A kiképzés és az izgalmakban bővelkedő kémtevékenység számos epizódját több mint hetven év után írta meg a budapesti születésű csellista, a szolgálattól kapott nevén: Francis Shelton.

Schönberger Ferenc 1913-ban született Budapesten. 1939-ben a jogi diplomával és zeneakadémiai tanulmányokkal a zsebében a fenyegető sötét elől beleugrik az ismeretlenbe: leszerződik Teheránba bárzenésznek. Itt jelentkezik a brit hadseregbe, ahol kiképzést kap a titkosszolgálatnál. Ahogy Schönberger Ferenc Francis Shelton-ná vált, megkezdődtek izgalmakban bővelkedő kalandjai. Először Kairóba küldik, megismerkedik az angol szuperkémekkel: többek közt Basil Davidson kémfőnökkel, illetve az arisztokrata újságíróval, Pálócz-Horváth György (Bobby) angol ügynökkel, aki beszervezi a korszak egyik leghatékonyabb angol kémszervezetébe, a SOE, azaz a Special Operations Executive irreguláris hadseregébe. Bobby néven ismert Pálóczy-Horváth vezette angol részről a Magyarországgal folytatott titkos tárgyalásokat a kiugrásról, miközben Shelton elemzéseket készít a magyarországi helyzetről.

Filmbe illő kalandjai az olasz hadszíntéren folytatódnak, 1944-ben Bariból a Magyarországra sugárzott rádióadásokat és a ledobásra kerülő röpcédulákat szerkeszti. A háború végén a menekültek oktatásáért és szakképzésért felelős nemzetközi ügynökségét vezeti Milánóból. Angol állampolgárságot „követel” magának, 1950-ben Angliába utazik feleségével, akit Olaszországban ismert meg. Itt visszatér a zenéhez.

Az idén 97 éves, kiváló egészségnek örvendő szerző jelenleg a világhírű baden-badeni Festspielhaus kiemelt vendégeként az előadásokról ír kritikákat az interneten. Angolul kinyomtatott és magánkörben terjesztett könyvének magyar nyelvű megjelenése alkalmából a Budapestre látogat a Könyvfesztiválra.  A kötet bepillantást enged a 30-as évek budapesti életébe, a közel-keleti útja állomásaiba Irántól Egyiptomig, Palesztináig, majd át Olaszországba.


 

A bejegyzés trackback címe:

https://bookline.blog.hu/api/trackback/id/tr791916828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.