A Gréta garbója című könyv illusztrációiért Holló Anna, grafikusművész, az Oktatási és Kulturális Minisztérium különdíját kapta meg a Szép Magyar Könyv 2009. díjkiosztó ünnepségén a 81. Ünnepi Könyvhét keretében. A könyv írójával, Finy Petrával Elekes Dóra beszélgetett.

Elekes Dóra: Hogyan kezdtél el írni?

Finy Petra: Amióta az eszemet tudom, írok és rajzolok. Nagyon félénk gyerek voltam, és talán ez a két dolog segített abban, hogy valahogyan mégiscsak meg tudjak nyilvánulni, vagyis nyitni a külvilág felé. 18 évesen még az Iparművészeti Egyetem tervező grafika szakára készültem, oda elsőre nem vettek fel, második helyen meg a francia-magyar szakot jelöltem meg, így végül tanár lettem, és közelebb kerültem az íráshoz. A főiskola idején Vilcsek Béla tanárom beválogatta egy kisprózámat egy antológiába, és onnantól, ha nem is teljesen egyenes, de elég egyértelmű út vezetett az írás felé. Diploma után reklámszövegíró lettem, így munka közben is sokat játszottam a nyelvvel, munkaidőn kívül pedig szépirodalommal foglalkoztam. Aztán megszülettek a lányok, és egyre több gyerekszöveget kezdtem el írni. Persze most is születnek felnőtt írások, de Emma és Léna inkább gyerektémákra inspirálnak.

E. D.: A gyerekirodalom, mely vonulatához sorolnád a Gréta garbója verseit? Kik hatottak rád elsősorban?

F. P.: Szokták azt mondani, hogy a svéd gyerekversekhez hasonlítanak ezek a szövegek, de annál sokkal csapongóbbak, illetve asszociatívabbak, és közelebb állnak a prózához. Én ezért versmesének gondolom őket, melyekre hatottak Lázár Ervin és Mosonyi Alíz írásai, kegyetlen, mégis rendkívül érzékeny humorukkal, többrétegű nyelvi játékosságukkal Tóth Kriszta és Lackfi János versei, és talán Nemes Nagy Ágnes természetbe oltott misztikuma, és Janikovszky Éva erőt adó józansága. De azt hiszem, minden hat rám, amit látok és olvasok.

E. D.: Melyik korosztályhoz szólnak ezek a szövegek?

F. P.: Hát igen, csalóka az alcím, mert figyelmesen el kell olvasni, hogy az embert ne csapja be: versek óvodásokról, és nem óvodásoknak. Való igaz, hogy egy kisiskolás egy óvodásnál könnyebben bogozza ki a nyelvi szövevényességet, vagy fogja fel a komolyabb üzeneteket, de mindemellett azért bizonyos szövegregiszterek vagy történeti szintek azonnal átjönnek az óvodásoknak is, és nevetgélnek is rajtuk. Ez a könyv mégis alapvetően a náluk idősebbeknek szól, azoknak, akiket már megcsapott az élet szele, láttak akár szomorú dolgokat is a világból, és tudják, hogy gyereknek lenni semmivel sem egyszerűbb, mint felnőttnek. Érdekes, hogy számos gyerektelen, fiatal felnőtt vásárolja meg magának a könyvet csak úgy, szórakozásból. Ez valószínűleg Anna varázslatos képei miatt lehet.

E. D.: Mennyit merítesz a saját életedből, illetve a gyerekeid életéből és szövegeiből?

F. P.: A könyv különlegessége az, hogy még azelőtt kezdtem el gyerekverseket írni, hogy Emmáék megszülettek volna. De mivel a családom elég népes, a testvéreim gyerekeinek egy-egy mondata is visszaköszön a versekben. A koszméhet például a bátyám lányától, Ágitól "kaptam", amikor az Alcsúti arborétumban jártunk. A magányterületet viszont a férjem "ajándékozta" nekem, amikor a család Velemben kirándult. Magyari Andi barátnőmtől a becsinált levest kaptam, aki azon morfondírozott az egyik levelében, hogy ez milyen érdekes étel lehet. Emma is adományozott nekem szójátékot, a sárkányteregetést, de azt előbb megírtam, aztán tőlem függetlenül ő is kitalálta, anélkül, hogy hallotta volna a szót. És mivel nyelvileg elég találékony családban élek – a férjem, az apám, a bátyám és a nagymamám is folyamatosan gyártja a szóvicceket –, elég jól el vagyok látva anyaggal, olyan esetekre, amikor épp nem jut eszembe semmi. Bár ez szerencsére ritka.

E. D.: Hogyan születnek a versek? Amikor leülsz dolgozni egy-egy történetből, vagy inkább egy nyelvi ötletből indulsz ki?

F. P.: A vers címe – ami mindig egy szójáték –, általában már megvan előre, de mire gép vagy füzet elé kerülök, már azt is tudom, hogy miről fog szólni a vers. Hogy közben merre kanyarodik, vagy milyen asszociációkkal bővül, csak út közben derül ki, de a történet váza mindig előre megvan. A Fekete Péternél például tudtam, hogy ez a kisfiú a sötétet és a feketét szereti, és az átlag gyerekek számára bámulnivaló élete van, furcsa vágyakkal, mivelhogy utálja a világosságot. A Becsinált levesnél is tudtam, hogy a helyszín apám egyik munkahelye, egy öregek otthona lesz, egy gyerek szemszögéből bemutatva, aki egy tolókocsit sem úgy lát, mint egy felnőtt, hiszen mindenben a játékot keresi és az életet. Egy öregek otthonában sem a halálra gondol először, hanem hogy milyen izgalmas hely az idősek furcsaságaival, akik becsinált levest főznek.

E. D.: Mit szólsz a díjhoz?

F. P.: Leírhatatlanul boldog vagyok, mert Anna nagyon megérdemelte a kitüntetést: a Gréta csak egy egyszerű verses könyv lenne az ő illusztrációi nélkül. Holló Anna kivételes grafikusművész: maga is "ír". A szöveg mellé olyan gazdag képi történetet kanyarít, ami továbbgondolkozásra, továbbnevetésre és továbbélésre készteti az olvasót. Ez az életteliség nagyon fontos jellegzetessége a rajzainak: minden burjánzik, mozog, fészkelődik és viccelődik a képein. Olyanok ezek az illusztrációk, mint egy kisgyerek: egy percre sem pihennek. Olyan mívesen újító szelleműek, mint a legnagyobb külföldi alkotók munkái.
 

Kiadói hír (Naphegy)

A bejegyzés trackback címe:

https://bookline.blog.hu/api/trackback/id/tr72068905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.