Prof. Dr. Füredi János ajánlója

Az öregedéssel úgy vagyunk mindannyian, mint a halállal: tudjuk, hogy menthetetlenül eljön, de általában nem akarunk tudomást venni róla. Az utóbbi időben az egészségpiac ennek a válságos időszaknak „elkerülésére” a technikák garmadát dolgozta ki, és az internet kezdőlapjain, kiinduló portáljain számtalan kedvező tanács található. Itt lelhetők fel a csodaszerek, amelyek közül „egy-két köbcenti helyrebiccenti” a folyamatot, a csodát művelő sebészek és a jobbnál jobb receptek. Nem véletlen, hogy Murphy kisasszony is képes magvas megfigyelések közlésére, azaz: „Ha Kaliforniában valaki kilencvenöt éves korában meghal, rossz fényt vet a diétás orvosára.” Ebben a légkörben óriási szerencse, hogy a szakemberek nemcsak kutatják és vizsgálják az elkerülhetetlen folyamatot, hanem van olyan közöttük, aki közérthető nyelven valódi tájékoztatást ad.

A Határvidék-trilógia véres nyitánya

Cormac McCarthy – a Véres délkörök, a Nem vénnek való vidék és Az út szerzője – Vad lovak című regényében a tizenhat éves texasi rancher, John Grady Cole felnőtté válásnak szívszaggató, véres és olykor hátborzongató történetét meséli el. Barátjával, a nála egy évvel idősebb Rawlinsszal titokban szöknek át Mexikóba, hogy munkát vállaljanak a számukra ismeretlen, ám izgalmas kalandokat ígérő országban. De mire felocsúdnak, egy gyönyörű és kegyetlen világban találják magukat, ahol az embernek gyakran a vérével kell fizetnie az álmaiért. A kritikusok a McCarthy-életmű egyik csúcspontjaként tartják számon a Vad lovakat, a Határvidék-trilógia első részét. E modernkori westernben a szerző újraalkotja a cowboyok mítoszát. Sodró, kegyetlenül pontos mondatai által az olvasó is beavatást nyerhet a vadnyugat varázslatos, könyörtelen világba. A regény, több más rangos elismerés mellett, megkapta a Nemzeti Könyv-díjat, és immár a XX. századi amerikai próza faulkneri és hemingwayi hagyományait továbbörökítő klasszikusaként tartják számon.

Fordította: Szentgyörgyi József

Részlet a regényből:

„Oldalra libbent majd visszaállt a gyertyaláng s tükörbeli képe mikor a szobába lépett aztán ahogy becsukta az ajtót megint. Levette a kalapját és lassan közelebb ment. Súlya alatt megreccsentek a padlódeszkák...”

A részlet folytatásához kattintson ide!

