True Blood – Inni és élni hagyni – ami még fontos

Egy olvasót nem könnyű meggyőzni arról, hogy a sokadik megjelenő vámpír-témájú könyv valóban nyújthat új, addig még meg nem tapasztalt élményeket számára. Épp ezért nem is ezzel a célkitűzéssel igyekszem megírni az ajánlót, inkább az emberek kíváncsiságára és az új iránti folyamatos éhségére apellálva próbálom olyan színben feltüntetni a kötetet, amilyenben nekem tűnt fel, amikor rátaláltam és megszerettem.


Az ajánló


A True Blood – Inni és élni hagyni Charlaine Harris vámpírsorozatának első kötete, amely már a megjelenése utáni napokban, hetekben nagy sikert aratott. Ennek nyilvánvaló oka volt a mű eredeti és újszerű mivolta, egy új perspektíva, új „íz”. A könyv – lévén vámpírregény – természetesen nem szenved hiányt vámpírokban és vérben, azonban nagy teret kapnak az ilyen stílusú könyvekben ritkábban előforduló adalékok is, mint a humor, a helyenként hevesebbnél hevesebb érzelmek, amitől a történet egyszerre válik életszerűvé, izgalmassá és komikusan pikánssá. A főszereplő Sookie Stackhouse, a Bon Temps-ban élő pincérnő, ám gyerekkora óta tudja, hogy több ennél: képes olvasni az emberek gondolataiban. Nagymamájával él az öreg Stackhouse-házban, aki magához vette őt és fivérét, Jasont, miután a szüleik fiatalon meghaltak. Hozzájuk csatlakozik az újonnan felfedezett szintetikus vér – a TruBlood – folytán sírjuk sötétjét naplemente után elhagyó vámpírdelegáció: Bill Compton, a kisvárosba visszatelepülő, emberi énjének maradékát kutató érzelmes vérivó, Eric Northman, az ősidőkben átváltoztatott jóképű és keserédesen kellemetlen klubtulajdonos, aki – mint a vámpírok többsége – csak bizonyos fokig tér vissza az emberi léthez. Mint mindenkinek ezen a planétán, neki is pénzre van szüksége, így pénzt csinál abból, amiből a legkönnyebben tud: saját magából és a fajtájából. A klub azoknak a rajongóknak nyitja meg kapuit alkonyat után, akik vámpírokkal szeretnének találkozni, vagy épp felajánlani a vérüket számukra, ám a legcsábítóbb indok a látogatók számára mégis más, nevezetesen vámpírvérhez jutni. A vámpírvér ugyanis az emberek szemében nem más, mint a legtisztább és legjobb drog. Minél idősebb egyedtől származik a vér, annál erősebb és kiszámíthatatlanabb a hatása, minek folytán a használója átélheti élete legjobb éjszakáját; vagy akár meg is halhat. Sookie életét egy csapásra megváltoztatja Billel való találkozása, ám azzal nincs tisztában, hogy nem csak az ő életére lesz hatással a vámpírokkal való megismerkedése. A lány értékessé válik a klubtulajdonos Eric szemében is, aki mint az ötös körzet seriffje, az egyik legnagyobb hatalomnak örvendő vámpír is. Kénytelen-kelletlen együttműködése az emberekkel nagyon zavarja, ám Sookie adottságait kihasználva képes a neki dolgozó vérbankokra, más néven halandókra is elég hatást gyakorolni ahhoz, hogy még gondolni se merjenek olyasmire, ami kellemetlenséget okozna neki, így azonban önmaga csapdájába esik; a szívességek, amiket kér, arra az útra terelik, amitől a leginkább tartott: egy élő ember lekötelezettjévé válik.

A könyvben újabb értelmet nyer a „vér szava” kifejezés, csak kissé más aspektusból. Charlaine Harris zseniális alkotása megmutatja az olvasónak, hogyan élnek együtt egymással halandók és öröklétűek; milyen veszélyeket és örömöket tartogathat egy halhatatlan halottal való kapcsolat, illetve betekinthetünk annak a lánynak a gondolataiba, aki folyamatosan, akarva-akaratlan betekintést nyer másokéba, bár itt is, mint mindenhol, léteznek kivételek…

Nógrády Vajk ajánlója