A tini korosztály olvasási szokásaiban az elmúlt néhány évben két tendencia rajzolódott ki. Egyfelől a kemény hétköznapokról, a szexualitásról és a drogokról nyíltan beszélő művek lettek népszerűek, másfelől pedig, a Harry Potter - sorozat hatására a fantasy-k, illetve a rémtörténetek vívtak ki nagy sikert körükben. Az utóbbi kategóriába sorolható Stephenie Meyer Twilight – sorozata is, amely az utóbbi évek vámpír-irodalmának talán legsikeresebb műveit gyűjti össze. A négy kötet hetekig szerepelt a The New York Times ifjúsági toplistáján, sőt a felnőtt női közönséget is meg tudta hódítani. Első és legismertebb kötete az Alkonyat, amely egy kamasz lány és egy vámpírfiú szerelméről szól. Sikere nem a horror-elemeknek köszönhető, hanem az erős szerelmi szálnak. A nők vágyait és álmait fogalmazza meg, a félelem és a vonzalom furcsa játékát.

A felnőtt nők körében elért siker sokak számára meglepő lehet, hiszen a sorozatban megjelenő női karakter ellent mond az aktuális korkövetelményeknek. Vagyis nem egy önálló, a férfiakkal egyenrangú, vágyait azonnal kiteljesíteni kívánó nőalak jelenik meg, hanem egy alárendelt, romantikus jellem. Vajon ez miért imponál a modern problémákkal küzdő nőknek. A főszereplők szerelme sokáig nem bontakozik ki, ami szintén szokatlan a mai körülmények között. Az ilyen fantasy-ket menekülés-irodalomnak is szokták nevezni, mert egyfajta menedéket nyújt a hétköznapi valóság elől.

Nagy Boldizsár gyermekirodalom és popkultúra kutató a vámpír könyvekről beszél: vajon miért rajonganak a műfajért a kamaszlányok és miért a harmincas-negyvenes nők , mit látnak benne és milyen női szerepek vonzzák őket, amit a hétköznapokban nem tudnak megélni.

A bejegyzés trackback címe:

https://bookline.blog.hu/api/trackback/id/tr682177471

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.