll. Különös párhuzamok villannak fel a magnó, a rövidhullámú rádiózás kora és a mai évtized között, melyben egy új kommunikációs forradalom születik: a Facebook és a Twitter nemzetközisége a világhálón. Aki meg akarja érteni a Zuckerberg-jelenséget, a fiatalság mai összekötésének nyelvét, az jobban megértheti azt az "őskor" történetéből, a Beatles mítoszából.

Ungvári enciklopédikus tudása javát adja az ironikus életrajz és a politikai-történelmi háttér megrajzolásában, London és New York színeinek megidézésében.
A műfajteremtő mű egyszerre rocktörténet és korszakváltásokra figyelő história.

 

 

 

 

 

Ősszel – tíz év után - egy vadonatúj Bródy album is megjelenik

Bródy János április 5-én ünnepli 65. születésnapját. A Kossuth-díjas zeneszerző-szövegíró-előadóművész egyedülálló pályafutását nemrégiben Fonogram életműdíjjal is méltatták. A zenész több mint harminc évvel ezelőtt kezdte meg önálló előadói karrierjét a legendás Illés együttes és a Fonográf korszakot követően. Szerzőként olyan nevekhez is kötődik, mint Koncz Zsuzsa vagy Halász Judit, és számos musical szövegírója is (Kőműves Kelemen; István, a Király; Dr. Hertz; A kis herceg; Fehér Anna; Will Shakespeare vagy akit akartok; A kiátkozott; Veled Uram; Volt egyszer egy csapat). Szólókarrierje során eddig hat sikeres albumot jelentetett meg – „Hungarian Blues” (1980); „Ne szólj szám” (1985); „Hang nélkül” (1989); „Az utca másik oldalán” (1994); „Volt egyszer egy Bródy János – Koncert” (1995); „Kockázatok és mellékhatások” (2001) – melyeken olyan örök slágerek szerepelnek, mint a „Mama kérlek” a „Filléres emlékeim”, a „Földvár felé, félúton” vagy „Ha én rózsa volnék”..., és sorolhatnánk még a felejthetetlen dalokat.

Április 5-én, a művész születésnapjára időzítve megjelenik a három legutolsó Bródy lemez újrakiadása.  Vadonatúj csomagolásban és digitális remasterrel „Az utca másik oldalán”, a „Volt egyszer egy Bródy János Koncert” és a „Kockázatok és mellékhatások” című albumok így ismét elérhetőek lesznek az EMI gondozásában.

 „Az utca másik oldalán” című összeállítás előszőr 1994-ben jelent meg. Ironikus és kritikus hangvételével már az új korszak ellentmondásait tükrözte máig ható érvénnyel olyan dalokban, mint a „Tangó LeMondó” és a „Haggyá’ má’ békibe’”, de művészi hitvallást is jelzett a „Mit tehetnék érted”, „A földön járj” vagy az „Őszinte bohóc”.

Az első kiadásban 1995-ben megjelent „Volt egyszer egy Bródy János – Koncert” a Budapest Sportcsarnokban adott teltházas nagykoncert hangfelvételét tartalmazza a legismertebb Bródy örökzöldekkel.

A „Kockázatok és mellékhatások” az új évezred kezdetén 2001-ben jelent meg, melyről a viharos éveket megélt szerző így nyilatkozott: “A dalok és szövegek tekintetében nem kell orvoshoz vagy gyógyszerészhez fordulni. A lemezen szereplő 12 szám túlnyomó többsége, mint a címadó dal is, az életünkben sűrűn előforduló kockázatokról és mellékhatásokról szól. Többek közt arról, hogy törékeny ünnepeink és bizonytalan hétköznapjaink közepette miért nem válnak be a rendkívül nagy hírveréssel beharangozott sikerreceptek és boldogságpirulák, és arról, hogy a nemkívánatos következményekről általában csak nagyon keveset hallani...” – fűzte hozzá a lemezhez Bródy János.

A zenekarok feloszlottak, átalakultak, de Bródy János folyamatosan képes volt önmagát adni és gitárral a kezében, mint a hétköznapok krónikása járja az országot napjainkig. Egyszerű, de mágikus erejű dallamai mindig vigaszt és lelki menedéket tudtak nyújtani az embereknek a rendszerváltás előtt, a változás korszakában és napjainkban egyaránt. „Én a magam módján, dalformátumba sűrített személyes tapasztalataimat szeretném átadni minden érdeklődőnek.” -  vallja be legutóbbi lemeze kapcsán a művész. Talán éppen ez az őszinteség és érintettség sikerének a kulcsa.

Tíz év után idén ősszel egy vadonatúj Bródy lemez jelenik meg az EMI nemzetközi lemezkiadó gondozásában, ami igazi csemege lesz.
 

Három albumot 2011. április 1-től április 10-ig 10% kedvezménnyel ajánljuk a figyelmébe!

Rendelje meg!


 

 

 

 

 

 "Minden, amit a sorozatról tudni kell"

A Város a könyörtelen gengszterek, a megvesztegethető hivatalnokok és a megvásárolható szerelem világa. Ebben a világban a Kardinális az úr, a többiek pedig a bábjai, akiket zsinóron rángat. Ám vannak olyanok, akiktől úgy tűnik, még a Kardinális is tart: a titokzatos vak szerzetesek, a Város inka alapítóinak leszármazottai, akik olykor felbukkannak a semmiből, és megjelenésüket rögtön a sűrű, zöld köd is követi, ami egy időre minden életet megbénít, az embereket pedig az otthonaikba kényszeríti.

