Ulickaja

journal - 2011.03.18. 11:03

Címkék: ljudmila ulickaja



Gyárfás Dorka ajánlásával

Nem igazán szeretem a novellákat. Utoljára az iskolában olvasgattam párat, persze azt, ami kötelező volt, Móriczot, Kosztolányit, Poe-t. Ott, az órán még jól is esett, addig sem tűnt úgy, mintha szenvedő gimnazista volnék. De azóta több kell ahhoz, hogy elfelejtsem, ki vagyok. A nagy, beszippantós regényeket szeretem, legyen akár olyan, amiben pár oldal után meg kell állni gondolkozni kicsit. Fontos, hogy befészkelje magát a fejembe, a testembe, és egy másik világba repítsen. Ljudmilla Ulickaja minden ilyen vágyamat tökéletesen kielégíti, úgyhogy eddig semmit nem hagytam ki tőle. Most arra is rávett, hogy novellákat olvassak. És szerettem.

Úgy olvastam az Elsők és utolsókat, mintha regény lenne: az első betűtől az utolsóig. És bár nem összefüggő történet, majdnem ugyanazt az élményt nyújtja, mert egy világban kalandoztunk jobbra-balra. Napközben már vártam, hogy újra ott legyek, esténként meg olyan volt belemerülni, mint amikor a titkos szeretőjéhez jár vissza az ember.  

Az egyetlen nehézséget most az okozza, hogy az egész egy nagy massza maradt a fejemben. Puskázás nélkül nem tudnék felidézni egyetlen nevet sem. Sorsok egymás hegyén-hátán. Mintha Ulickaja mindenkit megírt volna, akit csak az útjába sodort az élet. És a végére kirajzolódik egy tabló arról az Oroszországról, ahol szinte mindegy, milyen politikai rendszer uralkodik, az emberek egyformán szegényen és kiszolgáltatottan élnek. De élnek, és az élet szépségéről sosem mondanak le.

Talán ez az, ami a legjobban lenyűgöz Ulickajában, nem a történetmesélés képessége, vagy hőseinek minden klisét elkerülő, lenyűgöző fordulatokkal teli sorsa. Az jelzi leginkább az írói tehetségét, ahogy a történeteken keresztül belakunk egy országot, és megérezzük egy népnek a lelkét. Egy egész századét, és egy egész népét. Pedig igazán nem erőlködik azon, hogy megértesse velünk, nem részletezi a történelmi hátteret, nem magyarázza a kor jellemzőit, éppen csak, hogy elejt egy-egy adalékot.

Ezzel a módszerrel még azt is eléri, hogy ne lássunk nagy különbséget az ötven évvel ezelőtti, és a mai Oroszország között – pedig ez már akár politikai állásfoglalásnak is elmenne.

Az is bámulatos Ulickajában, ahogy a tabutémákat kezeli. Két novellában is felbukkan a pedofília, de mindkettőben teljesen mást jelent, és más következménnyel jár. Az elsőben egy nehéz sorsú, 13 éves kislány maga ajánlja fel a testét annak, akiről köztudott, hogy erre gerjed. Nem éli meg traumaként, egyszerűen csak pénzhez kell jutnia, és nem jutott jobb az eszébe. Az életében ez egy jelentéktelen epizód marad, semilyen lelki sérüléssel nem jár.

A másik novella már brutálisabb: abban a korban, amikor homoszexuálisnak lenni csak titokban lehetett, egy vénülő értelmiségi adoptál egy kisfiút azért, hogy szeretőt neveljen magának belőle. Megvárja a nagykorúvá válást, de a kisfiúnak addigra nincs valódi  választása, és az életét megpecsetéli ez a fordulat. Ulickaja a maga komplexitásában meséli el a történetet, nem lehet homofóbiával vádolni, de a véleménye azért benne van abban, ahogy a cselekményt szövi. Az egész végkicsengése mégis az, hogy bárhogy is vélekedünk róla, ilyenek megtörténnek, mert az emberek között minden megesik.
Van egy másik történet, amiben pedig már eszünkbe sem jut a gyerekmolesztálás, pedig ott is egy 14 éves kislány válik – önszántából – egy idős ember szeretőjévé, majd gyermekeinek anyjává. Ahogy Gabriel Garcia Marqueznél előfordul, hogy egy kislány és egy érett férfi halálos komolyan egymásba szeret, úgy nála is. Ez a szerelem igaz, senkire nézve nem káros, tehát az élet egy csodája.

Azt, hogy Ulickaja mennyi mindent tud az emberről, és milyen bölcs mosollyal tudja nézni az életet, a korábbi könyveiből is tudjuk. Az Elsők és utolsók ennek csak egy még színesebb mozaikját adja. Műfaji adottságainál fogva nem lehet olyan súlyos és mélyreható, mint például a Daniel Stein, tolmács (az én kedvencem tőle), de az életből szerzett tudása ugyanaz. Amíg meg nem érkezik hozzánk az új regénye (amit már csak azért is várok izgalommal, mert abban állítólag a mai Oroszország politikai viszonyaiba is betekint), addig vigasztalódjunk az Elsők és utolsókkal.   


 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bookline.blog.hu/api/trackback/id/tr882749548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wilbury 2011.03.18. 14:29:13

Kár, hogy nem tudjuk, ki írta ezt a cikket, mert nagyon jó lett. Végre egy stílusos, egyedi könyvkritika!