Az egyik legolvasottabb angol napilap, a The Guardian nem csak színvonalas cikkeiről híres, hanem arról is, hogy a legtöbbet bakizó sajtótermék, némiképp hasonlít a viccbéli örmény rádióhoz. Kitartó olvasói (és nem kevésbé kitartó ellenfelei) The Grauniad csúfnéven emlegetik, a lap egyik állandó és népszerű rovata a „helyreigazítások és pontosítások” sokatmondó címet viseli. (Pl. a 2009. március 12-i számban az olvasható, hogy „Graham Swift irodalmi hagyatékához a British Library nem ingyen jutott hozzá, hanem százezer fontot fizetett érte.”) A lap 2009. január 15-i száma a világ „irodalmi nagyhatalmainak” (USA, Nagy-Britannia, Németország, Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Svédország, Hollandia és Kína) könyveladási statisztikáját vizsgálva arra a kissé meglepő megállapításra jutott, hogy a „2008. év írója” tiszteletbeli cím kétség kívül Khaled Hosseini afgán származású írót illeti meg, akinek két regénye, a Papírsárkányok és az Ezeregy tündöklő nap hosszú hónapokon keresztül állt a sikerlisták élén. A napilap Top 20-as listáját Khaled Hosseini fölényesen vezeti, Kathleen Rowling („Harry Potter és…”) a kilencedik, Paulo Coelho (pl. Az alkimista) a huszadik helyen áll. Tekintettel arra, hogy a The Guardian több ezres bakivadász olvasótábora azóta nem emelt kifogást, joggal feltételezhetjük, hogy a lap ezúttal első nekifutásból fején találta a szöget. (Természetesen nálunk is közönségsikert aratott mindkét regény, valamint a Papírsárkányokból készült film is.)


A regények nem az afgán irodalom kincsesházát gazdagítják, hiszen Khaled Hosseini afgán származása ellenére amerikai író, angolul ír, amerikai irodalmi szabványokat használ, óhatatlanul amerikai eszményekhez igazodik, bár kétséget kizáróan mesterfokon teszi mindezt. Így aztán a két regény és a filmadaptáció mindenütt sikert aratott, kivéve Afganisztánban, ahol a film vetítését és a DVD forgalmazását betiltották, mivel „kedvezőtlen fényben tünteti fel az afganisztáni etnikai csoportokat.” – hangzott az indoklás. „Mi tiszteljük és támogatjuk a szólásszabadságot – mondta Mohammad Rhased, afgán kulturális miniszterhelyettes – de ha ezt a filmet bemutatnánk a mozikban, az egyenértékű lenne az ország egyik népcsoportjának megalázásával.” Amúgy nem kell félteni az afgánokat, a nyugati filmek kalózváltozatai nagyjából az ősbemutatóval egy időben jelennek meg a kabuli bazárban. Egy regénynek még kevesebb az esélye egy olyan országban, ahol a lakosság nagy része a saját anyanyelvén is analfabéta, hát még angolul! Itt is igaznak bizonyul a bibliai szentencia: senki sem próféta az ő országában.


Khaled Hosseini művelt, tehetős, felső középosztálybeli családból származik. Apja az afgán külügyminisztérium tisztviselője volt, anyja dari nyelvet és irodalmat tanított egy előkelő leánygimnáziumban. (A dari újperzsa nyelv, a pastu mellett az Afganisztáni Iszlám Köztársaság hivatalos nyelve.) Hosseini Kabulban, Teheránban és Párizsban nőtt fel. A Hosseini-család 1979 decemberében Franciaországban értesült arról, hogy hazájukat lerohanták az orosz tankok, ezért nem tértek haza, hanem amerikai menedékjogért folyamodtak, amelyet 1980-ban meg is kaptak. Khaled Hosseini 15 éves volt, akkor kezdett el angolul tanulni. Egy év múlva már folyékonyan beszélte. A Kaliforniai Egyetem orvostudományi karán végzett, és 2003-ig gyakorló orvosként dolgozott. Páciensei kedvelték, részben empatikus hozzáállása miatt, a hölgyek pedig külön azért is, mert hasonlít Antonio Banderasra.


Khaled Hosseini egy 2008 végén adott interjúban így vall indulásáról: „Kívülről léptem be az irodalom világába. Minden előképzettségem természettudományi jellegű. Az iskolában biológia-tagozatos voltam, aztán egészségügyi iskolába kerültem, majd orvostudományi egyetemet végeztem. Soha nem vettem részt formális írástréningen. Amit az írásról tudtam, ösztönösen tudtam. A mese hangja a fejemben szólalt meg.” Hosseini a kórházi munka mellett kezdett irodalmi ujjgyakorlatokkal kísérletezni, rövid, csattanóra kihegyezett thrillereket írogatott kedvenc írója, Mary Shelley („Frankenstein”) modorában. 2001-ben ügynöke tanácsára felkereste a Riverhood könyvkiadót, amely a Papírsárkányok szinopszisa alapján félmillió dollár előleget fizetett a teljesen ismeretlen írónak, annak ellenére, hogy előre tudta, alaposan át kell majd dolgozni az első könyves, nem profi, nem angol anyanyelvű szerző könyvét. Úgy is lett. (Hosseini egyébként kiválóan, alig észrevehető akcentussal beszél angolul, éppúgy, mint mindenki, kivéve az angol királynőt.) A Riverhood könyvkiadó előrelátóan megszerezte Hosseini további könyveinek kiadási jogát is, és nem járt vele rosszul, mert az író második regénye, az Ezeregy tündöklő nap szintén világsiker lett.