A Városban néha furcsa dolgok történnek. Nyomtalanul eltűnnek emberek, még a szeretteik fejéből is kitörlődik az emlékük. Hirtelen sűrű eső kezd hullni, de csak egy bizonyos helyen, és ha belépsz alá, elmosódnak a valóság határai. Az embereket egy titokzatos, természetfeletti képességekkel rendelkező szörnyeteg mítosza tartja rettegésben.

A Város képét egy hatalmas felhőkarcoló, a Pártközpont uralja, a Kardinális védőbástyá-ja, amit könyörtelen katonáinak serege, az Osztag véd. Ám pont mellette épül az inka napisten fiának, Manco Capacnak a szobra, ami az egekig nyúlik majd, és szikrázóan veri vissza a Nap sugarait.

Milyen titkokat rejt vajon az ayuamarca-lista?

Miért öltenek testet az emberek leglidércesebb álmai?

Te mit kezdenél a teremtés hatalmával?

 

 

 
Darren Shan: A holtak vonulása - Város-trilógia 1.

Capac Raimi a Városba érkezik, hogy szerencsét próbáljon kisstílű gengszter nagybátyja mellett. Hamarosan azonban arra eszmél, hogy már a Város teljhatalmú urának, a Kardinálisnak dolgozik. A Kardinális a Város szülötte. A Város a Kardinális teremtménye. Egy a lelkük, és sosem alszanak. A Kardinális mindent lát, ami az utcákon vagy a zárt ajtók mögött történik. Ő a mindenható.

Az öntelt fiatalember habzsolja új életét, amit csak néhány kellemetlenség zavar meg. Capac életének sorsfordító eseményeinél furcsa módon a semmiből vak szerzetesek bukkannak fel. És miközben a jelenben él, rádöbben, hogy semmire sem emlékszik, ami azelőtt történt vele, hogy a Városba érkezett...Capac egy álmot és az inka neve által számára kijelölt sorsát követve belép a természetfeletti birodalmába. Miközben igyekszik beteljesíteni a küldetését, furcsa és izgalmas kutatásba kezd, hogy a nyomára akadjon eltűnt barátainak és saját, elveszített múltjának.

 

 

 Előjegyezhető:

 



Báger Gusztáv Élőadás című kötetéről Sipos Lajos Professzor ajánlója

 

Báger Gusztáv két urat szolgál. Végzettsége szerint közgazdász, aki volt egyetemi tanársegéd, adjunktus, docens, jelenleg egyetemi tanár, közben dolgozott az Országos Tervhivatalban, az Állami Számvevőszéknél és több nemzetközi testületben. Ugyanakkor költő is, aki – a Nekifutások című verse szerint – egy-egy versötletet azonnal lejegyez, aztán tovább írja, esetleg elkészíti „az első hét sor töredéké”-t, majd megfeledkezik róla, ha pedig megleli az „összegyűrt papír cetlit”, nekilát, „kisimít”-ja a szöveg ráncait, s a hét sorból egy idő múlva „vers” lesz. 1996-tól évente, kétévente, háromévente jelennek meg kötetei. Az első könyv címét kölcsönözve „örök párbeszéd” minden munkája az irodalommal, a kultúrával, a körülötte lévő élettel.

Báger Gusztáv a posztmodern korszak második hullámában lép be a magyar irodalomba. Eddigre lezajlottak az irodalomelméleti viták arról, hogy a költő vagy író népben-nemzetben gondolkozzék-e, ahogyan azt a romantikától Veres Péterig, Illyés Gyuláig több generáció természetesnek tekintette, vagy alanyban és állítmányban, amint azt Esterházy Péter és a posztmodern költők általában kívánták, hiszen nem a gondolat az elsődleges, az irodalmi mű nem valamilyen eszme vagy üzenet nyelvi burka, a nyelv minden esetben metaforikus, (mondták Wilhem Humboldt, Schleiermacher és Nietzsche nyomán). De nem csak ezek a viták zajlottak le 1996-ig. Újra és újra felmerült az irodalmi kánon újra értelmezésének a gondolata is. Nem úgy, ahogyan Weöres Sándor tette a Három veréb hat szemmel című gyűjteményében, úgy nevezetesen, hogy felmutatott a rendszerbe foglalt múlttal szemben egy másikat a kimaradt alkotók műveiből. Az új kánon, írta Báger Gusztáv A fenséges és fennkölt védelmében, „hátrafelé tekinget”-ett, nem fűlt a foga „a klasszikus értékekhez” erőltetni akarta „a neoavangárd rasztereit, a rokokó új grundjait”. Ebben a ma is sokszor „vagy-vagy”-nak gondolt helyzetben Báger Gusztáv kötetével nem az egyik vagy másik nézettel való szakítás mellett érvel, hanem vers- és beszédmód érvekkel dokumentálja: a kizárólagosságra törekvés nem csak öncsonkítás, hanem önmagában lehetetlen és értelmetlen törekvés.

Utazz Paulo Coelhoval!

journal - 2011.03.24. 14:30

Címkék: paulo coelho

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megjelent a 47 rónin

journal - 2011.03.21. 18:00



A klasszikus japán regényt Keanu Reeves főszereplésével márciustól Magyarországon filmesítik meg.

A fapadoskonyv.hu kiadásában 115 év után először olvasható magyarul a rákospalotai Raleigh filmstúdióban, Keanu Reeves főszereplésével forgatott 47 rónin eredeti története.

A több szempontból is kuriózumnak, ritkaságnak számító regény hagyományosan a Csúsingura, vagyis a „Hűséges szolgák” címen ismert Japánban, leghíresebb feldolgozása Tamenaga Sunszui (1790-1844) nevéhez fűződik, amely a 47 rónin 2011-es kiadásának alapját képezi. A magyar változatot Szász Károly (1829-1905) drámaíró, műfordító, esztéta, református püspök, a Magyar Tudományos Akadémia tagja készítette, és 115 év után először olvasható magyarul.

Ulickaja

journal - 2011.03.18. 11:03

Címkék: ljudmila ulickaja



Gyárfás Dorka ajánlásával

Nem igazán szeretem a novellákat. Utoljára az iskolában olvasgattam párat, persze azt, ami kötelező volt, Móriczot, Kosztolányit, Poe-t. Ott, az órán még jól is esett, addig sem tűnt úgy, mintha szenvedő gimnazista volnék. De azóta több kell ahhoz, hogy elfelejtsem, ki vagyok. A nagy, beszippantós regényeket szeretem, legyen akár olyan, amiben pár oldal után meg kell állni gondolkozni kicsit. Fontos, hogy befészkelje magát a fejembe, a testembe, és egy másik világba repítsen. Ljudmilla Ulickaja minden ilyen vágyamat tökéletesen kielégíti, úgyhogy eddig semmit nem hagytam ki tőle. Most arra is rávett, hogy novellákat olvassak. És szerettem.

Úgy olvastam az Elsők és utolsókat, mintha regény lenne: az első betűtől az utolsóig. És bár nem összefüggő történet, majdnem ugyanazt az élményt nyújtja, mert egy világban kalandoztunk jobbra-balra. Napközben már vártam, hogy újra ott legyek, esténként meg olyan volt belemerülni, mint amikor a titkos szeretőjéhez jár vissza az ember.  

Az egyetlen nehézséget most az okozza, hogy az egész egy nagy massza maradt a fejemben. Puskázás nélkül nem tudnék felidézni egyetlen nevet sem. Sorsok egymás hegyén-hátán. Mintha Ulickaja mindenkit megírt volna, akit csak az útjába sodort az élet. És a végére kirajzolódik egy tabló arról az Oroszországról, ahol szinte mindegy, milyen politikai rendszer uralkodik, az emberek egyformán szegényen és kiszolgáltatottan élnek. De élnek, és az élet szépségéről sosem mondanak le.

Talán ez az, ami a legjobban lenyűgöz Ulickajában, nem a történetmesélés képessége, vagy hőseinek minden klisét elkerülő, lenyűgöző fordulatokkal teli sorsa. Az jelzi leginkább az írói tehetségét, ahogy a történeteken keresztül belakunk egy országot, és megérezzük egy népnek a lelkét. Egy egész századét, és egy egész népét. Pedig igazán nem erőlködik azon, hogy megértesse velünk, nem részletezi a történelmi hátteret, nem magyarázza a kor jellemzőit, éppen csak, hogy elejt egy-egy adalékot.

Ezzel a módszerrel még azt is eléri, hogy ne lássunk nagy különbséget az ötven évvel ezelőtti, és a mai Oroszország között – pedig ez már akár politikai állásfoglalásnak is elmenne.

Az is bámulatos Ulickajában, ahogy a tabutémákat kezeli. Két novellában is felbukkan a pedofília, de mindkettőben teljesen mást jelent, és más következménnyel jár. Az elsőben egy nehéz sorsú, 13 éves kislány maga ajánlja fel a testét annak, akiről köztudott, hogy erre gerjed. Nem éli meg traumaként, egyszerűen csak pénzhez kell jutnia, és nem jutott jobb az eszébe. Az életében ez egy jelentéktelen epizód marad, semilyen lelki sérüléssel nem jár.

A másik novella már brutálisabb: abban a korban, amikor homoszexuálisnak lenni csak titokban lehetett, egy vénülő értelmiségi adoptál egy kisfiút azért, hogy szeretőt neveljen magának belőle. Megvárja a nagykorúvá válást, de a kisfiúnak addigra nincs valódi  választása, és az életét megpecsetéli ez a fordulat. Ulickaja a maga komplexitásában meséli el a történetet, nem lehet homofóbiával vádolni, de a véleménye azért benne van abban, ahogy a cselekményt szövi. Az egész végkicsengése mégis az, hogy bárhogy is vélekedünk róla, ilyenek megtörténnek, mert az emberek között minden megesik.
Van egy másik történet, amiben pedig már eszünkbe sem jut a gyerekmolesztálás, pedig ott is egy 14 éves kislány válik – önszántából – egy idős ember szeretőjévé, majd gyermekeinek anyjává. Ahogy Gabriel Garcia Marqueznél előfordul, hogy egy kislány és egy érett férfi halálos komolyan egymásba szeret, úgy nála is. Ez a szerelem igaz, senkire nézve nem káros, tehát az élet egy csodája.

Azt, hogy Ulickaja mennyi mindent tud az emberről, és milyen bölcs mosollyal tudja nézni az életet, a korábbi könyveiből is tudjuk. Az Elsők és utolsók ennek csak egy még színesebb mozaikját adja. Műfaji adottságainál fogva nem lehet olyan súlyos és mélyreható, mint például a Daniel Stein, tolmács (az én kedvencem tőle), de az életből szerzett tudása ugyanaz. Amíg meg nem érkezik hozzánk az új regénye (amit már csak azért is várok izgalommal, mert abban állítólag a mai Oroszország politikai viszonyaiba is betekint), addig vigasztalódjunk az Elsők és utolsókkal.   


 

 

A februári toplista élmezőnye szinte teljesen lecserélődött, az első 5 helyen egy kivétellel hazai szerzők műveit olvashatjuk, az öt kötetből három pszichológiai kérdéseket boncolgat. Az első helyen egy többszerzős könyv, Bagdy Emőke, Koltai Mária, Pál Ferenc és Popper Péter: A belénk égett múlt, elengedés megbocsátás c. kötete szerepel. Második helyen Ugron Zsolna Úrilányok Erdélyben c. regénye, harmadik helyen pedig Ortner Gerlinde Gyógyító mesék c. kötete áll. A negyedik helyen tartja magát a januári lista élmezőnyéből már ismert Lélekrágcsálók c. válogatás szintén Popper Pétertől, őt pedig Grecsó Krisztián új regénye, a Mellettem elférsz követi.

A februári listavezető kötet egyik szerzője Bagdy Emőke neve két másik, a listán szereplő könyvet is fémjelez, a 25-ik helyen saját kötete, a Hogyan lehetnénk boldogabbak, a 40-ik helyen pedig Várkonyi Zsuzsával és Szendi Gáborral közös kötete a Mindennapi játszmáink szerepel. A második helyet az elsőkötetes, ex-újságíró, Ugron Zsolna önéletrajzi ihletésű regénye, az Úrilányok Erdélyben foglalja el. Ortner Gerlinde, az osztrák pszichológusnő Gyógyító mesék c. kötete új szereplő a listán és rögtön az előkelő harmadik helyen rajtolt, ahogy Grecsó új regénye is már rögtön a megjelenéskor is az ötödik helyről indul hódító útjára. Popper Péter nevét kétszer is látjuk a top5-ben, a saját válogatáskötete mellett a listavezető kötet egyik társszerzőjeként is olvashatjuk.

Ahogy januárban, úgy most is jól indítottak az újdonságok, összességében 15 új könyv szerepel a toplistában, a régiek közül viszont számos név több kötettel is szerepel. Ilyen a már elsőként említett Bagdy Emőke (3 könyv), Szendi Gábor (2 könyv) Bartos Erika (4 könyv) az Imprimatur sorozat (3 könyv) Byron Rhonda (2 könyv). Bartos Erika 2 új kötettel is jelentkezett, a Bogyó és Babóca segít a 33. helyen indult, a Bogyó és Babóca ünnepel pedig a 47. helyen. Stieg Larsson a lista fix neveként továbbra is két kötettel van jelen, A tetovált lány a toplista régi harcosaként immár 665 napja szerepel a Bookline Top50-ben.

Érdekes szereplője a toplistának Móricz Zsigmond, új kiadású a Török és Tehenek- Kis Bence kötete a 45-ik helyen szerepel. A legnagyobb előretörést az Angyalcsók- angyali vadász 2. érte el a januári toplistához képest, Singh Nalini regénye 33 helyezést kúszott felfelé (13. hely.) A listán a legtöbb helyezést érthető módon a Felsőoktatási tájékoztató veszítette, amely 31 helyet esett vissza (35. hely). Őt követi Csernus Imre Felnőtt Húsleves c. kötet, ami 28 helyezést csúszott vissza a listán (43. helyezés).

A Bookline Top50 könyv-sikerlista a Bookline.hu magyarországi könyveladásai alapján, automatikusan készül az adott hónap eladásai alapján. A lista generálása során a rendszer kizárólag a Magyarországon történő értékesítéseket veszi figyelembe és figyelmen kívül hagyja a kiadói és egyéb akciókat, akciós kedvezményeket, tankönyv és az adott címre leadott többdarabos nagykereskedelmi rendeléseket. A Bookline rendszere a lista generálása során minden könyvcímet figyelembe vesz, függetlenül attól, hogy az adott termék a listakészítés időpontjában kapható-e vagy sem.

Nézd meg a teljes listát!

   



Vizi E. Szilveszter ajánlásával

A könyv egy beszélgetés története, amelybe KLP (Kovács Lajos Péter) avatkozik be avatott kézzel, hogy ha kell, elindítsa, vagy a holtpontról elmozdítsa a beszélgetést. Ez a megoldás nem ismeretlen a „Manréza Füzetek” sorozatban, amelyet az Éghajlat Kiadó ad ki nagyon szép külsőbe öltöztetve.A két beszélgető, vitatkozó társ: Bolberitz Pál, Széchenyi-díjas római katolikus pap, filozófus, egyetemi tanár, a Szent István Akadémia elnöke, és Freund Tamás, Széchenyi-díjas magyar neurobiológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az agykéreg működésének nemzetközi hírű tudósa. A két nagy tudású ember beszélgetése izgalmas élmény az olvasó számára, legyen Istenhívő vagy ateista. Az egyik a hit felszentelt védője, aki egyébként a „Parma fidei” kitüntetés tulajdonosa is, a másik a tudomány apostola. A „Fides et ratio”, ”Hit és tudás” találkozása ez a könyv, amelyből kiderül, hogy az Istenhit mindkét szereplő számára a legkisebb közös többszörös. Az egyik kiindulópontja, hogy a hit segítségével könnyű eljutni a végső igazsághoz, a másik a kísérlet segítségével próbálja feltárni a világ titkait. A megközelítés eltérő, az eredmény nem egyszer azonos. Az egyik Istenhitéből indul ki és fogadja el a teremtés tényét, a másik az általa megismert természet, az élő világ csodálatos rendezettségéből következtet a Teremtő létére.

