Dani Klein, a Vaya Con Dios énekesnője ma este mutatja be nálunk legújabb lemezét, a Comme on est venu-t, ezen apropóból közöljük a lemezkiadótól kapott interjút.

Te belga vagy, a Vaya Con Dios egy spanyol név, de legtöbbször angol nyelven énekelsz. Ez az album miért franciául készült?

Bár otthon, Brüsszelben flamand dialektust használunk, mégis a tv-adás, a rádió-műsor és az újságok is franciául vannak, és ez az oktatás nyelve is.m3 éves koromban már fejből tudtam Georges Brassens dalait, később pedig már Edith Piaféit is. Tinédzserként Barbara, Brel és Léo Ferré voltak a kedvenceim, természetesen Leonard Cohen, Otis Redding, Jimmy Hendrix és a Free mellett. Nem tudom, miért, de ezek után magától értetődő volt, hogy az album is francia nyelven készüljön.

Nem tartasz attól, hogy emiatt a közönségednek csak egy kis részéhez jut el az album?

Nem, őszintén szólva emiatt nem aggódom. A zene mondanivalója túllép a nyelvi korlátokon, az érzelmeink kifejezéséhez nincs szükség szövegre. Én nagyon szeretek például fado-t, flamenco-t, afrikai zenét hallgatni annak ellenére, hogy a szöveget nem mindig értem.

A boldogság sem állhatja útját a szomorúságnak - legalább is, ha a dalszövegeidről van szó. Gondolod, hogy szükségszerű egy művésznek átélni a szenvedés érzését annak érdekében, hogy ezeket az erős érzelmeket a zenéjével is kifejezze?

Szerintem egy művésznek mindenképpen érzékenynek kell lennie, hiszen ezáltal válik fogékonnyá és nyitottá nemcsak az érzelmek, de a különféle értékek felé is, legyen szó akár a világ kegyetlenségéről, akár a szépségről. Én hiszem, hogy egy művész számára a művészet jelenti a túlélést. Részemről a dalszövegeim központjában a szívfájdalom különféle formái állnak annak ellenére, hogy többször úgy írom őket, hogy közben boldog vagyok.

Gyakran énekelsz a szerelemről, még mindig hiszel benne?

Mindenekelőtt abban hiszek, hogy különféle időben különféle emberekbe leszünk szerelmesek. Éppen ezért gondolom, hogy ugyanazzal a partnerrel egy egész életet leélni természetellenes. Persze léteznek párok, akik valóban boldogan élnek így, de azért ez elég ritka. Ha nem a párban élést tartod ideálisnak, az élet könnyebbé válik. Az a nagy baj az élettel, hogy a tartósságot keressük benne, holott az egész lényege a változás. Én már megtanultam, hogy a boldogságot magunkban kell keresnünk. Ha számítunk a másik emberre és tőle várjuk, hogy boldoggá tegyen minket, az nemcsak a párunkat, de a kapcsolatunkat is nyomás alatt tartja. Senki sem képes kitölteni a lelkünkben lévő űrt - hiszek a szerelemben, de a függőség fontosságában nem.

Függőség?

Igen, éppúgy lehetsz függő egy ember miatt, ahogy lehetsz függő az alkohol, gyógyszerek vagy épp a szerencsejáték miatt. A szerelemben a függőség mit sem ér, sőt, a függőség megöli a szerelmet. Sokszor hallani, ahogy - főleg nők - azt mondják, a szerelem miatt vannak durva, erőszakos partnerükkel. Én is voltam ilyen helyzetben, de szerencsére képes voltam szabadulni, és már tudom a különbséget szerelem és függőség között. Felnőttként saját magunk vagyunk felelősek az életünkért, senki más nem tartozik felelősséggel értünk.

Sosem titkoltad a korodat, 56 éves vagy. Hogyan látod magad egy olyan társadalomban, ahol az az elvárás a nőkkel szemben, hogy örökké fiatalok és vonzóak maradjanak?

Mindenekelőtt leszögezném, hogy az öregedés sem esztétikai, sem fizikai szempontból nem könnyű. Másrészt viszont ahogy öregszel, egyre kevésbé néznek rád úgy, mint csupán egy szexuális tárgyra, amit bár egy kis gyász-érzés kíséretében veszünk tudomásul, összességében mégis megkönnyebbülünk tőle. Szerintem a harc az izmok és a bőr öregedése ellen alapvetően vesztett csata; el kell, hogy fogadd magad, és vigyáznod kell a testedre csakúgy, mint a lelkedre, de mindenekelőtt értékelned kell magát az életet.

Az embereknek olyannak kell elfogadniuk Téged, ahogy vagy, jól értem?

Az én életemben a legnehezebb az volt, hogy rájöjjek, ki vagyok és aztán elfogadjam magam. Sokszor úgy tettem, mintha az lennék, akit mások akarnak, hogy legyek csak azért, mert mindig is féltem a visszautasítástól. Lassacskán azonban, lépésről lépésre a szellemi és lelki analíziseknek köszönhetően megtanultam, hogyan ismerhetem és szerethetem meg jobban önmagam, és attól a perctől kezdve, hogy ez sikerült, az emberek is másként kezeltek. Úgyhogy igen, az embereknek el kell fogadnia azt, aki vagyok, és ha nem tetszik, akkor elmenni mellettem. Korábban volt, hogy meg akartam változtatni valakit, de ez sosem sikerült, így rájöttem, nekem is el kell fogadnom másokat olyannak, amilyenek, ha pedig ez nem megy, akkor egyszerűen nem foglalkozom velük.

Mik azok a dolgok, amik lenyűgöznek és mi az, ami a leginkább képes felbosszantani?

Mi az, ami képes lenyűgözni? A kedvesség, a gyerekek spontaneitása, a tájak gyönyörűsége, a fény, egy illat, egy szín, a zene.. Ami pedig mindig és mindenkor feldühít, az az igazságtalanság!

 

Kiadói hír (Sony Music)

A bejegyzés trackback címe:

https://bookline.blog.hu/api/trackback/id/tr532247058

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.