Bár autista vagyok, azt azért nem tudom kapásból megmondani, milyen napra esett az anyukám harminckettedik születésnapja. Nem tudok fejben logaritmust számolni, és olyan sincs, hogy ránézek a gyepre, és kibököm, hogy éppen hatezer-négyszáznegyvenhat fűszálból áll. A villámokról, a polimeráz-láncreakciókról, az alsó-kréta kori szauropodákról és a filmes idézetekről azonban tényleg mindent tudok. Meg se akartam tanulni a periódusos rendszert, egyszerűen belement a fejembe. Ismerem a közép-egyiptomi hieroglifákat, és egyszer segítettem megszerelni a matektanár számítógépét. Képes vagyok órákig az ujjlenyomatokon látható bőrfodorszál-rajzolatok mintázatairól beszélni, meg arról, hogy a daktiloszkópia végeredményben művészet-e vagy tudomány. (Mert ugye, például tudományos kutatások bizonyítják, hogy az egypetéjű ikrek DNS-e azonos. Az ujjlenyomataik viszont a Galton–Henry ujjnyomat-osztályozási rendszer alapján mégsem tartoznak azonos kategóriába. Akkor mégis mit fogadjanak el bizonyítéknak az ügyészek? De ezt elkalandozásnak hívják.)
Szerintem ezek a különleges tulajdonságaim nagyon is menők lennének a koktélpartikon, feltéve persze, ha (a) innék koktélt, és (b) lennének barátaim, akikkel partizhatok, koktéllal vagy anélkül. Anya egyszer elmagyarázta, milyen is ez. Arra kért, képzeljem el, hogy valaki egész közel jön hozzám, majd taglalni kezdi az 1,5 és 7,5 m/s sebességgel mozgó tárgyak ütése (darabolás, verés, döfés) nyomán létrejött és a nagy sebességű mozgásból (lövés, robbanás) származó vérfoltok közötti különbséget. Vagy, ami ennél is rosszabb, képzeljem el, hogy én vagyok az, aki erről beszél, miközben a hallgatóságom kétségbeesetten tekinget a vészkijárat felé.
Én már akkor aspergeres voltam, amikor még nem jött divatba ez a betegség, vagyis mielőtt még a szülők úton-útfélen aspergeresnek kiáltották volna ki a kezelhetetlen csemetéiket, csak hogy azok antiszociális kis bunkók helyett zseninek látsszanak. A Topmodell leszek! egyik jelentkezőjének köszönhetően mostanra már szinte az egész suli tudja, mi az az Aspergerszindróma. Rengetegen beszélnek nekem arról a lányról. Biztos azt hiszik, rokonok vagyunk.
Ami engem illet, igyekszem kerülni ezt a szót. Asperrrgerrr. Recseg-ropog. Úgy érzem magam tőle, mint elefánt a porcelánboltban.

Az agy képlékeny, élő szerv, amely képes megváltoztatni önnön szerkezetét és működését. Az idegrendszer kutatásának e minden bizonnyal legfontosabb felfedezése, az úgynevezett neuroplaszticitás alapjaiban cáfolja meg azt az évszázadok óta vallott elképzelést, miszerint a felnőtt agy képtelen a változásra. Ez a felismerés reményt kínál azoknak, akik szellemi korlátokkal vagy gyógyíthatatlannak vélt agykárosodással küszködnek, ugyanakkor az egészséges agyra vonatkozó ismereteinket is gyarapítja.
Dr. Norman Doidge lenyűgözően érdekes esettanulmányokkal mutatja be, milyen döbbenetes mértékű fejlődést értek el olyanok, akiknek állapotát más szakemberek már reménytelennek nyilvánították. Megismerünk egy fél aggyal született nőt, akinek másik agyféltekéje úgy alakult át, hogy teljes agyként működjön; vakokat, akik látni tanulnak; olyan személyeket, akiknek megfiatalították idősödő agyát, vagy eltüntették kínzó fantomvégtag-fájdalmait. Az agy változásra való képességének felismerésével jobban megérthetjük az olyan titokzatos jelenségeket is, mint a szerelem, a szexuális vonzalom vagy az ízlés. E könyvet olvasva egyszer s mindenkorra megváltozik az ember természetéről és lehetőségeiről alkotott képünk.

Megjelenés 2011. március 1. hetében.

 

„Tamási Áron szülőfaluja, Farkaslaka, a szőke Nyikó mentén húzódik, vasutállomása nincsen, Székelyudvarhelyről még kilométereken keresztül zörgött a szekér, mire odaértünk” – kezdte Féja Géza a hajdani Szépirodalmi Könyvkiadó és Illés Endre Arcok és Vallomások sorozatában negyven évvel ezelőtt megjelent szép kis könyvét. Sipos Lajos tudós filológushoz méltóan, pontosabban, tárgyszerűbben fogalmazza meg a kezdőmondatokat: „A település az Erdélyi-medencében, a Nagy-Küküllő völgyének jobb oldalán, a Fehér-Nyikó folyásának völgyében fekszik.” De aztán ő is mesélőre, elbeszélőre változtatja az előadásmódot. „Tamási gyakran sétált a Farkas utcában (…) naponta megjelent a literárus emberek törzsasztalánál a New York kávéházban (a kolozsvári New Yorkról van szó. K.Z.). Itt találkozott Ligeti Ernővel, és Lakatos Imrével (…), szerda délutánonként hivatalos volt Makkai Sándor összejöveteleire, amelyeken rendszeresen megjelentek a kolozsvári élet képviselői és a városba látogató művészek és művészbarátok”. A könyv ezen az elbeszélő, mesélő stílusú értekező nyelven lépésről-lépésre követi Tamási Áron egész pályáját, s noha első sorban életrajz, megemlékezik Tamási szinte valamennyi művéről, köztük természetesen az olyan kiemelkedő alkotásról, mint a legtöbb olvasó által jól ismert Ábel trilógiáról. Mesélő, elbeszélő pályakép, mi sem áll távolabb tőle az elvont szaktudományos, szaknyelvi értekezésnél – aminek persze az irodalomtörténet-írás belső köreiben megvan a helye. Az elbeszélő szöveget bőséges képanyag egészíti ki. Nem is kiegészíti, több annál, ahogy létezik zenekíséret, létezhet, és itt létezik is képkíséret. Szinte méltó társszerzőről kell beszélnünk, amikor a könyv könyvészeti megvalósulását említjük: a könyv szép kiállítása az Elektra Kiadóházat és a mai szellemi-irodalmi életben már évek óta jelentős szerepet betöltő Petőfi Irodalmi Múzeumot dicséri.

A karácsonyi könyvajándékozási trendnek hála, a tavalyi sikerkönyvek már nagyon sokak polcán megtalálhatók, így lassan átadják toplistás helyüket az újonnan érkezőknek. Azonnal az első helyre került Peter Conradi és Mark Louge sikerkönyve A király beszéde, a trónkövetelő pedig William P. Young Viskója, az utóbbi évek egyik legnagyobb könyvsikere. Frei Tamás Megmentője, a tavalyi év második legolvasottabb regénye a januári toplistán még mindig őrzi dobogós helyét.

Negyedik helyen egy kevésbé olvasmányos, ámde annál hasznosabb kiadvány szerepel, a Felsőoktatási felvételi tájékoztató. A Top 50 könyveinek közel a fele, 20 kiadvány újként szerepel a listán, a legnagyobb előrelépést Popper Péter – Lélekrágcsálók c. válogatása mutatja, 25 helyet ugorva az előkelő 5-ik helyen végzett. A tavalyi kedvenceknek idén sincs szégyellnivalójuk: Kiss Ádám, Bud Spencer, Larsson Stieg, Ken Follett, Csernus Imre, Bagdy Emőke, Varró Daniel sikerkönyvei továbbra is tartják helyüket a lista első felében. Gervai András – Fedőneve: Szocializmus- Művészek, ügynökök, titkosszolgálatok c. könyve rögtön a 10-ik helyen rajtolt, illetve a 16-ik helyre került Cesar Milan: A csodálatos kutyadoki c. könyve. Az ismerősen hangzó könyvcímek a lista közepén szinte elfogynak és a 22-ik helytől kezdve majdnem minden toplistás könyv új szereplő. Új regénnyel jelentkezett Barney Stinson (A tesókódex), Lisa Jane Smith (Vámpírnapló 5- A visszatérés: Leszáll az éj), Anya Seton (Katherine- 2. kötet). A riportkönyvek sorát gazdagítja az MTV 1 műsoraiban befutott Veiszer Alinda: Záróra- Harminc őszinte beszélgetés c. könyve. Bartos Erika népszerűsége továbbra is töretlen, 2 kötete is megtalálható a listán, a Bogyó és Babóca a jelmezbálban a 44.helyen, a Bogyó és Babóca épít pedig az 50. helyen szerepel. A tavalyi év sikerei közül még mindig a listán tudott maradni Fejős Éva: Cuba Libre c. regénye (35. hely), Leslie L. Lawrence : A teaültevény I-II. c. könyve (43. hely), és Elizabeth Gilbert: Ízek Imák szerelmek c. regénye (47. hely) .

A Bookline Top50 könyv-sikerlista a Bookline.hu magyarországi könyveladásai alapján, automatikusan készül az adott hónap eladásai alapján. A lista generálása során a rendszer kizárólag a Magyarországon történő értékesítéseket veszi figyelembe és figyelmen kívül hagyja a kiadói és egyéb akciókat, akciós kedvezményeket, tankönyv és az adott címre leadott többdarabos nagykereskedelmi rendeléseket. A Bookline rendszere a lista generálása során minden könyvcímet figyelembe vesz, függetlenül attól, hogy az adott termék a listakészítés időpontjában kapható-e vagy sem.

