Maholnap 44 éves fejjel még mindig hiszek a mesékben, a csodákban, a rózsaszínű, ártatlan érzelmekben…
Történt, hogy két kamasz lány – s bevallom barátnőm társaságában –moziba tévedtem. Alkonyat… (nem tudtam miről szól, nem hallottam róla – akkor még – sokat, csak mentem. Mentem, mert az életem éppen egy picit hullámvölgybe került… mentem, mert vittek….) és megelevenedett számomra a csoda… Bella és Edward szerelme az első pillanattól megfagyasztotta a levegőt a mozi-teremben… "Sosem gondolkodtam azon, hogyan szeretnék meghalni, de meghalni valaki helyett, akit szeretek, jó halálnak tűnik." …s az első filmkockáktól rajongó lettem, és a könyv felé fordultam. A könyv felé, mert – lehet régi korokból maradtak megrögzött szokásaim - de számomra az írott, a nyomtatott forma adja meg az igazi világot, a könyv amivel fenn maradok a Metron, a könyv, ami gyermekkorom könyvtárainak illatát idézi abban a pillanatban, amikor kezembe veszem, a könyv mert történet én képzeletemben jelenik meg, mert a szereplőket én öltöztetem akár feketébe, akár díszbe…
Mitől más ez a kamaszoknak, és kamasz lelkületű felnőtteknek írt folytatásos regény? Attól talán, hogy a mában játszódik? a mai Forksban, a szó szerinti szürke hétköznapokban jelenik meg a fény? a világ ami pedig elénk tárul elvarázsol? … Edward Cullen és Bella Swan története azt mutatja meg, hogy hinni, bízni kell az igaz érzésekben.
Kell az ilyen történet a mai kamasz, s majdnem felnőtt lányoknak. Kell, mert ez a világ ami körülvesz bennünket annyi rossz példát mutat, szinte elvesznek a szédült rohanásban az emberek. Nem, nem csak mi vagyunk a hibásak, s talán nem is kell ennek az okát most kutassuk. Annyi kell csak csupán, hogy vegyük észre, és örömmel merüljünk el benne, ha eszünkbe juttatják, hogy létezik igaz szerelem, létezik ragaszkodás.
A regény – nincs találóbb kifejezés – elvarázsol, magával ragad…
Stephenie Meyer: New Moon – Újhold című, ezennel a második – kötetében a születésnapjára készülő Bella boldog, bár titkon azt reméli, olyanná válhat rövidesen, mint a család, akik az elmúlt időszakban a legtöbbet jelentik a megelevenedő világában. A család, akik halhatatlanok, akik örökké ugyannyi évesek maradtak, mind mikor ebbe a fénytől elzárt világba léptek. Olyanná, családtaggá szeretne válni Ő is, hiszen retteg, hogy kedvese öregnek tartja majd egy idő után… Bella szeret. Mer szeretni, elhiszi a szerelmet és boldog. S ekkor történik vele a „baleset”. Hirtelen egy elveszett világban érzi magát… „Az idő múlik. Még ha lehetetlennek tűnik is. Még akkor is, ha a másodpercmutató minden egyes kattanása olyan fájdalmas, mint a vér lüktetése a felsebzett bőr alatt. Nem egyenletesen múlik, hanem furcsa megiramodások és hosszan tartó, üres ácsorgások követik egymást, de mégiscsak múlik..” … várja, hogy felébredjen, várja, hogy vége legyen a rémálomnak. Mintha ébren álmodna, vagy álmában történnének vele a megszokott dolgok? Tudatánál van, végig érzi a veszteséget, érzi a mellkasából sugárzó fájdalmat. Megtanul vele élni, megtanulja elviselni és túlélni. Az idővel a fájdalom nem gyengült, csak ő érezte sokkal erősebbnek magát, mintha mindez csak azért történne, hogy ő erőssé váljon, hogy el tudja viselni a fájdalmat…
A modern korunk „Rómeó és Júliá”-jaként emlegetett regényt nem csak az eseménydús kandok, a fordulatok, a barátság és az érzelmek folyamatos jelenléte tette és teszi most is kedveltté, kedvenccé a könyvet. Van valami magával ragadó bája; valami, amit nem érzünk sziruposnak; valami, amivel azonosulni tudunk, valami ami miatt nem tudjuk lerakni… mi rajongók semmiképp.
Mázás Zsuzsanna ajánlója
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek