XIX. század végén irodalmáraink egy része a híres és sikeres külföldi szerzőket előszeretettel említette  „magyarosított” nevükön (pl. Verne Gyula, May Károly, Puskin Sándor, stb.),  de a múló divatból nem lett szabály, és ez az oka annak, hogy most nem Nyúl Pált ajánljuk az olvasó szíves figyelmébe, hanem Paulo Coelhot (ejtsd: koéju), aki a brazil irodalom égboltján jelenleg a legfényesebb állócsillag. A kritika a világ legolvasottabb élő íróinak egyikeként tartja számon éppúgy, mint Gabriel García Márquezt vagy Umberto Ecot. Könyvei eddig 157 országban, kb. 100 millió példányban, 56 nyelven jelentek meg. A könyvszakma egy pédányhoz átlag három olvasót rendel, így Coelho potenciális olvasóinak száma elérheti a 300 milliót. „Az  alkimista” című könyve nem csak Braziliában, de a három kontinensre kiterjedő luzofón (portugál nyelvű) közösségben is  a valaha kiadott könyvek között a legnagyobb példányszámot érte el, ezzel bekerült a Guiness-rekordok könyvébe. Coelho 2003-ban a Frankfurti Nemzetközi Könyvvásáron 54 könyvet dedikált, és ezzel szintén Guiness-rekordot állított fel. (Megoldás: soha író még nem dedikálta ugyanannak a könyvnek 54 különböző nyelven - a nagy világnyelveken kívül pl. indonézül, urduul, perzsául, thaiul és természetesen magyarul is - megjelent példányát. A könyv címe: Az alkimista.)


 Az olvasók nagyon szeretik Coelhot, és Coelho nagyon szereti az olvasókat. Akár Párizsban, Londonban, Pekingben vagy Moszkvában, akár Teheránban, Mexikóvárosban, Bogotában, vagy Buenos Aairesben vesz részt író-olvasó találkozón, sok ezres rajongó tábor várja, és 6-8 órán keresztül is eltart a dedikáció. Soha egyetlen olvasó sem távozik az író kézjegye nélkül. (Tavaly a budapesti könyvfesztiválon Mario Vargas Llosa szó nélkül faképnél hagyta a dedikálásra váró olvasók háromnegyedét.) Coelho évente több tízezer levelet és e-mailt kap, és komoly stáb gondoskodik arról, hogy egy sem maradjon megválaszolatlanul. Ki ez a rendkívüli ember, akit olyan nagyságok fogadtak, mint Bill Clinton vagy II. János Pál pápa, akit a teokrata Teherán is nagy tisztelettel látott vendégül? (A nyugati kultúra termékeinek számára Irán zárt ország. Az ország egyébként sem arról híres, hogy sűrűn írna alá és tartana be nemzetközi kötelezettségvállalásokat, természetesen nem írta alá a Nemzetközi Szerzői Jogi Egyezményt sem, így jogdíjat sem fizet senkinek. Csak Paulo Coelhonak. Neki viszont önként.) 


Paulo Coelho 1947-ben született (hogy egészen pontosak legyünk:  augusztus 24.-én, 0 óra 5 perckor)  Brazília legfestőibb városában, Rio de Janeiróban, egy jómódú, felső középosztálybeli családban. Már zsenge gyermekkorában megvetette az iskolai oktatást, mint az életre való felkészülés során alkalmazott túlzottan macerás módszert, ezért a kétségbesett szülők beadták a riói Loyolai Szent Ignác kollégiumba. Az ottani légkör leginkább a befelé fordulásnak és a fegyelemnek kedvezett, a gyermek Paulo az elutasító listára a tanulás mellé felvette a vallást is. (40 éves volt, amikor visszatért Istenhez). A jezsuita kollégium ódon folyosóin bolyongva határozta el a kis Paulo, író lesz belőle, ha törik, ha szakad. (Az igazsághoz tartozik, hogy korán megnyilatkozó lírikusi képességeit a kollégium tanárai díjakkal ismerték el.) A továbbtanulás kikényszerítésére az aggódó szülők nem láttak más megoldást, mint beutalni a 16 éves fiatalembert dr. Eiras pszichiátriai műintézetébe, ahol az elektrosokk az orvos-páciens közötti aktív kommunikáció szerves részét képezte. A „kezelés” azonban hatástalannak bizonyult, ezért a rá következő két évben dr. Eiras még kétszer tett kísérletet arra, hogy a Coelho-család szeme fényét visszaterelje az igazak normális világába.