További információ:
Bookline.hu Méth Barbara marketing igazgató
meth.barbara@bookline.hu

Gyárfás Dorka ajánlásával

Mindenkitől hallottam, hogy milyen jó könyv, és milyen szomorú, úgyhogy nagyon vártam. Spirót a Fogság óta a legnagyobb írók közé sorolom, bár a Feleségversennyel nem tudtam megbirkózni, száz oldal után feladtam. Ezt viszont gyorsan befaltam.

Olyan kevés lenne, ha én is csak annyit mondanék, hogy végtelenül szomorú könyv. Mert még sokkal több: elkeserítő, lehangoló, borzasztó. Annyira, hogy a 243 és a 250. oldal között az ember már szinte könyörög, hogy azért valami jó mégis csak van ebben az országban. Közben persze nehéz vitatkozni azzal, amit abban a hét oldalban kiokád magából a szerző – mert itt annyira szenvedélyes a szöveg, hogy már a főhőstől is elszakadunk.

Jó, ezzel most nem csináltam kedvet hozzá, pedig szeretnék. Mert annyira fontos elolvasni. Vannak persze mások is, akik megírták, hogy ebben az országban történelmi tapasztalat, hogy csak a túlélés a fontos, semmi más. Nincsenek elvek, nincs jellem, nincs más érték, csak az életben maradás. Most megy például a Katona József Színházban Weöres Sándor A kétfejű fenevad című darabja, az is kb. ugyanezt mondja el, valamivel több humorral. Ettől még onnan sem jön ki boldogan az ember.

Több mint hatvan éve buddhista szerzetes, mellette tanár, író, költő és mindefajta háború elkötelezett ellensége. Emiatt kellett elhagynia szülőföldjét, Vietnamot, ahová majdnem négy évtizeden át nem térhetett vissza. Martin Luther King úgy nevezte: „a béke és az erőszakmentesség apostola“. A 85 esztendős Thich Nhat Hanh arra tanít minket Zamat című könyvében is, hogy fedezzük fel a jelen pillanat szépségét.

A honfitársait ért erőszak ellensúlyozására a vietnami szerzetes létrehozott egy segélyszervezetet amely részt vett a lebombázott vietnami falvak újjáépítésében, iskolákat és orvosi rendelőket hozott létre, illetve segített új otthont találni a hajléktalanná vált családoknak. Thich Nhat Hanh ezen kívül életre hívott egy buddhista egyetemet, egy kiadót és egy békemozgalmi magazint. Mindez együtt túl soknak bizonyult a vietmani kormányzat számára, így amikor a szerzetes 1966-ban egy békemisszióval elhagyta az országot, utána nem engedték haza. Thich Nhat Hanh 39 évig élt száműzetésben.
„A legelső évben szinte minden éjjel azt álmodtam, hogy hazamegyek. Felfelé másztam egy csodálatos, zöldellő hegyen, boldogan, aztán hirtelen felriadtam és rájöttem, hogy száműztek. Ekkor fejlesztettem ki azt a gyakorlatot, hogy igyekeztem minél inkább kapcsolatba kerüni a fákkal, a madarakkal, a gyerekekkel, a nyugati emberrekkel, és megalkotni a magam közösségét. Ennek a gyakorlatnak köszönhetem, hogy az otthonomtól távol is otthonra találtam. Egy évvel később a nyugtalan álmok megszűntek“ – emlékszik vissza száműzetése éveire.

Nem kell rohannunk a jövőbe

Thich Nhat Hanh végül Dél-Franciaországban telepedett le és megalapította a Plum Village nevű buddhista meditációs központot, ahol ma is él. Évről évre sok ezer ember zarándokol el ide, hogy felfedezze a buddhizmus tanításait, köztük a tudatosságot és a megvilágosodást, a megszabadulást a szenvedésről, amely akkor jelentkezik, ha az ember ráébred a valóság igazi természetére.

