Báger Gusztáv Élőadás című kötetéről Sipos Lajos Professzor ajánlója

 

Báger Gusztáv két urat szolgál. Végzettsége szerint közgazdász, aki volt egyetemi tanársegéd, adjunktus, docens, jelenleg egyetemi tanár, közben dolgozott az Országos Tervhivatalban, az Állami Számvevőszéknél és több nemzetközi testületben. Ugyanakkor költő is, aki – a Nekifutások című verse szerint – egy-egy versötletet azonnal lejegyez, aztán tovább írja, esetleg elkészíti „az első hét sor töredéké”-t, majd megfeledkezik róla, ha pedig megleli az „összegyűrt papír cetlit”, nekilát, „kisimít”-ja a szöveg ráncait, s a hét sorból egy idő múlva „vers” lesz. 1996-tól évente, kétévente, háromévente jelennek meg kötetei. Az első könyv címét kölcsönözve „örök párbeszéd” minden munkája az irodalommal, a kultúrával, a körülötte lévő élettel.

Báger Gusztáv a posztmodern korszak második hullámában lép be a magyar irodalomba. Eddigre lezajlottak az irodalomelméleti viták arról, hogy a költő vagy író népben-nemzetben gondolkozzék-e, ahogyan azt a romantikától Veres Péterig, Illyés Gyuláig több generáció természetesnek tekintette, vagy alanyban és állítmányban, amint azt Esterházy Péter és a posztmodern költők általában kívánták, hiszen nem a gondolat az elsődleges, az irodalmi mű nem valamilyen eszme vagy üzenet nyelvi burka, a nyelv minden esetben metaforikus, (mondták Wilhem Humboldt, Schleiermacher és Nietzsche nyomán). De nem csak ezek a viták zajlottak le 1996-ig. Újra és újra felmerült az irodalmi kánon újra értelmezésének a gondolata is. Nem úgy, ahogyan Weöres Sándor tette a Három veréb hat szemmel című gyűjteményében, úgy nevezetesen, hogy felmutatott a rendszerbe foglalt múlttal szemben egy másikat a kimaradt alkotók műveiből. Az új kánon, írta Báger Gusztáv A fenséges és fennkölt védelmében, „hátrafelé tekinget”-ett, nem fűlt a foga „a klasszikus értékekhez” erőltetni akarta „a neoavangárd rasztereit, a rokokó új grundjait”. Ebben a ma is sokszor „vagy-vagy”-nak gondolt helyzetben Báger Gusztáv kötetével nem az egyik vagy másik nézettel való szakítás mellett érvel, hanem vers- és beszédmód érvekkel dokumentálja: a kizárólagosságra törekvés nem csak öncsonkítás, hanem önmagában lehetetlen és értelmetlen törekvés.

Az Élőadás kötet ugyanis akár példa lehet a nyelvi játékra, az önelvűségre, a szövegen belül létrehozható teljességre, arra – Richard Rortyval szólva –, hogy a szótár bennünk, a nyelvalkotó emberben van. Már a címmel, a ciklusokkal is játszik a szerző. A félkövér nagy- betűt (verzál, fett) és a normál nagybetűt (verzál, kurrens) váltogatja a könyv és a részek címében. A verseskötet borítóján a világosabb és a sötétebb mező határán olvasható verzállal szedve az ÉLŐADÁS. Az első ciklus címe ÉLŐBESZÉD ÉLŐADÁS, a másodiké ÉLŐBESZÉD ELŐADÁS, a harmadiké ELŐBESZÉD ÉLŐADÁS, a negyediké ELŐBESZÉD ÉLŐADÁS. A tartalomjegyzékben mindez egyszerűsödik. Ott verzállal és kurrenssel szedve a következő belső címek olvashatók: ELŐBESZÉD, ELŐADÁS, ÉLŐBESZÉD, ÉLŐADÁS.

