Cormac McCarthy amerikai író 1933. július 20.-án született Rhode Island állam fővárosában, Providence-ban, és alig négyéves, amikor a család Tennessee-be költözik. A katolikus középiskola elvégzése után több dologba is belevág: beáll az amerikai légierőhöz, rádióbemondó Alaszkában, beiratkozik a Tennessee-i állami egyetem bölcsészkarára, de diplomát sohasem szerez, inkább megnősül. Már első novellái is díjazottak voltak, de az anyagi sikerre sokáig kellett várnia. Híres regényei a hírnevét megalapozó Véres délkörök (1985), a Nemzeti Könyvdíjas Vad lovak (1992), az Oscar-díjas Nem vénnek való vidék (2005), és a magyarul frissen megjelent, Pulitzer-díjas Az út (2007). Művei a művészi thriller kategóriájába sorolhatók, amelyben az amerikai dél nyelvi gótikája, a vadnyugat nyers szuperrealizmusa és a posztapokalipszis sivár kiúttalansága keveredik. Cormac McCarthyt zárkózott életvitele miatt elnevezték „mister no show”-nak, most éppen egy új-mexikói aprófaluban, Tesuque-ban él harmadik feleségével és két tizenéves fiával. Nőábrázolásai felszínesek, visszafogottak, mivel – saját bevallása szerint – három házasság után sem sikerült közelebb kerülnie a nő lélek rejtelmeinek megfejtéséhez. Élete jelentős hányadában pénzhiánnyal küszködött, de ma már tehetős ember, csak az írói archívumért kétmillió dollárt fizetett neki a texasi San Marcos egyetem. Cormac McCarty 76 éves korára révbe ért. 


Cormac Mac Airt, az írek legendás nagyfejedelme Kr. u. a 3. században élt, a kor könyörtelen, véreskezű uralkodói közül inkább szelídségével, bölcsességével, nagylelkűségével és műveltségével tűnt ki, ám a csatamezőn senki sem volt nála bátrabb. Ugyanakkor fölöttébb különös, hogy az ír csodakirály neve az angolszász kultúrkörben egyáltalán nem népszerű, kevés szülőnek jut eszébe, hogy fiúgyermekét „Cormac”-nek keresztelje. A statisztika szerint a „Cormac” név nincs rajta a Top 1000-es listán!

Pillanatnyilag a világon mindössze két Cormac örvend nemzetközi ismertségnek: Cormac Murphy-O’Connor, a markáns közéleti tevékenységéről és szókimondásáról ismert westminsteri bíboros érsek, valamint Cormac McCarthy, az ír ősöktől származó amerikai író, akit a kritikusok már-már visszamenőleges hatállyal kezdenek a legnagyobbak között emlegetni. Az író azonban nem a „hagyományos úton” jutott hozzá a „Cormac” keresztnévhez, eredetileg ugyanis apja nevét, a „Charles”-t  (azaz Károly) kapta a keresztségben, de az ír történelmi hagyományokra büszke nagynénik szívesebben szólították volna kedvenc unokaöccsüket az ír nagyfejedelem nevén. A McCarthy-család akceptálta a nagynénik mániáját, így a leendő író már ifjúkorában törvényesen nevet változtatott. (Messzire nem ment vele: a „Cormac” ősi kelta-gael nyelven azt jelenti, hogy „Károly fia”.)

Amint az író neve sem kifejezetten szokványos, úgy a munkássága, életpályája sem az. Viszonylag későn kezdett írni, sőt, olvasni is, már régen „Cormac” volt, mikor huszonegy évesen elolvasta élete első könyvét. Néhány kritikusa már évtizedekkel ezelőtt meglátta benne az óriást, a nemzetközi érdeklődés homlokterébe mégis viszonylag későn, hetvenöt éves korában, akkor is kerülő úton jutott. A Cohen-testvérek (Ethan és Joel) McCarthy Nem vénnek való vidék című könyvéből filmet forgattak, amely 2008-ban négy Oscar-díjat is besöpört. Az írót az anyagiak sohasem érdekelték, korábban sem, amikor általában nem volt pénze, és most sem, amikor van. Második felesége Anne deLisle énekesnő mesélte, hogy fiatal házasok voltak, amikor egyszer felhívta őket egy ügynökség, és kétezer dollárt ajánlott a férjének, ha hajlandó részt venni és beszélgetni egy író-olvasó találkozón. McCarthy köszönte szépen, de ő az írásaival kommunikál az olvasókkal, szóban pedig nincs mondanivalója. „Azon a héten megint babot ettünk” – mesélte szomorúan az exfeleség.

