Hé! Ki vagy te, Huszti Péter?

journal - 2010.04.14. 11:29

Címkék: huszti péter

Klinghammer István professzor recenziója Huszti Péter Kik vagytok, hé! című könyvéről.
 

Ilyen neveletlenül legfeljebb csak rektorokra szoktak ráförmedni nagyratörő titánok a felsőoktatási perpatvarokban – mondja nejem rosszallóan – a blickfangosnak szánt címadás láttán.

No, de Huszti Péter hosszú ideig rektor volt, egyetemi tanár, és különben is ő kezdte nagyszerű regényének címválasztásával… – védekezem. Egyébként sem megbántani, hanem méltatni kívánom, de figyelmet felkeltően kell elkezdeni a könyv bemutatását.

A közel háromszáz oldalas könyv egy nagy ívű életpálya emlékeinek gyűjteménye: elbeszélés, emlékezés, értékelés, megfigyelés, anekdota, életigenlés és életfilozófia szőttese. A könyvbe foglalt történetek, emlékszilánkok stílusa egy gondolkodásban is elegáns alkotó ember értelmen és érzelmen átszűrt bölcs humorát és öniróniáját tükrözi.


A Kik vagytok, hé! című gyűjteményes írásában azokat kérdezi a színművész szerző, akiknek bőrébe bújt, akiknek életét élte a színpadon – úgy, hogy személyiséget adott nekik.  Othello, Jago, Kálvin János, Szervét Mihály, Abélard és Lear, Armado és Böffen Tóbiás a megszólított.

Embert próbáló mesterség a színészet. Az író szöveget ad, remekművet vagy feledhetőt, és a leírt sorokba rejti az általa elképzelt figurát. Ebből kell a színésznek kibontani a megformálandó személyt, ésszel és érzelemmel. A színdarab pedig csak akkor hat, a szerep akkor éri el hatását, ha a színész a megjelenített személy habitusáról, a korról és környezetről a szándékolt képzetét át tudja adni a nézőnek, és a néző azt a tudatképében el tudja helyezni. A színész szándékolt képzetének pedig csak alapját adják a „nem-látható” leírt szavak. Erre építkezik, formál külsőt és jellemet, ő „láttatja” a szerepet, ezért az életre keltett látható figura már ő maga…

„A fejmosást végighallgatta a szomszéd asztalnál kávézó Greguss Zoltán.

Ne szarjatok be – harsogta –, baromi jók vagytok!

De hallottad, Zotyó – mondta [Zenthe] Feri –, az író háborog.

Háborog, háborog, mondjátok meg neki, ha sokat kekeckedik, eljátsszátok a darabját úgy, ahogy megírta.”

 

A színész együtt él szerepeivel, a hozzátartozójává válik, akinek a bőrébe bújt. És rájuk ismer a világban, bárhol is jár. Ráismer egy-egy gesztusra, egy mosolyra, egy mozdulatra. De a színész életet élvező, élményeket gyűjtő polgárember is. Az elmesélt hétköznapi történetek többek, mint egy jóízű anekdota a szovjet filmgyár szigorúan őrzött vaskapujáról, mint megható emlékezés külföldi honfitársak között töltött vendégfellépésre, mint az egykori barátok, kollégák felidézése, mint életképek Bécsből, Londonból, Párizsból, a riói karneválról –, ezek apró korrajzok az elmúlt közös évtizedeinkből.

Ezek, és az önéletrajzi elemek teszik élvezetessé a könyvet és szerethetővé a szerzőt.

„Negyvenvalahány éven át, ha csak tehettem, esténként gyalog mentem a Madách Színházba.

A bemutatókra, az előadásokra vittem magammal a szerepeimet.

Szükségem volt ezekre a gyaloglásokra. A monoton, eseménytelen órára, hogy csöndet teremtsek magamban.

Ezek a gyaloglások a darabhoz, az aznapi előadáshoz tartoztak. A Lánchídon Hamlet és Cyrano gyalogolt.”   

 

Szent Pál mondta, az ember azért kapja tehetségét Istentől, hogy használjon vele.

Huszti Péterrel kegyesen bánt az Úr, és ő használt vele.

Jó szívvel ajánlom a könyvet professzor társaim figyelmébe!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bookline.blog.hu/api/trackback/id/tr561920215

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.