Sokak szerint a mágikus realizmus egyetlen műve Márquez Száz év magánya. Ami teljességgel bizonyos, hogy ez a regény valóban hozott magában valamiféle újdonságot, ami hatalmas erővel bírt az olvasókra a világban. Aki elolvassa ezt a könyvet, bizonyos, hogy hatása alá kerül, de nem biztos, hogy mindez mágia. Lehet, hogy mindez csak a tágabb valóság. Olyan valóság, amelyet újra fel kellene fedeznünk, és a Száz év magányt olvasva képesek lehetünk erre.

Irodalmilag a mágikus realizmus stílusirányzatához sorolják Márquez műveit, misztikusnak tartják sajátos világát, műveiben ábrázolt karaktereit, történeteit. Ha olvasunk valahol a mágikus realizmusról, biztosan felmerül a neve, mint e műfaj képviselője, és ha Márquezről olvasunk, valószínűleg megtaláljuk a mágikus realista jelzőt.


Mikor először olvastam Márquezt, elsőként tőle a Száz év magányt, biztosan tudtam, hogy minden, amit olvasok, az megtörtént lehet, és témáiban a legteljesebb valóságból merít. Nem éreztem semmit sem ,,csodának” vagy ,,mágiának”. Amikor elkezdtem műelemzéseket keresni, hogy teljesebb képet kapjak, találkoztam a mágikus realista kifejezéssel, mely szerint ez a mű tele van csodás, fantasztikus elemekkel. Elbizonytalanított, hogy mindaz, amit sajátoménak éreztem, talán mással meg sem történt, de később, az író személyes nyilatkozatait, más könyveit, a vele készült interjúkat olvasva újra első gondolatomat tartottam hitelesnek. Úgy gondolom, Márquez nem mágikus realista író, mert amit sokan csodák sorozataként emlegetnek műveiből, az mind a valóság, az író saját, megélt, nagyon is valóságos élete. Ettől lesz különleges ez a könyv, a hitelesség hatalmas erővel bír.
,,Minden, amiről írok, olyasmi, amit ismerek – mondja Márquez. – Emberekről, akiket láttam. Nem elemzek semmit.”  Mikor eldöntötte, hogy megírja a Száz év magányt, célja annyi volt, hogy ,,…irodalmi formában, egységbe foglalva kiadjam magamból mindazokat a tapasztalatokat, amelyek valami módon megérintettek gyerekkoromban. (…) a kritikusok, a regényírókkal ellentétben, nem azt találják meg a könyvekben, amit megtalálhatnának, hanem azt, amit meg akarnak találni.”

A Száz év magány, mint ahogy Márquez szinte minden írása, a gyerekkorából merít, amit Márquez anyai nagyszülei házában töltött. Nyolcéves korában ért véget a szeretett időszak, ekkor halt meg Márquez nagyapja, és őt elküldték a hideg, ködös fővárosba, tanulni. Amikor visszatért ide, édesanyjával, eladni a házat, már semmi sem ugyanaz, minden kopott, szürke, üres, az idő menthetetlenül megváltoztatott mindent.


Ebben a regényében az író minden szereplője iránt mélységes szánalmat, szeretetet érez. Ez érdemleges egy olyan országban, aminek történelme nehéz sorsról tanúskodik, és a háborúk hatása az irodalmon is érezhető, gyakoriak az erőszakot ábrázoló alkotások. Márquez azonban nem az erőszakra helyezi a hangsúlyt, mindig a hétköznapoknak tűnő eseményekben mutatja be annak hatásait. Szereplői olyannyira valóságosak, hogy könnyen azonosulhatunk velük, vagy valamely jellemvonásukkal. Maga az író mondta az irodalomról, mely kizárólag a politikai helyzet feltárását tartja céljának, és elhanyagolja a művészi gondosságot: ,,…töredékes, kizárólagos, manicheista jellege arra ítéli az olvasót, hogy a világról és az életről csak részleges látomása legyen.”

Úgy gondolom, Márquez írásaira, köztük a Száz év magányra is az a legjellemzőbb, hogy a világról és az életről nem részleges, hanem teljes látomást, tudást ad; hogy másként, teljesebb formájában tudjuk érzékelni életünkben az embereket, történéseket, a körülöttünk lévő világot, annak látható és láthatatlan részeivel együtt. Megtanít dolgokra, melyeket pedig tudunk, de igyekszünk elfelejteni: a múlt felé fordulásra, hiszen jelenünk a múltunkból ered; a társas magány fájdalmára, mellyel nehéz szembenéznünk; a hitelesség és igazság fontosságára, és hétköznapjainkban a nem hétköznapi, a mágikus jelenlétének felfedezésére. Mert mágia és valóság – nem egymásnak ellentmondó, hanem egymást magukba foglaló fogalmak.

Alexis ajánlója
 

A bejegyzés trackback címe:

https://bookline.blog.hu/api/trackback/id/tr722100490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wilbury 2010.07.07. 16:36:35

Klassz kis írás, kár, hogy nem tudok osztozni a cikkíróval lelkesedésében. Marquez szerintem jócskán túlértékelt, ahogy az egész (neo)latin irodalom az elmúlt 40 évben. Örülök, hogy előkerült a "mágikus realizmus" kifejezés, mert pont e hatásvadász önellentét által teljesedik ki a mű(vek) ÉRTELMETLENSÉGE.
süti beállítások módosítása