Cormac McCarthy „lopakodó” író, nem szereti a reflektorfényt, előadásokat nem tart, egész életében összesen három interjút adott, a Pulitzer-díjat személyesen nem vette át, az Oscar-gálára viszont kivételesen elment. Saját népszerűsége sem érdekli. Amikor Opray Winfrey televíziós műsorvezetőnek sikerült becsábítania az írót egy népszerű show-műsorba, megkérdezte tőle, tudja-e, hogy szerte a világon milliók olvassák a műveit. „Igazán? Nahát! Nagyszerű!” – volt a válasz. Ismert kritikusok Cormac McCarthyt a négy legnagyobb élő amerikai író közé sorolják, a másik három Thomas Pynchon, Don deLillo és Philip Roth. (Toni Morrison nyilván azért maradt ki a sorból, mert egyedül neki van irodalmi Nobel-díja, a másik három pedig „örök” várományos.)

Eddig összesen tíz regénye jelent meg, és mind a tíz kiállta az idők próbáját. A Véres délkörök, avagy vörös alkony a nyugati égen 1985-ben jelent meg, és sikere azóta is töretlen. A Time magazin szerint a regénynek a 20. században megjelent száz legjobb angol nyelvű könyv között van a helye, a New York Times pedig az elmúlt negyedszázad egyik legkiválóbb regényeként említi. A Véres délkörök erőteljes, képzeletdús történet és apokaliptikus látomás a társadalomban kódolt agresszivitásról, a fegyverrel, kegyetlenkedéssel, halállal kiosztott igazságról, a morál természetének elkorcsosulásáról. A regény a vadnyugati történetek közül is a legvadabb: huszonhárom fejezetét tömény erőszak, patakvér és mérhetetlen emberi szenvedés uralja. A dísztelen, tömör szöveg mintegy vészjósló fekete öltözék, úgy feszül a sötét cselekményre. McCarthy szemmel láthatóan pesszimista, nem hisz az emberi-társadalmi agresszió megszűnésében, a harcot az élet megkerülhetetlen szubsztanciájának tartja. Az erőszak, a halál jelen van és jelen lesz, akkor is, ha behunyjuk a szemünket – vallja

McCarthy ennek ellenére kiváló író, van egyénisége, stílusa, tehetsége. McCarthy regényeiben, éppúgy, mint Quentin Tarantino filmjeiben, az erőszak ábrázolása nem öncél, nem l’art por l’art játék, hanem szokatlan kísérlet egy negatív dimenzió egyetemességének megrajzolására. Sokan nem kedvelik ezt a műfajt, én sem szeretem, megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor az utolsó oldalt is sikerült elolvasnom. Ugyanakkor nem kétséges, hogy McCarthynak helye van az irodalomban, bár egészen biztos, hogy Nobel-díjat sohasem fog kapni, a Nobel-végrendelet szellemisége ezt kizárja. A díj ugyanis annak adható, „aki az irodalom területéhez a legkiválóbb idealisztikus beállítottságú alkotással járul hozzá.” McCarthy regényei ettől az elvárástól igen messze vannak. Pedig Amerikára már ráférne egy irodalmi Nobel-díj, hiszen utoljára 1993-ban volt ilyen elismerésben része, az afroamerikai Toni Morrison révén. Így jelen pillanatban az Egyesült Államoknak ugyanannyi élő irodalmi Nobel-díjas írója van, mint Magyarországnak.

 
Könyves Kata ajánlója
 

A bejegyzés trackback címe:

https://bookline.blog.hu/api/trackback/id/tr362062906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása