Bojtár Endre recenziója Szegedy-Maszák Mihály Kosztolányi Dezső című könyvéről
 

2010 alighanem Kosztolányi-évként vonul be a magyar irodalomtudomány történetébe: a kritikai kiadás első köteteként megjelent a prózaíró Kosztolányi egyik legkiemelkedőbb remeke, az Édes Anna az MTA Irodalomtudományi Intézetében alakult, s Veres András vezette munkacsoport gondozásában (a legkorszerűbb, ún. genetikus textológiai módszerrel, ami azt jelenti, hogy közli mindazon szövegváltozatokat, amelyek a szerző életében keletkeztek); s evvel egy időben látott napvilágot a Szegedy-Maszák Mihály által alapított MTA-ELTE Hálózati Kritikai Szövegkiadás Kutatócsoport szerkesztésében Arany Zsuzsa munkája („most elmondom, mint vesztem el”), amely első ízben adja közre azokat a kéziratban fennmaradt beszélgetőlapokat, amelyeket Kosztolányi élete utolsó három hónapjában, a hangját elvevő gégemetszést követően a kórházi ágyon vetett papírra. A két kötet közül az első az író munkásságára, a második életének utolsó szakaszára vet új fényt. S ugyancsak az idén jelent meg az egész Kosztolányi-kutatás Veres András melletti másik fő mozgatójának, Szegedy-Maszák Mihálynak az író egész életművét első ízben átfogó monográfiája, mint a szerző válogatott műveinek negyedik kötete. (Nyilván nem érdemtelenül Szegedy-Maszák az egyetlen élő magyar irodalomtudós, akinek munkáit sorozatban jelenteti meg a pozsonyi kiadó.)

Mivel egy ilyen gazdag könyvről lehetetlen rövid ismertetést írni, inkább arra szorítkozom, hogy kedvcsinálóként azt ragadjam ki, ami vitára késztet – előrebocsátva, hogy a szerző megszokott erényeit szinte természetesnek véve azokat alig is kell említenem: a széleskörű nyugat-európai műveltséget, a világos, tiszta értekező stílust. (Noha a purizmust néha túlzásba viszi. Amikor például Réz Pál azt írja, hogy Karel Čapek karikatúrát közölt Kosztolányiról, félrevezető ezt gúnyrajzra javítani. - 489. o.)

Milyen Kosztolányi-kép bontakozik ki a könyvből? Sajátos; ami abból, vagy talán elsősorban abból adódik, hogy Szegedy-Maszák – minden fölös álszerénységet mellőzve – kijelenti: Kosztolányi „alkatilag közel áll” (16.o.) hozzá. Amiből következően Kosztolányi szinte megfoghatatlanul sokszínű szerzőként jelenik meg előttünk, akitől monográfusa egyetértőleg idézi, hogy „az igazi író csak a dolgok viszonylagosságát hirdeti” (455. o.), „akinek életművében nem mutatható ki egységes értékszerkezet” (297. o.), s ezért „műveinek értelmezésében általában ajánlatos elkerülni a nagyon is hangzatos tételek leszögezését, mivel művészetének nem az egyértelműség, de az árnyalatok gazdagsága adja lényegét.” (246-7. o.) (Költői kérdés, hogy ugyanez nem mondható el minden jelentős művészről?) A szerző azért is csupán „tétova jelzésekre van kárhoztatva”, mert sem sajtó-, sem fordítástörténet nem „áll a huszadik századdal foglalkozó irodalmár rendelkezésére”. (479. o.)

A sokféle Kosztolányit sokféleképp lehet érvényesen értelmezni. Ennek elismerése nem gátolja Szegedy-Maszákot abban, hogy mindenre kiterjedő befogadástörténeti szemléje során időnként keményen a körmére koppintson egyik-másik elődjének. (Másrészt néha annyira lelkiismeretes, hogy nyilvánvaló szamárságokra is szót veszteget, például még azt is figyelemre méltónak tartja, amikor valaki azt írja az Édes Anna kapcsán, hogy „az Anna eredeti héber jelentéseinek egyike – ’bájos, kedves’ -, s e szó a magyar ’édessel’ rokon értelemben is használatos”. -315. o. – E fajta elnéző jóindulattal magyarázható az is, hogy Szegedy-Maszák szemében Bónus Tibor napjaink legfőbb, mindenesetre alighanem a legtöbbet idézett Kosztolányi-szakértője.)

