D. Tóth Kriszta írói munkássága egy női hetilap, a Nők Lapja hasábjain kezdődött, ahová először heti rendszerességgel, majd kéthetente írta, írja meg az anyaság – illetve Lola nevű kislánya mindennapjait. Bár azóta is számos blog és egyéb cikksorozat született már a témában, Lola világa olyan olvasói kört teremtett, mely szinte már kívánta a történet könyv formátumát. Azt, hogy egy helyen, kézbe vehetően, egyszerre lehessen Lola, anyukája- Krisztina és a titokzatos Daddy  világába bepillantani.
Nem sokkal a Lolával az élet című könyv megszülétése után azonban az elsősorban híradósként ismert újságíró új vállalkozásba kezdett, Lolamesék címmel három mesét és a könyvben szereplő egyik mese (dvd formátumú), mesefilm változatát írta meg, készít(t)ette el. A publicisztikától remélhetőleg távol álló műfaj, a mese világa azonban kettős mércével mérhető dolog, egyfelől véleményezi a felnőtt: választja, vagy elutasítja, másfelől bírálja a gyermek, aki hallgatja, elképzeli, bele éli magát, s netalán ebben az esetben nézi is.


A valódi Lola megismert világa után én is kíváncsi voltam, milyen a mesebeli Lola, milyenek a Lolamesék. Egyfelől nagyon modernek, hiszen egy modern, de óvódás korú kislányt foglalkoztató kérdésekből, problémákból álló történet közepébe csöppenünk minduntalan, amit legtöbb esetben egy felnőtt, és leginkább egy anyuka próbál meg megoldani. És talán itt is dől el a történetek szeretnivalósága, minél több van benne Lolából, egy alig négy éves kislány gondolatvilágából, világlátásából, problémáiból, érzelmeiből – annál hihetőbb, annál életszerűbb, annál ismerősebb és kedvesebb a történet, és minél többször avatkozik bele a szerző, az anyuka, a felnőtt, annál inkább didaktikusabb, publicisztikai, egyszer érdekes történetté váló meséről van szó.


Persze akár ösztönösen, akár a mesevilág csodája miatt, itt is feltűnik sok minden, mely a mese születésének, tulajdonságának alapvető ismérve, a számmisztika (három történet egy könyvben), a jó és a rossz küzdelme, a csodás elemek stb. – ugyanakkor mégsem klasszikus értelemben vett mesékről van szó.


Kevésbé szeretem a Hogy mondják angolul azt hogy furcsa? című történetet, pedig erre voltam a legjobban kíváncsi, hiszen D. Tóth Kriszta írásainak jellemzője, érdekessége és varázsa is abban rejlik, hogy családja, bármennyire is úgy tűnik, nem hétköznapi, egy magyar anyuka, angol apuka Belgiumban született kislányának világa, ahol minden párbeszéd két nyelven folyik, ahol a furcsaságok, a kultúrák, a különböző nyelvek találkozása és egymásra hatása folyton folyvást érezhető. De ez a történet kimerül abban, hogy egy kislány nem érti, őt miért tartják furcsának, ha angolul szól az apukájához, magyarul az anyukájához, és hosszú, már-már túlságosan tanító szándékú, szájbarágós magyarázat születik mesealakban ennek megoldására. Kedvelem viszont a Paracsidom kertészetet, mert egy modern mese jól megszerkesztett, felépített, fordulatos, kisgyerek szemmel nézve már-már izgalmas történetét  rejti. Önmagán túlmutatva, olyan fontos kérdéseket érint, mint a gondoskodás, szeretet, születés, változás, vagy az idő múlása.

Faltisz Alexandra ismert stílusa is modernizálódik, a könyv nagyon pozitív jellemzője ugyanis az illusztráció, melyben a modernitás nem csak a tipográfia színességében, hanem a rajzolt, kollázsos, tündéri és reális, részletekben taglalt, apró - mégis perspektívikus, nagyon látványos, és nagyon tetszetős képiségben bontakozik ki. Ez az illusztráció már kiforrott, már tökéletesen eltalált stílus egy új, modern mesevilághoz, mely valljuk meg, legalább olyan fontos kelléke D. Tóth Kriszta meséinek, mint Lola valóságos, tündéri, múzsai alakja is.

Papp Noémi ajánlója
 

A bejegyzés trackback címe:

https://bookline.blog.hu/api/trackback/id/tr912100403

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wilbury 2010.07.06. 15:08:33

Na, ez csak fiatal anyáknak való, én biztos nem olvasom el. Meg hát hogyan is bízhatna az ember egy médiaszemélyiségben...

Csépé 2010.09.27. 06:21:09

Pedig elolvashatnad, en ajanlom mindenkinek. Ja, es fiatal apa vagyok akinek van egy ketnyelvu (igazabol harom) kislanya, mivel az anya kulfoldi. Igy aztan meg szivesebben olvasom a Lola meseket. Minden este felolvasok egy tortenetet a kislanyomnak aki meg csak 2 eves.