Hosseini a Papírsárkányokat másfél év alatt írta meg úgy, hogy minden nap hajnali négykor kelt, néhány órán keresztül megszállottan írt, majd nyakába akasztotta a sztetoszkópot, és gyógyító munkával folytatta a napot. A Papírsárkányok 2003 nyarán jelent meg, és Hosseini szinte azonnal az ismert, sikeres, tehetős író szerepében találta magát. Az orvosi hivatással, úgy tűnik, végleg felhagyott, de elfogadta az ENSZ menekültügyi főbiztosának felkérését, és különleges megbízottként (jószolgálati követként) a világ válság sújtotta övezeteiben (pl. Darfur) próbál segíteni a rászorultakon.


A Papírsárkányok a modern afgán történelem utóbbi évtizedeinek cikkcakkjairól szól, a regény cselekményéhez a történelmi keretet Zahir sah trónfosztása, a monarchia bukása, az 1973-as véres forradalom, az 1978-as kommunista puccs, az 1979-es orosz megszállás, a tálib rezsim négyéves ámokfutása, az amerikai intervenció szolgáltatja. A Papírsárkányok tehát valós történelmi környezetben játszódó, önéletrajzi elemeket is ötvöző regény, hőseit jobbára a képzelet szülte, cselekményét a fantázia formázta. A regény erőteljes, egyszerű nyelvezetű, sodró lendületű, szórakoztató olvasmány, az egzotikus helyszín (Afganisztán) csak tovább növeli az olvasó kíváncsiságát.


A Papírsárkányok férfias könyv, amennyiben fiúk-férfiak a főszereplők, az Ezeregy tündöklő nap lányos könyv, amennyiben lányok-asszonyok a főszereplők. Mindkettő az afgán közelmúlt kínjairól-keserveiről mesél szívbe markolóan, megrázóan, emberien. Az első könyvcím, a Papírsárkányok (angol eredetiben: The kite runner) az afgán gyerekek kedvenc, tétre menő sportjára, a sárkányeregetésre, az ellenfelek sárkányait kiiktató legjobb harcos semmivel sem helyettesíthető dicsőségére utal. A második könyvcím, az Ezeregy tündöklő nap (angol eredetiben: „The thousand splendid suns”) egy 17. századi perzsa költő, Said-e-Tabrizi „Kabul” című híres költeményének egyik sorát emeli ki: „Kabul minden utcája rabság a szemnek/ Bazárjait Egyiptom karavánjai járják/ Hold csillan számolatlanul a háztetőkön/ És falai mögött ezer tündöklő nap rejtőz/.” Azt nem sikerült kideríteni, hogy a magyar fordításba hogyan került be még egy többletnap, a fordítónak talán az ezeregy éjszaka meséi járhattak az eszében, mindenesetre a regényt kiváló fordításban élvezhetjük.


Afganisztán különleges ország, egységes afgán nemzet nincs, ellenben vannak népek, törzsek, klánok és szövetségek; afgán nyelv nincs, ellenben van dari, pastu, türkmén, üzbég, stb. nyelv; az ország érdekét a helyi érdek, a szabályt a szokás, a központi hatalom akaratát a vidéki kiskirályok akarata írja felül. A különféle indoeurópai civilizációk találkozási pontján fekvő országot számos nép próbálta maga alá gyűrni, médek, perzsák, görögök, arabok, hunok, mongolok, törökök, angolok, oroszok, amerikaiak, de soha egyiknek sem sikerült. Az afgánok köszönték szépen, nem kértek a rájuk erőltetett „magasabb rendű” kultúrákból. Még az araboktól átvett vallásuk, az iszlám is háttérbe szorul az évezredes szokásokkal szemben. Az afgánok büszke, makacs, öntörvényű emberek, kemény harcosok (a 19. században tönkrevert brit tábornokok, pl. lord Elphistone, vagy mostani orosz és amerikai kollégáik tudnának mesélni róla), ugyanakkor erős vágy él bennük egyfajta rejtett béke, sajátos belső harmónia iránt. Az afgánok szeretnek békében élni, feltéve, ha békén hagyják őket.


Afganisztán messze van tőlünk, messze van térben, időben és spirituálisan is. Az 1800 méter magasságban fekvő fennsík ékköve, Kabul légvonalban 4380 km-re van Budapesttől, az időeltolódás is négyórányi. Az afgán mentalitás távol áll tőlünk, motivációikat nehezen értjük meg, és még nehezebben fogadjuk el. Kabulban az iszlám időszámítás szerint most 1430-at írnak. (Én pl. 1376 ramadán havának 11. napján születtem.) A hold járásán alapuló, tisztán lunáris éveket használó iszlám naptár „gyorsabb”, mint a mi megszokott gregorián naptárunk, és bár csak 622-től, a hidzsrától (a muszlimok kivándorlása Medinába) indul, 20784. május 1-jén utoléri a mi időszámításunkat, attól kezdve pedig előtte fog járni. Ha előbb nem is, addigra egészen biztosan össze fog érni a két kultúra.


Könyves Kata  ajánlója
 

A bejegyzés trackback címe:

https://bookline.blog.hu/api/trackback/id/tr412062695

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.