Csaknem 30 évvel később, 1998-ban, részben önéletrajzi tapasztalatokra támaszkodva, megjelenik egyik leghíresebb regénye, a „Veronika meg akar halni”, amely heves reakciókat váltott ki szerte az országban. A szerző ezrével kapta a leveleket, amelyek írói hasonló élményekről (depresszió, pánikhangulat, öngyilkossági kísérlet, stb.) számoltak be, még abban az évben országos konferenciát rendeztek a témában, és alig fél évvel a könyv megjelenése után a brazil parlament Eduardo Saplicy szenátor Coelho-idézetekkel megtámogatott előterjesztése nyomán törvényt alkotott az önkényes kórházi beutalások tilalmáról. (És még mondja valaki, hogy az irodalomnak nincs hatalma!) Hasonlóan heves és széles körű reakciókat váltott ki annak idején Goethe „Az ifjú Werther szenvedései” című kisregénye. (Coelho könyvei is „kicsik”: általában 150-200 oldalasak.) A „Veronika meg akar halni” a távoli és egzotikus Szlovéniában játszódik, bár nekünk, magyar olvasóknak, inkább a riói karnevál és a Copacabana strand homokfövenye tűnik egzotikusnak. Maga a könyv a választásról, az életről, a barátságról, önmagunk megtalálásáról és elfogadásáról szól. Szépségesen szép regény. Umberto Eco, a pályatárs azt mondta róla: „Tetszik Coelho legújabb könyve. Tényleg nagyon mély hatással volt rám.”


Coelho, engedve az atyai unszolásnak, beiratkozik a jogi egyetemre, de nyomban ott is hagyja, ugyanis a család új, jóval felvilágosultabb orvosa határozottan kijelenti, hogy az ifjú Paulo teljesen normális, csak  hadd élje a saját életét. Ezzel kezdetét veszi a későbbi író életének egy igen különös (mások szerint kifejezetten sötét) szakasza. A hatvanas években csatlakozik a hippi-mozgalomhoz, hosszú hajat növeszt, karjára lepkéket tetováltat, igazolványokat csak merő feledékenységből hord magánál, és - „ó, irgalom atyja nem hagyj el!” - színházak környékén tűnik fel, ami az akkori brazil középosztály számára a lezüllés netovábbja. Sátánista szekták tagja lesz, alkímiával és fekete mágiával foglalkozik, kapcsolatokat keres a túlvilággal. Ezenkívűl drogozik, a kokainnal kezdi, majd később a marihuánával fejezi be (örökre). Barátjával, a brazil rock’n roll császárával, Raul Seixas-szal megalapítja az „Alternatív Társulat”-ot, dicsőítik a cselekvési szabadságot és a fekete mágiát, követelik a demokráciát, ami nincs inyére a brazil katonai hatóságoknak, ezért háromszor is letartóztatják, harmadszorra meg is kínozzák. Ez az „ámokfutás” 1973-ig tart, akkor határozza el, hogy ezentúl teljesen normális ember lesz belőle. (Egyébként Raul Seixasnak 65 dalszöveget írt, hihetetlenül népszerű slágerek születtek az együttműködésükből, mint pl. „Ezer éve, hogy megszülettem én”, és  Paulo Coelhonak életében először volt több pénze, mint amennyit el tudott költeni. Raul Seixas elitta a hangját és az életét, 43 évesen halt meg, mint az amerikai bálvány: Elvis Presley.)


Az első átütő sikert 1988-ban Az alkimista aratja. Emberséggel, végtelen filozófiai bölcsességgel teli tündérmese, az olvasónak óhatatlanul Saint-Exupéry kis hercege jut az eszébe. „Írása, mintha zene szólna, olyan gyönyörű!” - mondja Julia Roberts. „Az alkimista gyönyörű könyv a mágiáról, az álmokról és a kincsekről, amiket máshol keresünk és a házunk küszöbén találunk meg.” - lelkendezett Madonna. „Olyan, mint hajnalban felkelni és gyönyörködni a napfelkeltében, miközben mások még alszanak” - állította Jonh Londou, az amerikai kiadója. Több kritikusa az élet metafórájaként értelmezi a könyvet, amelyben keveredik az író alkimista tapasztalata és fantáziája, amelyben nem válik szét a transzcendencia és az anyagi valóság, és a metafizikai a fizikaival egyenértékű érzekélés. Coelho nem híve sem a nyelvi, sem a filozófiai komplikációknak: „Néha a legegyszerűbb dolgok a legszebbek. A hó azért szép, mert fehér, a tenger azért, mert kék, nem pedig azért, mert kétszázféle színben pompázik. Azt hiszem, ezt a leegyszerűsítést alkalmazom a regényeimben is. Nem a felszín érdekel, hanem az egyszerűség és a mélység.” - jelöli meg irodalmi hitvallásaként Coelho.


Ha Paulo Coelho akkor enged a távolról sem gyengéd szülői erőszaknak, és elvégzi a jogi egyetemet, akkor ma nem több, mint egy riói ügyvéd, akit 300-an ismernek. Így viszont máris egy élő legenda, egy szimbólum, aki öt kontinensen mintegy háromszázmillió olvasót sorolhat ismeretségi körébe. Ennek láttán a szigorú atya, Dom Pedro is megbékélt.

Könyves Kata  ajánlója
 

A bejegyzés trackback címe:

https://bookline.blog.hu/api/trackback/id/tr192062722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.