„Megfelelő gyakorlással megtanulhatjuk, hogyan éljünk a jelen pillanatban. A tudatosság segítségével belehelyezkedhetünk a jelenbe, hogy átéljük az életnek mindazt a csodáját, amely elérhető az adott pillanatban. Igenis lehetséges boldogan élni az itt-és-mostban. A boldogság oly sok feltétele elérhető – több mint elegendő ahhoz, hogy most boldogok legyünk. Nem kell rohannunk a jövőbe ahhoz, hogy még több jusson nekünk“.

Örkény Antal ajánlója, Csath Magdolna: Interkulturális menedzsment című könyvéről.

Abban a megtisztelő helyzetben van a recenzens, hogy egy igazi élvezetes és izgalmas tudományos kézikönyvet ajánlhat az olvasó figyelmébe. Csath Magdolna könyve, melyet a Nemzeti Tankönyvkiadó jelentetett meg Interkulturális menedzsment; vezetés eltérő kultúrákban címmel, elsősorban gazdasági vezetőknek és szakembereknek íródott azzal a céllal, hogy a gazdasági és üzleti világ bonyolult emberi vonatkozásaiba vezesse be az érdeklődőket. Hagyományosan az emberi tényező és a gazdasági szereplők sajátos kulturális háttere alig kapott figyelmet a gazdasággal foglalkozó tudományos elemzésekben. A tizenkilencedik, illetve a huszadik század első felének klasszikus közgazdászai és társadalomfilozófusai kevés figyelmet szenteltek a gazdasági szereplők kulturális sokszínűségének, a gazdaság kulturális beágyazottságának, illetve az üzleti világ és a kultúra kapcsolatának. A gazdasági rendszer és az ipari társadalom működésének feltárása, valamint a piaci szereplők viselkedésének megértése elsősorban olyan kérdésekre koncentrált, mint a tőkeviszonyok, a munka és a termelés hatékonyságának növelése, a kereslet és kínálat alakulása, a piac működése, és persze a gazdasági viszonyokba beágyazott társadalmi osztályok eltérő helyzete és konfliktusai.

„Sötétség uralja.
A semmi közepén található.
És szörnyű titkot rejt.”

Végre magyarul is olvasható a híres német szerzőnő izgalmas regénysorozatának első kötete!

A kiadvány eredetije Németországban jelent meg, ahol óriási siker: a 2010-es év egyik legfontosabb ifjúsági irodalmi újdonsága. Az első évad négy kötetből áll, amelyek 3 hónapos időközönként jelennek meg. Egy évad egy tanévet foglal magában. Tini rajongók tízezrei várják izgatottan a folytatást. Ott a harmadik kötetnél tart a sorozat, a negyedik februárban fog megjelenni. Ez lesz az első évad zárókötete. Friss hír, hogy 2011 novemberében indul a második évad.

Nem jó ötlet épp Karácsony előtt kezdeni egy könyvet. Egyszer azért hagytam abba, mert amit épp ajándéknak csomagoltam, megtetszett, belelapoztam, és aznap már le sem tettem. Egyszer meg azért, mert az ünnepek alatt kaptam egy olyat, amit azonnal be kellett falnom. Ezekről most nem számolok be, maradok a Szombatnál. Egyébként sem indultam be rá könnyen. Egyetlen nap története, de ez nem azt jelenti, hogy ezen a napon sorsfordító események történnek a főhőssel; csak hogy az átlagosnál egy fokkal intenzívebb élményei vannak, amiken keresztül kirajzolódhat a személyisége: a vágyai, félelmei, dilemmái. Ami csak megfordul a fejében ennyi idő alatt. És ezt eleinte túlírásnak véltem – tévedés volt. Nem tudom már, mikor rántott be… Ja de, megvan. Ehhez egy akciós jelenet kellett, egy jó kis utcai balhé, amiben Henry Perowne borzasztó ügyetlenül viselkedik. Megesett rajta a szívem, hogy ennyire nem ismeri az utcát, burokban él, fogalma sincs arról, milyen emberek élnek a polgári középosztályon kívül. Naná, hogy elszúrja, és tudtam, hogy ez nem marad annyiban, innentől izgultam érte.