Már a könyv fejezetcímei is nagyon ígéretesek: „I. Remény: test és lélek; II: Isten és ember; III. Közösség, erkölcs; IV. Alázat és önbecsülés; V. Isten végtelen igazsága; VI. Bűntudat és vezeklés; VII. A bűn biológiája, vagy a biológia bűne?; VIII. A közösségek egység; IX. Szeretet az igazságban; X. Hit és tudás; XI. Interjú Freund Tamással; XII. Az örök élet reményében; XIII. Interjú Bolberitz Pállal” . A tartalom azonban a fejezetcímeknél is többet nyújt. Olyan izgalmas kérdésekről is őszintén ejtenek szót, mint a lélek-test dualista szemlélete. Választ kapunk arra is, hogyan értelmezi a természettudós illetve a teológus a „remény kapcsolatát a hittel”. Itt mindjárt szóba kerül, hogy mi a biológiai kapcsolata a „fanatizmus”-nak a hithez, nem titkoltan korunk nagy problémájára, a vallási fanatizmus világszerű jelenségére gondolva. Részletesen beszélnek arról, hogy a szekularizáció hívei hogyan használják ki vallásellenes harcukban a fanatikus hívők bűneit. Amikor a test és lélek kölcsönhatásáról vitatkoznak, mindketten elkerülik a redukcionizmus módszertani hibáját, amikor az anyagi testre vezetnek mindent vissza, de nem állnak a vulgáris platonizmus mellé sem, hogy mindennek lényege a szellemi lélek. Nem kerülik el korunk fontos társadalmi problémáit sem. Szerintük a Bonum commune-ért, a közjóért való cselekvés hiánya korunk nagy problémája. Az egyéni és közösségi érdekek konfliktusainak keresztényi és biológiai magyarázatát kapjuk. A beszélgetésükben megjelenik a XXI. századi elgépiesedett orvosi ellátás kritikája is: „A régi világban minden orvos személyesen ismerte a betegét, lelkileg is, testileg is. Ma már leginkább csak arra figyelnek az orvosok, hogy a test működőképes legyen.” A természettudós az önzést (mint bűnt) az állatvilágból vett példák segítségével magyarázza. A teológus professzor viszont arról az emberről beszél, aki elereszti Isten kezét, és ezért válik önzővé. Az olvasó olyan intim kérdésekre is választ kap, mint a cölibátus, a papi nőtlenség, a kitagadott vagy kiugrott pap miséje, áldoztatásának érvényessége, szerzetes és világi pap közötti különbségre. De választ kapunk arra is, hogy miért a férfiak kaptak meghívást a papi életre, hivatásra. Beszélnek a szexuális örömszerzés pillanatszerűségéről és a szaporodás, család gyarapítás, tartós boldogság szerzés biológiájáról. Nem kerülik meg a család, kisközösségek, nemzet fontosságának kérdését sem. Házasság = fajfenntartás + kölcsönös segítség (szeretet). Választ kapunk az Istenhívő agykutató tudósi mentalitására a kreatív alkotó tevékenység biológiai alapjaira, a genetika szerepére az öröklött tulajdonságainkra. Az evolúció, az együttélő genetikai variánsok közötti versengés szerepére a fejlődésben. Érdekes, ahogy a biológus tudós Konrád Lorenzzel példálózik, a teológus – igaz 100 oldallal később – az etológia túlértékelését viszont keményen bírálja. Személyes indítékok is megjelennek a beszélgetésben: doboz cigire kapott pénzzel való elszámolás elmaradása, vagy a szerelem, mint indíték, hogy Szegedre majd Pestre menjen a fiatalember egyetemre. Vagy az apró személyes élmények hatása a papi hivatás kiválasztásában. Mind a két tudósnak, Istenhívőnek, van példaképe: Freund Tamásnak Szentágothai János, Bolberitz Pálnak viszont Adolf Kolping, a boldoggá avatott német pap, a szegények apostola. Az egyik, a teológus az Írás tanulmányozása közben véli felfedezni a világ teremtését és a lélek maradandóságát. A másik, a természettudós a teremtett világ, a természet tanulmányozása során döbben rá végtelen picinységére, a természet megismerhetetlen tökéletességére. Így jutnak el mindketten ugyanarra a következtetésre, hogy számukra, számunkra az emberi boldogság forrása az a hit, remény és szeretet, amely emberi tulajdonságul adatott a Teremtő által. Az a véleményem, hogy ami a könyv sorsát illeti, a könyv sikerre van ítéltetve. Egyformán érdekes mind a hívők, mind az ateisták számára. Sikerének titka a szereplők végtelen őszintesége és személyük hitelessége.

Bolberitz Pál rövid életrajza

Széchenyi-díjas római katolikus pap, filozófus, egyetemi tanár, a Szent István Akadémia elnöke, a Magyar Kolping Szövetség országos prézese, a Nemzetközi Cusanus Társaság tagja, a Szuverén Máltai Lovagrend magisztrális káplánja. Született Budapesten, 1941. szeptember 15., szentelték Esztergomban, 1966. június 19. Tanulmányok a Bp. Hittudományi Akadémián 1966–68, káplán Szentendrén 1968, Bp.-Szentimrevárosban 1968–73, teológiai tanár az esztergomi szemináriumban 1973–78, közben ösztöndíjas Rómában 1974–76, Bp.-Hittudományi Akadémia tanszékvezető professzora 1978–88, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának dékánja is 1988–90, 1992–94., 1994-96. Egyetemi tanár 2003.
Főszentszéki bíró 1976–1995, c. apát 1988, pápai prelátus 1993, a Magyar Kolping Szövetség egyházi elnöke 1990–, prímási bíró 1997–, apostoli protonotárius 2001. A Szent István Tudományos Akadémia elnöke 2003-. Az MTA köztestületi doktor képviselője 2004-től.