A szövegekben a szerző nyelv- és műfajteremtő gesztussal újra próbál régi alakzatokat. Írt a 16-17. században divatos képverset, de nem szakrális jelet vagy köszöntő virágot formázót, hanem a lap közepére helyezett, egyforma hosszúságú sorokból álló oszlopverset, mint Arany János. Írt a reformáció- ellenreformáció korát egyformán idéző szöveget Ima az országért címmel az országban való sok romlás ellen. Írt, helyenként Tamkó Sirató Károly játékos verseit felidéző költeményt, két-két szótagos tiszta rímekkel, kergetőző asszonáncokkal (Eső Szolnokon). Írt Aragon, Eluard által meghonosított írásjel nélküli verset, mégpedig valamilyen rendszerbe iktatva őket az első ciklusban, a továbbiakban pedig látszólagos következetlenséggel. Az ilyen alkotás alapjellegzetessége a többféle olvashatóság, mint ama 13. századi főpap szövegéé, aki leírta „a királynét megölni nem kell félnetek jó lesz” stb. szöveget. Báger Gusztáv könyvében azonban a mondat tagolás nélküli, sokféleképpen értelmezhető versekben is érvényesül a szöveg befogadására vonatkozó határozott ajánlás. A sorvégek mondat-szintű gondolati zárása szinte automatikusan kínál egyféle olvasatot (Az Egyetlen könyv), vagy a szöveg nagy részében nem marad kétség a befogadóban afelől, hova kerülhetnének a szerzői szándékot közvetítő írásjelek (Végállomás). És írt versprózát, prózaverset, szabad verset is.

Az Élőadás című kötet meghatározó újdonsága a különböző színtű és retorizáltságú szövegek, szövegalkotási módok, formák és a történelmi, közgazdaságtudományi, politológiai gondolkodást és beszédmódot versben, versprózában, esszében érvényesítő szövegalkotás. Ezekben a művekben a szerző és a beszélő tapasztalata egybeesik. A szerző számára nem a prímér természetes személyes tudás a döntő, hanem a történelemből, művészettörténetből, napjaink tapasztalatából megszerezhető ismeretek (Sors: kapu és oltár), napjaink technikai újdonságaiból levonható, az ember sokszoros kiszolgáltatottságát szavakba foglaló tudás (Drasztikus változások). Még fontosabb a tudományokkal behatóan foglalkozó közgazdász gondolkodásmódja, ami nem csak „belefér” az irodalmi szövegbe, hanem a konvencionálisnál kétségbe ejtőbb helyzetbe állítja a vershőst (Alexis de Tocquille, ha ma élne …). A közgondolkodói és szépírói beszédmód egymás mellettisége, egymásba átfolyása, esetleges ütközése még érdekesebb az olyan szövegekben, amelyekben a könyv megjelenésének ideje, a 2010. év kifejezései bukkannak fel. Szó van itt „konvergencia program”-ról, „liberális nevelés”-ről (Konvenciók hálója, Liberal Club, London, Tűnődés, Időjárás), az APEH-ről (Illúziók), „legitimációs deficit”-ről (És az angyal így szólt). Ezek a szövegdarabok nem teszik irodalmatlanná a művet. Egyrészt a kontextus a kultúra legmagasabb régióiban tartja őket: a görögök, a rómaiak, az egyiptomiak világában, Haydn, Godard, Pasolini, a Biblia, a Szent Márk templom és Shakespeare szellemi vonzásában. Másrészt nem válik soha uralkodóvá a közgazdasági – politikai beszédmódban a reménytelenség szólama. Az idő rétegei című versben az emberi élet, ha a kérdezés formájában is, de a transzcendens távlat lesz a meghatározó.

A vers és a világ harcából az első kerül ki diadalmasan. Mindenféle „digitalizálás”, „printelés” ellenére a „vers vers marad” (Realizmus); a Portugál szerzője több, mint Eusebio, Pelé, Rivolino. „Az idő [ugyan] történelmet gyárt ma is”, „Haydn zenéjétől [azonban] az ég [ma is] meghasad”.

És ez a fontos.

Báger Gusztáv életrajza

Sipos Lajos rövid életrajza

Az írás megjelent az MKB Professzori könyvajánló sorozatban

A bejegyzés trackback címe:

https://bookline.blog.hu/api/trackback/id/tr862782189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wilbury 2011.03.30. 12:57:50

Sírva fakadok az ilyen mesterkélt mondatoktól:

"A vers és a világ harcából az első kerül ki diadalmasan."