Déri Szilvia ajánlója Gordon Ramsay Mennyei halételek című könyvéről

Számtalanszor mondogattam eddigi életem során, hogy a hal Isten tévedése. Úgy értem, nézett már valaki bele azokba a buta szemekbe??? Persze ezt az álláspontot villámgyorsan szoktam revideálni, mikor az illető vízi állat elfogyasztása kerül szóba. Halat enni számos okból jó. Finom. Könnyű elkészíteni, és gyorsan megvan. Legvonzóbb tulajdonsága pedig az, hogy emellett egészséges is, ráadásul még csak nem is hizlal. A hal főzése nem igényel bonyolult szaktudást. Nem kellenek hozzá ismeretlen nevű, nehezen beszerezhető fűszerek. A tengeri herkentyűk ugyanis, ha elég frissek nagyjából úgy finomak, ahogy vannak, az ízesítés csak tupíroz rajtuk egy kicsit. Ha van otthon vaj, olíva olaj, fokhagyma, citrom, fehérbor vagy esetleg néhány kanál tejszín, esetleg kis csokor petrezselyem, akár a legfinnyásabb vendéget is bátran meghívhatjuk, tuti, hogy nem fogunk lebőgni!

Magyarországon kétezer-tízben azt a kifejezést használni, hogy stand-up, sokunk örömére nem egy ismeretlen fogalom. Azt viszont, hogy stand-uposaink írói oldala mennyire megnyerő a számunkra, eddig nem tudhattuk biztosan. Kovács András Péternek most megjelent Multigáz című könyve azonban elég meggyőzőre sikeredett. Első hallásra persze az ember esetleg kétkedve veszi kezébe a könyvet. Mit is várhatunk tőle? Mégiscsak egy előadó tollából származó regényről beszélünk. Az előadó ellenben talán nem is jó kifejezés, ebben az esetben egy humoristáról van szó.

Az Ízek, imák, szerelmek két éve jelent meg magyarul, és a borítója miatt rögtön meg is vásároltam. Aztán teltek a hónapok, sokat forgattam, nézegettem a könyvet, mindig valami érdekesebbnek tűnő, éppen jobban érdeklő olvasmánynál kötöttem ki. Végül most, amikor a mozikban feltűnt a film, nekivágtam a könyvnek, hogy még a saját filmem pörögjön olvasás közben.

Visszagondolva az első benyomásokra, talán a fülszöveg és a borító keltette ellentétes képzetek miatt vártam olyan sokáig az olvasással. A könyv hátoldalán Elizabeth Gilbert önéletrajzi munkáját ígéri, így a valóság lenyomatát, a kétségeket és lelki vívódásokat, az idegen, új jelenségek értelmezési kísérleteit vártam, ellenben az eredeti borító (az új kiadás már filmes borítóval készült) és a történet váza egy könnyed, romantikus olvasmányt sugallt. Utólag azt mondhatom, ha úgy tekintünk a regényre, mint bármely más szórakoztató, nők számára írt könyvre, nem fogunk csalódni.

Alapos meglepetésben lesz részük azoknak, akik könyvismertetőm kapcsán Mess Béla professzor nevének olvastán anatómiai, neuroendokrinológiai, vagy egyenesen tobozmiriggyel kapcsolatos könyv méltatását várják e sorok olvasva. A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Anatómiai Intézetének emeritus professzora ugyanis – ráadásul nem először életében – vadászati témájú, a pécsi Alexandra Kiadónál megjelent, könyvvel jelentkezett – Emlékszikrák. Fél évszázad vadászélményei címmel.

Persze a meglepetés csak azok számára igazi, akik nem tudják, hogy Mess professzor csaknem 60 éve vadászik, sőt családja legalább négy generáció óta forgatja a fegyvert, tehát nemcsak az anyatejjel szívta magába ezt az ősi hivatást, de a valóságban is a génjeiben hordozza a vadászat iránti affinitást. Orvosprofesszorként olyan nagynevű elődökkel és kortársakkal, professzortársakkal együtt hódol e legősibb nemes mesterségnek, mint Alberth Béla, Frang Dezső, Frigyesi József, Kettessy Aladár, Loessl János, Pálos Á. László, Papp György, Riskó Tibor, Schnitzler József vagy Simon Miklós (lásd Zoltán J: Medici Venantes – Vadászó orvosok).

