Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

journal - 2010.06.17. 14:40

Címkék: oscar wilde

Miért is ezt választottam a megannyi jó könyv közül? Oscar Wilde egy társadalmat, egy évszázadot mutat be, egyetlen ember életén keresztül. Dorian Gray kezdeti mondhatni gyermeki öntudatlanságából követhetjük nyomon életét. Láthatjuk, hogyan ébred rá arra, hogy szépsége a mindene. Ez a téveszme pedig mennyi és mennyi bonyodalmat és csalódást hoz az életébe.


 Lord Henry Wotton képviseli a kor nagy gondolkodóit eszméivel, gondolatmeneteivel, befolyása alá keríti a még az életet nem ismerő ifjút. Persze az ő szerepe nem lenne kulcsfontosságú Basil Hallward alakja nélkül. A festő, aki mint istenségre tekintett Grayre, dicshimnusza és művészetének fellendülése hatására, keltette fel Henry érdeklődését. Ez után a szakasz után kezdődik az igazi történet. Egy hosszú filozofikus rész után kezdi a címszereplő megismerni saját magát. A felismerés a festő által festett portrén is megjelenik. A festmény láttán Dorian Gray egy meggondolatlan kijelentést tesz:


 „Bárcsak én lennék mindig fiatal és a kép öregedne meg. Ezért - ezért - mindenemet odaadnám. Igen, nincs a világon semmi, amit ne adnék oda. Odaadnám ezért a lelkemet.”
Ez mindent megváltoztat, ám ekkor még az olvasó mit sem sejtve halad tovább a művön.
A mű maga nem egy izgalmakkal és meglepetésekkel teli könyv, de mégis magával ragadja az olvasót. Van valami megfoghatatlan abban a fiúban már az első megjelenésétől, sőt az ő alakjának előrevetítésétől kezdve. Talán a szépsége az, ami rabul ejt mindenkit, aki a kezébe veszi ezt a regényt. Mi olvasók persze talán kezdünk kicsit kiábrándulni ebből az örökkön szép ifjúból, ahogy az események hatását szemléljük.


A változás Dorian kiábrándult szerelmes tettére vezethető vissza. Mikor Sibyl Vanet az ifjú színésznőt cserbenhagyja. A festmény átalakulását visszavetíti az író a korábbi vágyához és óvatlan kéréséhez, ám ezen a ponton már nem foglalkozik vele sokat. Lord Henry ismét filozofikussá válik, ami Gray esetében sohasem jelent jót, mint már eddig megtapasztalhattuk. Beszéde hatására Dorian ismét az élvezetek, az élet megélése felé fordul, mit sem törődve tettei súlyával. Megmozdulásait, cselekedeteit az író csak meg-megemlíti tényleges cselekményig, azonban várnunk kell a tizenharmadik fejezetig. A könyv aktív része ekkor kezdődik el. A történetet nem taglalnám, hiszen jobb, ha mindenki maga olvassa el és éli át.


Miért ezt választottam?- tettem fel a kérdést az elején.
Egyszerű a magyarázatom, az akkori társadalmi viszonyok a mai előítéletekkel és óriási elvárásokkal teli korunkra emlékeztetnek. Egy korra, ahol mindenki próbál mindent megtenni, csak hogy boldoguljon az életben és ne tapossák el.


Oscar Wilde egy sor olyan dolgot vonultat fel, amikből mi magunk is átélhetjük Dorian helyzetét. A mi lelkünket is megváltoztatja és serkent minket a gondolkodásra.
Egy könyvet nem a cselekmények száma, az izgalmak vagy kalandos helyszínek tesznek jó könyvvé, egy könyvet a mondandója, hatása az egyénre tesz jó könyvvé. Persze ezt mindenki máshogyan látja, de Oscar Wilde bizonyított.


Csak ajánlani tudom mindenkinek, akit érdekel a filozófia és a lélektan, de akárki más is csak tanulhat belőle.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://bookline.blog.hu/api/trackback/id/tr22063031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.