Az utóbbi évek legjelentősebb publikációi:

2010: Bevezetés a logikába, SZIT, 195 p., Igazság vagy szeretet, SZIT, 220 p.; Hit és tudomány /Freund Tamással/, Éghajlat kiadó, 232 p.; Isten létének állítása és tagadása a keresztény bölcseleti gondolkodás tükrében, MTA pályázat, 285 p.;
2009: Monotheismus in der westlichen Philosophie, Folia Theologica, SZIT, 12 p.;

2008: Die Anfänge der Ungarischen Philosophie, In: Rokay Zoltán köszöntése. Szerk.: Legeza L. – Török J., pp. 15-27;

2007: Ateizmus és keresztény hit, Budapest, 314 p. Tudomány és okság, Porta patet. A 60 éves Török József köszöntése, Budapest, pp. 27-36; Az esztétika metafizikai alapjai, Teológiai tanulmányok 1 (Esztergomi Forrásközpont Sorozat V), Budapest, pp. 9-18;

2005: Bölcselettörténet II., Budapest, 216 p.

Freund Tamás rövid életrajza

Dr. Freund Tamás 1959-ben született, biológus diplomáját az ELTE-n szerezte 1983-ban. Kutatómunkáját tudományos diákkörösként kezdte 1980-ban a Semmelweis Egyetem Anatómiai Intézetében, Szentágothai János és Somogyi Péter tanítványaként. A biológiai tudomány kandidátusa (1986), majd doktora (1992), a Magyar Tudományos Akadémia 1998-ban választja levelező, majd 2004-ben rendes tagjává. Tagja a London-i székhelyű Európai Akadémiának (2000), a Salzburg-i székhelyű Európai Tudományos és Művészeti Akadémiának (2001), és a Német Tudományos Akadémiának (2001). Számos országban volt vendégkutató, hosszabb időt (4 évet) az Oxfordi Egyetemen töltött. Nemzetközi díjai közül kiemelendő az Amerikai Anatómusok Cajal Club-jának életmű díja (1998), a svájci Demuth dij (1991) és az olasz Kemali díj (1998). Magyarországon munkásságát többek között Akadémiai díjjal (1997), Honoris Causa Pro Sciencia Aranyéremmel (2003), Semmelweis Emlékéremmel (2007), az Év Ismeretterjesztő Tudósa díjjal (2007), a Pro Doctorandis díjjal (2010) ismerték el, 2000-ben ő kapta az első Bolyai Díjat, majd 2005-ben a Széchenyi Díjat. Több neves nemzetközi folyóirat rovatszerkesztője, illetve szerkesztőbizottsági tagja. Erkölcsi elismeréseit a nemzetközi társaságokban betöltött választott funkciói jelzik. 1997 és 2002 között az Idegtudományi Világszövetség vezetőségi tagja, Közép és Kelet-Európai Regionális Bizottságának elnöke. 2004-ben az Európai Idegtudományi Társaságok Szövetsége elnökéül választották.  A Magyar Idegtudományi Társaság vezetőségi tagja 1993-tól, majd elnöke 2009-től. Jelenleg az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet igazgatója, és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára. Fő kutatási területe az agykéreg szerkezete és működése, a tanulási és memóriafolyamatok alapjául szolgáló agyi hullámtevékenység kialakulása, funkciója, az epilepsziás és ischémiás agykárosodás valamint a szorongás kórélettana, és a kannabinoidok hatásmechanizmusa. Eredményeit több mint 230 publikációban tette közzé, melyekre eddig több mint 17 ezer hivatkozást kapott a nemzetközi szakirodalomban.

Vizi E. Szilveszter rövid életrajza

Orvos, agykutató, farmakológus. A Magyar Tudományos Akadémia előző és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat jelenlegi elnöke. A Magyar Tudományos Akadémia, Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet Farmakológia Osztály vezetője.

Felesége Ádám Veronika akadémikus, leánya (Veronika) és fia (Attila).

Korábban az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének igazgatója, illetve a SOTE Egészségtudományi Kar Farmakológiai és Gyógyszerterápiás Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, továbbá több alkalommal külföldi egyetemek ösztöndíjasa (Oxford, Mainz), illetve vendégprofesszora (New York University, Albert Einstein College of Medicine). Semmelweis Egyetem emeritus professzora. Tirgu Mures Egyetem díszdoktora.

Számos hazai és nemzetközi tudományos társaság – illetve szakmai folyóirat szerkesztőségének – tagja, vezetőségi tagja, elnöke; ezek közül néhány: 1992-től a londoni székhelyű Európai Tudományos Akadémia, 1994-től a salzburgi központú Európai Tudományos és Művészeti Akadémia, 2002-től a Belga Királyi Orvosi Akadémia, a Cseh Learned Society valamint a Román, Szlovák, Bolgár akadémiák tiszteletbeli tagja; a Brain Research Bulletin szerkesztője, a Neurochemistry International főszerkesztője.