Természetesen e könyvismertetőnek nem lehet célja annak vizsgálata, bemutatása, hogy ki milyen okból, milyen megfontolásból kezd el vadászni, sem az, hogy orvosi, professzori munkája mellett hogyan tud valaki egy más, sőt másik életet élni – mert azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy a vadászélet is egy csaknem teljes embert kíván. Aki részese mindkettőnek, az hamar megadhatja a választ, hisz egyik erősíti a másikat, a vadászat erősíti az akaratot, fejleszti a döntésképességet, növeli a kitartást, komplex gondolkodásra sarkall, s nem utolsó sorban visszavonhatatlanul vállalni kell döntésünk minden következményét. Életek felett döntünk úgy, hogy magunk is részei vagyunk a rendszernek – atavisztikus „predátorok” egy sok évezredes színpadon. Megtanulunk veszteni is, mert csak mindet 8-10-ik vadászat eredményes (csakúgy, mint a ragadozóknál).

Ezen gondolatok jutottak eszembe, amikor Mess Béla nyolcadik (!) vadászkönyvét olvastam. Persze nem minden vadász ír könyvet élményeiről, tapasztalatairól. Nincs mindenkinek sem közlési vágya, sem tehetsége (s a kettő pláne nem gyakran jelenik meg együtt) hozzá. Óhatatlanul feltesszük a kérdést: Mi vezette a szerzőt arra, hogy immáron sokadszor tollat ragadjon, egyáltalán nyomtatásban is megnyíljon a köznek? „Szikével, tollal, puskával” című könyvében erről ekképp vall: „A vadászírókat belső késztetés vitte rá arra, hogy élményeiket azok megírása útján és talán még mélyebben átéljék, valamint az a vágy, hogy élményeiket megosszák jó szívvel és önzetlenül vadásztársaikkal.” A jó szív és az önzetlenség üzenete sugárzik Mess Béla minden sorából, a vad és a vadász, a vadászó ember szeretete. „A vadásznak, mint embernek is szerettem volna emléket állítani.” – írta másutt. Mégis más ez a vadászkönyv, mint több kortársának munkája, de szemléletében hasonló korábbi műveihez. Más, mert vadászként sem tud kibújni orvosprofesszori köpenyéből. Hasonló, mert írásaival újra, megújra oktat, tanít és nevel. „Ezeket (írta két könyvéről) pedagógiai kényszerem, a mindenáron való tanítási vágy szülte.”. Átadni az ősöktől ellesett, megtanult tudást, az évszázadok során kristályosodott, csiszolódott különleges vadászetika írott és íratlan szabályait, az embert és közösséget formáló vadászat minden fiaskóját, eredményét és szépségét.

Emlékszikrák áll címként a szemléletes metafora a könyv borítóján. „Nagy valószínűséggel utolsó vadászkötetem, 80 évesen....” olvasható az ajánlásban. Aztán nosztalgiázás helyett jönnek az „Újabb vadász tanmesék”, „A régmúlt emlékei”, „A közelmúlt emlékei” majd a „Kései nekrológ”.

„Magam számára úgy zárom ezt a nyolc kötetből álló vadászkönyv sorozat megírását, mint életemnek és vadászéletemnek egy érdekes, számomra nagyon kellemes kirándulását.” írja Szerző könyvének utolsó fejezetében, az „Igazán elköszönök” címűben. Bár – megismerve a Mess-féle szellemiséget, ezt nem nagyon akarjuk elhinni. Remény számunkra, hogy kis kapaszkodót magának is, nekünk is ad Mess Professzor: „... hacsak valami különleges esemény nem adódik még életemben – például, ha megérhetném egy vadászat iránt érdeklődő unoka vagy dédunoka jelentkezését, akivel olyan élményeim lennének, amelyek ismét aktivizálnák tollamat –, egyelőre leteszem a pennát.”

Csak remélhetjük vadászó és érdeklődő olvasók, hogy adódik különleges esemény Szerzőnk életében és az Emlékszikrák újra lángot lobbanthatnak, azaz Mess Béla professzor úr újra pennát ragad – mindnyájunk épülésére.

Addig is jó szívvel ajánlom professzortársainknak Mess Béla Emlékszikrák című könyvét, s ha kedvet kapnak írásaihoz, akkor korábbi könyveit is.

Faragó Sándor, Nyugat-magyarországi Egyetem rektora

Az ajánló megjelent az MKB Professzori könyvajánló sorozatban.
 

Bárczy Pál írása Almár Iván – Galántai Zoltán: Ha jövő, akkor világűr című könyvéről

Ülök a világűrben. Annak is az egyik Tejútján tanyázó Naprendszerében. A benne csavargó Föld nevű bolygó felületén. Az északi félteke szárazföldjén, ahova odanyom a gravitáció. Ülök a fenekemen. Beszívom a bolygófelszín közelében gomolygó gázkeveréket, és működésbe lépnek a sejtjeim. Élek.

Kezemben Almár Iván és Galántai Zoltán könyve (Ha jövő, akkor világűr). Egyszer csak azt érzem, hogy nincs maradásom itt, kirepülök a kozmoszba, testnélküli űrbeli lénnyé válok, és  nanométeres hullámhosszon kezdek kommunikálni az egész mindenséggel, dekódolok mindent, iszom a híreiket és útmutatásaikat, és persze feltárul előttem az egész Univerzum, vagyis egyszerre megtudom, hogy hova menjek, mit csináljak, és merre lakik a jövő.

Merthogy ezt jó lenne tudni.

A tudás hatalom. Lenne, ha lenne. Mert bár sokmindent tudunk, legfeltűnőbb és legfájdalmasabb mégis a tudásunk hiányossága és gyarlósága. Már az is erőt adna, ha kicsit többet tudnánk a környezetünkről. A körülöttünk levő világűrről. A környező bolygókról, a Napról, a csillagokról.  A vak a kezével tapogat, az ember meg “mágikus frekvencián” működő ketyerékkel furkássza a távolból jövő sóhajtásokat, távcsövekkel térképezi a galaxisokat, hiszen okosodni szeretne.  Hol is vagyunk tulajdonképpen? A gázbeszippantással táplált nyavalyás kis életünk  bolygóspecifikus egyedi találmány-e, vagy egy rakás bolygón ez ugyanígy van. Ahogy a földalatti cellába zárt rab, mi is nyitva tartjuk kozmikus fülünket, hátha üzen nekünk valahonnan valaki.

Az elmúlt félévszázadot űrkorszaknak szeretjük nevezni, mert sikerült kiszabadulni a gravitációs gödörből, és űreszközök ezreit sikerült felküldeni az űrbe. A technika óriásit fejlődött. Telekommunikációs, navigációs, meteorológiai, föld-megfigyelő, műholdak szolgálják mindennapi kényelmünket (mobiltelefon, internet, GPS, TV). Működik a nemzetközi űrállomás. Egyre gyakrabban repdesnek az űrturisták. A földi élet jobb lett az űrkorszakban.

És akkor egyszerre két magyar elkezd beszélni az egész korszak perspektíváiról.  Távoli életek lehetőségeiről, csillagűrhajóról, kirajzásról, bolygóváltásról, űrvárosokról, a földi lét rizikóiról. Hallatlan olvasmányosan, tárgyilagosan és szakszerűen. Olyannyira, hogy  az olvasó egy ideig úgy érzi, hogy most már ő is  messzire lát és kozmikus repülésbe kezd.
Aztán meg hol a távlatoktól retten meg, hol meg az egyhelyben topogás kezdi aggasztani. Néha a vízió nagyszerűsége ragadja magával, máskor meg épp az esetlegessége csüggeszti el.

 
A könyv végére meg visszazuhan a józan valóságba. Az űrkorszak folytatódik. A kíváncsiság és az éberség marad, a szatellitek működnek. Az alagút kanyarog, nem látszik a vége. Megyünk előre, megyünk tovább, nincs visszaút. A nagy űrvágta folytatódik. Mi pedig megkönnyebbülten felsóhajthatunk: akkor az internet is marad.