A könyv időrendbe állított műelemzések sorozata, a végén négy összefoglaló fejezettel Kosztolányi irodalom- és nyelvszemléletéről, illetve a drámaszerző és a műfordító Kosztolányiról. Szegedy-Maszák hangsúlyozza, hogy a mai napság leginkább divatos elméletnek megfelelően nem életrajzot ír. Magam – nyilván ósdi módon – nem utasítanám el az „XY élete és művei”-féle feldolgozásokat sem, ahol is az író textusként felfogott élete és ugyancsak textusként elemzett munkássága egymást kölcsönösen magyarázó kontextusként működik – a két „szöveg” aránya természetesen nem állandó, hanem esetről esetre (íróról íróra, sőt műről műre) változik. Az irodalomtörténész dolga éppen az lenne, hogy az életmű magyarázatakor figyelembe vegye életnek és műnek ezt a változó arányát. Hogy ez milyen kényes feladat, arra csupán két példa. Kosztolányi munkásságának egyik sorsdöntő mozzanatát, (mely akkor is, azóta is döntően befolyásolta a költő megítélését), az 1929-es Az írástudatlanok árulása.Különvélemény Ady Endréről című híres-hírhedt pamfletet e vaskos könyv épp csak megemlíti (400. o.), s akkor is csak a Marcus Aurelius című verssel összevetve. Itt bizony elkelt volna egy kis életrajzi magyarázat, vagy legalább Veres András legújabb, a tárgykörre vonatkozó kutatási eredményeinek a beemelése (ahogy ez például Zágonyi Ervinnek a műfordító Kosztolányival foglalkozó tanulmányaival – nagyon helyesen – megtörtént). Evvel a példával szemben a másik az életrajz értelmezői „túladagolásáról” szól. Szegedy-Maszák is elfogadja azt a „szokást” (417. o.), amely az 1935-ös Szeptemberi áhitatot a már halálosan beteg költő és Radákovich Mária szerelmével hozza összefüggésbe, s talán ezért is véli úgy, hogy az „összegző jellegű” nagy versnek elfogadott, korábban született Hajnali részegséggel szemben a Szeptemberi áhitat „nem is tekinthető jelentős remekműnek,” csupán egy „szép hattyúdalnak” (418-9. o.). Nos, magában a versben nem hogy egy szó sincs Radákovich Máriáról vagy bármiféle nőről, de a Szeptemberi áhitat még csak „szerelmes” versnek sem nevezhető, hanem azoknak a létösszegző költeményeknek a sorába tartozik, amelyikbe a Hajnali részegség is, csak éppen ennek gyermekien gügyögő pantheizmusával szemben a Szeptemberi áhitatban a saját haláláig felnőtt pantheizmus költője az élet játékos szépségébe hal bele: „méztől dagadva megreped a szőlő,/ s a boldogságtól elnémul a szóló.”

(Persze meglehet, hogy mindez ízlés dolga, amiről non est disputandum.)

Utoljára hagytam a legfontosabbnak vélt vitakérdést. A mint mindig, most is napra kész irodalomteoretikus Szegedy-Maszák többször egyetértőleg idézi a „nyelvi megelőzöttségnek” azt a Heidegger, majd Derrida által kifejtett tételét, hogy „nem mi beszéljük a nyelvet, hanem a nyelv beszél bennünket”, s hogy „a nyelv gondolkodik helyettünk” (536. o.). Nem lévén filozófus, nem tudom, mi és mennyi értelme van e tételnek a filozófiában. Közvetlen alkalmazása az irodalomértelmezésben azonban vagy annak a közhelynek a tudományoskodó-filozófiai mezbe öltöztetése, hogy a legzseniálisabb szóművész sem léphet túl sokkal a korabeli nyelvállapoton (de egy kicsivel azért túl kell lépnie: attól zseniális), s hogy a legmerészebben újító író is kénytelen elődei hozott anyagából dolgozni; vagy – s nekem úgy tűnik, ez a rosszabb eshetőség valósul meg Szegedy-Maszák kezén – ahhoz vezet, hogy elvész az írói egyéniség, s vele együtt a mű egyedisége. Sokszor az az olvasó benyomása, hogy Kosztolányi sem egyedi művek alkotója, hanem legfeljebb az intertextualitás, a szövegköziség nagy játékszobájában talált mozaikok ügyes összerakója volt, s ennek megfelelően az értelmező csupán azt tekinti feladatának, hogy minél több irodalom minél több művét bekapcsolva a nyomozásba, minél leleményesebben kiderítse, hogy a kirakójáték egyes kockái honnan valók; miközben az idézethalmok mögött el-eltűnik az értelmező-értékelő Szegedy-Maszák Mihály, s az ő saját véleménye.

Most látom, hogy a könyvajánló megszokott műfaji-terjedelmi kereteit illetlenül túllépve talán túlságosan is belemelegedtem a vitába. De meggyőződésem, hogy mások is hozzám hasonlóan fognak vétkezni: Szegedy-Maszák Mihály megkerülhetetlen könyve senkit – a Kosztolányi-kutatókat ugyanúgy, mint a magamfajta egyszerű Kosztolányi-rajongót – nem fog közönyösen hagyni.

 

Ps.

Nem állhatom meg, hogy fel ne hánytorgassam a könyv egyetlen valóban megbocsájthatatlan fogyatékosságát, ami természetesen nem a szerző, hanem az egyébként kitűnő Kalligram lelkét terheli: nincs benne névmutató.

Bojtár Endre recenziója

Az ajánló megjelent az MKB Professzori könyvajánló sorozatban.

A bejegyzés trackback címe:

https://bookline.blog.hu/api/trackback/id/tr72542037

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.