Többek között: 1978-ban Akadémiai Díjat, 1993-ben Széchényi-díjat, 1997-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 1998-ban Galileo Galilei-díjat, 2002-ben a Japán császártól „Szent Kincs Érdemrend Arany és Ezüst Csillagá”-t, 2005-ben az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémiától V. I. Vernadszkij-aranyérmet kapott. 2007-ben Báthory-díjat kapott.

Kutatási területe a központi és a perifériás idegrendszer ingerátvitelének fiziológiai szabályozása, gyógyszeres befolyásolhatósága.

Felfedezte – több más nemzetközileg elismert tudományos eredménye mellett – az idegsejtvégződéseken nem-szinaptikusan elhelyezkedő jelfogók ingerátvitelt preszinaptikusan szabályozó szerepét; és elsőként írta le ezeken a gyógyszerek hatáshelyét. Ezzel a gyógyszeripar egy teljesen új kutatási területét nyitotta meg. Több gyógyszerszabadalom tulajdonosa. Több mint 400 angol nyelvű cikk és 8 könyv szerzője. Egyik legtöbbet idézett magyar kutató.


 Az ajánló megjelent az MKB Professzori könyvajánló sorozatban

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



 

 

A következő hetekben jelennek meg a "Hollywood Tonight" és a "Behind the Mask" című kislemezek, melyek a "Michael" című kiadványon szerepelő dalokból készültek. A "Behind the Mask" kislemezre a radio edit kerül fel, mely Amerikában, Kanadában, Japánban és Franciaországban lesz elérhető. A "Hollywood Tonight" radio edit változata a világ többi részén lát napvilágot, míg a 2 dalból készített videók világszerte mindenhol elérhetőek lesznek.

A "Behind the Mask" és a "Hollywood Tonight" a "Michael" című album 2 abszolút közönségkedvenc slágere, amellett hogy a kritikusok is elismerően nyilatkoznak róluk. A "Michael" című kiadványra került dalok munkálatait posztumusz fejezték be, az album decemberben látott napvilágot Michael Jackson örökösei és a Sony Music együttműködésének köszönhetően. Az albumra olyan szerzemények kerültek fel, melyeket Michael Jackson később, más munkáival együtt szeretett volna megjelentetni. Joe Vogel, a hamarosan megjelenő "Man in the Music: The Creative Life and Work of Michael Jackson" című könyv szerzője szerint "a posztumusz befejezett albumok legtöbbször eléggé trükkösek és csalókák...éppen ezért különleges a "Michael", mert ízig-vérig olyan, mint Michael."

A "Behind the Mask" című dalt John McClain és Jon Nettlesbey tették teljessé, és a kritikusok véleménye szerint is Michael korábbi dalainak szellemiségét hordozza. A Rolling Stone magazin szerint olyan, mint a "Wanna Be Startin' Somethin'" című dal funky unokaöccse. A dalt Michael Jackson, Chris Mosdell és Ryuichi Sakamoto írták, míg a produceri munkálatokért Michael Jackson, John McClain és Jon Nettlesby felelt.

A "Michael" abszolút #1 volt decemberi megjelenésekor, és világszerte több mint 3 millió példányban kelt el, mellyel 2010 egyik legnagyobb példányszámban megvásárolt albuma lett. Az album sikere egyértelműen hangsúlyozza, hogy Michael mennyire fontos a rajongóinak, és, hogy továbbra is valódi ikonként és globális szupersztárként tekint rá a világ, zenéje pedig túlmutat kultúrákon és nyelveken. Már több mint 17 országban elérte a platina státuszt, 18 országban pedig aranylemez, többek között Magyarországon is.

A "Michael" egy újabb jeles képviselője annak a megállapodásnak, mely a Michael Jackson örökösei és a Sony Music között kötött, és tavaly márciusban bejelentett új megállapodás részeként jelent meg, és mellyel folytatódik a kiadó 35 éves kapcsolata Michaellel és zenéjével. Ezen időszak alatt Michael több száz millió lemezt adott el, 13 #1 kislemezt adott ki, és megjelentette a popkultúrális jelenségnek számító "Thriller"-t, mely máig minden idők legtöbb példányszámban elkelt albuma a zenében, több mint 100 millió értékesített példányával világszerte.

 

 

 

Anna, Pólika, meg a borz

journal - 2011.03.02. 17:30

Címkék: ugron zsolna

Lányregény és valóság

Valóság és fikció keveredik az Úrilányok Erdélyben c. lányregény lapjain. Néhány szereplő a valóságban is létezett, vagy legalábbis valós személy ihlette. Utánajártunk, hogy ki kicsoda a regény hősei közül. Oknyomozó tevékenységünk eredményeképpen gazdagabbak lettünk némi információval három kulcsszereplőről.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
5 dolog, amelyben az írónő, Ugron Zsolna és a főhősnő, Kevéer Anna hasonlítanak
 

Mindketten Kolozsváron születtek

Mindketten egy temetésen ismerkedtek meg későbbi férjükkel

Mindketten egy erdélyi kastélyban élnek

Mindketten televíziós újságírók voltak

Mindketten gyűjtik a régi erdélyi recepteket

Pólika néni és a rokonok

Remek epizódokat olvashatunk a regényben Pólika néniről, a majdnem százéves hajadonról: „Amikor kilencvenvalahány évesen unokaöccsével és annak felnőtt fiával együtt az autójukat egy dupla szaltó után a sánc állította meg Marosvásárhely felé menet, és a férfiak sajgó csontjaikat tapogatva készültek kétségbeesni, Pólika csendben megjegyezte a hátsó ülésen:

„Ákos, kérem, ez egy igen érdekes parkírozás volt…”

A tüneményes Pólika, akivel a fenti eset megesett, nem létezett: „több rokonból gyúrtam össze, vigyáztam, hogy ne lehessen ráismerni” – árulta el Ugron Zsolna.

 

A kézdiszentimrei borz

A borz, aki gyakorlatilag médiasztárrá vált Fábry Sándornak köszönhetően, a valóságban is élt, de nem egy székelyföldi kis faluba tévedt be, hanem egy Kolozsvárhoz közeli kisközségbe. Ha még nem ismerik, íme, a híressé vált borzjelenet: „A borz attól lett esemény, hogy az első volt. Kézdiszentimre kicsi falu, néhány száz lelkes, amerre még a borz sem jár. Legalábbis addig itt még nem láttak ilyent. Vagy nem emlékeztek rá. A borzra összefutott az egész falu, senki sem tudta, hogy miféle szerzet is az. Lórit akarták hívni, mert mint tanult ember, aki a városba járt főiskolára, és mint a birtok intézőféléje, ő majd biztosan kiokoskodja. De Lóri alkatrészért ment a mosogatógéphez a városba, így elszaladtak Pista bácsiért, aki a jó pálinkát főzi. Hiába, na, ha valaki rendes pálinkát, mit rendeset, jót főz, az mégiscsak tudhat egyet s mást a világról. Pista bácsi volt a kettes számú agrárszaktekintély, és meg is oldotta a dilemmát, rövidre zárta, miszerint:

– Ez egy állat. Valahonnan gyün, és valahová menyen. És békibe kel hagyni, mer’ valamilyen dóga vagyon.”

 

 

 

 

 

 

 

 

Már megint te?

journal - 2011.03.02. 09:00



 

A Már megint te?! non-stop szórakozás remek poénokkal, olyan, vígjátékokból jól ismert nagyágyúkkal mint Kristen Bell, Sigourney Weaver, Jamie Lee Curtis és a mindig lehengerlő Betty White.

Marni (Bell) számára kész rémálom volt a gimi, és a bátyja esküvője ennek pontos folytatása. Sulibeli régi riválisa ugyanis a bátyó menyasszonyként tér vissza, hogy tovább keserítse az életét. És ha mindez nem lenne elég, Marni anyja (Curtis) is találkozik saját egykori iskolai ellenségével (Weaver). A remek, korábban még nem látott extrákkal kibővített Már megint te?! őrületes komédia, ami egy pillanatra sem hagyja megpihenni a rekeszizmokat.

 

 



A torkukon akadt a falat?

Marilyn Monroe vajon milyen ételekkel próbálta visszahódítani Bobby Kennedyt? Mit evett utoljára Napóleon, mielőtt sorsa végleg eldőlt volna Waterloo-nál? Kleopátra híres-hírhedt szexuális vonzerejével a kor legnagyobb hadvezéreit bűvölte el, de vajon milyen különleges ételekkel kínálta őket? Tudta, hogy az alacsony sorból származó Raszputyin, az „őrült pap”, a cári család bizalmába férkőzve sok ellenséget szerzett magának, akik aztán vacsorára hívták és ételét megmérgezve próbáltak megszabadulni tőle? Andrew Caldwell mesterszakács kutatásaink eredményeként megszülető izgalmas és gyakran igencsak meglepő történeteket olvasva választ kaphatunk ezekre a kérdésekre, sőt, magunk is megfőzhetjük a történelmi legendák kedvenc ételeit, vagy ha éppen arra támad kedvünk, az utolsó vacsorájukat. Bár a könyvben szereplő receptek régi idők szokásait idézik, a szerző a mai kor körülményeihez igazította őket, így egyszerűen és gyorsan elkészíthetők.

Ajánljuk a könyv forgatását télen a konyhában, nyáron pedig kerti partikon a grillsütő mellett!

Olvas bele itt!

Hegedűs Ildikó fordítása

 

Segítsen velünk!

journal - 2011.02.25. 18:00

 

"Ellopták a műholdas helymeghatározó (GPS) készüléket egy mentőautóból vasárnapra virradó éjjel a VIII. kerületben, ahová egy szívroham miatt riasztották a mentőket, közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója - olvashattuk 2011 febuár 13-án a hírekben. A hír szerint éjjel 1 óra körül szívrohamhoz riasztották a mentőket egy VIII. kerületi lakásba. Miután a beteget ellátták és visszatértek a járműhez, a bal első ablaküvegét betörve találták, a GPS készülék pedig a tartóeszközével együtt eltűnt a kocsiból. A GPS pótlására a mentőknek nincs forrásuk, az anyagi kár mellett pedig az esetkocsi órákra üzemképtelenné is vált.

A hír hallatán a Bookline azonnal felajánlott 2 GPS készüléket a Mentőknek és ezúton is arra buzdítunk Mindenkit, ha régebbi típusú de még használható, magyarországi szoftverrel rendelkező felesleges készülékétől megválna, adja az Országos Mentőszolgálatnak, mert ennél jobb helyre nem kerülhetne. A felajánlott GPS-eket szívesen eljuttatjuk a Mentőszolgálat központjába, Önnek csak annyit kell tennie hogy behozza egyik üzletünkbe.

 
Boltjaink listáját itt találja!