Detrekői Ákos írása

Megtisztelő felkérésnek érzem, hogy engem kértek fel a címben szereplő könyv ajánlására. Szeretem a könyveket, szeretem a könyvesboltokat. Bármely könyvvel találkozva első dolgom, hogy azt gyorsan végiglapozom. Az első – nevezhetném fizikainak is – kapcsolat meghatározó a könyvhez fűződő későbbi viszonyomban. A könyv elolvasása után rendezem fejemben azokat az ismereteket, amelyeket a könyv nyújtott. Végül azonnal az olvasás után, vagy esetleg kicsit később érzem (vagy nem érzem) mennyire hatott rám érzelmileg a könyv. A fizikai kapcsolat, a szerzett ismeret és az érzelmi hatás hármasa határozza meg számomra valamely könyv jelentőségét és értéket. A „Párhuzamos életművek maurer gáyor” könyv esetében is a felsorolt három területtel kapcsolatos tapasztalataimat rendezem sorba.

A könyv csomagban érkezett hozzám. Kibontva a csomagból a megérkezett könyvet az átlapozás utáni első benyomásom az volt, hogy a könyv szép. Persze egy képzőművészeti tárgyú könyv esetén ennek a megállapításnak evidensnek kellene lennie. Ezért a szép mellett még egy jelzőt írok. Ez pedig a megragadó. (Itt ellenállok annak a kísértésnek, hogy amatőrként akár a szép, akár a megragadó jelzőt valamilyen nagyképű magyarázattal indokoljam, legfeljebb annyit teszek az eddigiekhez, hogy a bevezetőben leírt gyors átlapozást még több átlapozás követte, mielőtt belefogtam a könyv olvasásába.)

A könyvet nemcsak nézni, olvasni is élvezet. A könyvben a bevezetésen, a művészek életrajzain (beleértve a kiállításaik felsorolását, s a róluk szóló írások jegyzékét) hat írás található. Az egyes írások részletes ismertetése feltehetően túl terjedelmes lenne egy ajánlásban, ezért csak az írásokkal kapcsolatos főbb benyomásaimat írom le, esetleg egy-egy jellemző idézettel kiegészítve. Az írások ismertetését a két művész saját írásaival kezdem, folytatom közös interjújukkal, s a sort a tevékenységüket elemző tanulmányokkal zárom. (Az egyes írások mellett esetenként feltüntetem keletkezésük évét, s a könyvben elfoglalt helyüket is.)

A első említett írás Maurer Dóra: SUMUS, adatok szubjektív kommentárral munkája (2002, pp. 127- 158). A dolgozat – amely a SUMUS művészeti csoportról szól - három szempontból is érdekes. Egyrészt bemutatja Maurer Dóra művészeti fejlődését, másrészt leírja Gáyor Tibor és Maurer Dóra közös tevékenységét (ennek egyik gyümölcse a SUMUS csoport létrehozása), végül kiváló összképet ad a modern képzőművészet magyarországi helyzetéről az 1967-1990 közötti időszakban. A három téma mellett az írás érdekes adalékokkal is szolgál a magyar képzőművészek német nyelvterületi kapcsolatairól és ottani tevékenységükről.

A sort Gáyor Tibor: Eszkaláció vagy geometria szélben 1986/1988 (1988, pp.173-178) dolgozatával folytatom. Az elméleti igényességű írás a konstruktív művészet kialakulásával, jelentős nemzetközi irányzataival, s az itthon nem elismert (vagy esetleg nem is ismert) magyar művelőivel foglalkozik. A dolgozatból egyetlen mondatot idézek: „A konstruktív művészet jelenét és közép-európaiságát most és itt hangsúlyozni anakronizmusnak és helytévesztésnek tűnhet, hisz sem a köznosztalgia korától, sem a közép-európai államok hagyományosan nemzeti-paternális, manipulált művészeti közéletétől nem lehetett elvárni, hogy éppen ezt az univerzális, spekulatív és –horribile dictu – „önábrázolásában megrögzött” művészetet favorizálja.”

A következő írás a „Triptichon, Maurer Dórával és Gáyor Tiborral beszélget Hajdú István” (1993, pp. 9-20). Az interjú egyrészt egy közös vallomás a művészek saját munkáiról, másrészt véleményük a művészeti életről, a művészet oktatásáról. A dolgozatból két idézet. Maurer Dóra: „Erre így még nem gondoltam, de az biztos, hogy a művészeti oktatás közvetett kapcsolat az eszközökkel és anyagokkal és a kimenetele üdítően bizonytalan.” Gáyor Tibor: „Egy országnak vagy közösségnek a sorsa tulajdonképpen az élet kikristályosodási formája, amelyik az élet minőségét, milyenségét meghatározza. Itt sok komponens között az emberek számára a művészet csak az egyik jelenlévő.”

A két művész említett írásait és interjúját három értékes tanulmány egészíti ki. Ezek egyrészt a művészek tevékenységével, másrészt az abból adódó sajátossággal és többlettel foglalkoznak, hogy a két művész egy párt alkot. A tanulmányok a kötetben elfoglalt helyük sorrendje alapján a következők:

Wessely Anna: Két művész egy háztartásban (pp.37-50).

Kaszás Gábor: Egy művészpár.Maurer Dóra-Gáyor Tibor (pp.69-114)

N. Mészáros Júlia: párhuzam és szimmetria

A könyvből szerzett ismeretek mellett fontos az az érzelmi többlet, amit a könyv számomra nyújtott. Ennek a többletnek az elsődleges forrása a könyv képanyaga, amely a két művész munkáit tartalmazza. A szerkesztő Maurer Dóra a képanyagot az írásokkal vegyítve kronológikus sorrendben tette közzé:

Művek 1963-1965 (pp. 21-36),

Művek 1968-1971 (pp.51-68),

Művek 1970-1973 (pp.115-126),

Művek1972-1976 (pp. 159-172),

Művek 1973-1985 (pp.179-206),

Művek 1977-2001 (pp.213-244),

A szerencsés véletlen úgy hozta, a könyvajánló írására készülve láthattam a művészpár legújabb kiállítását. A kiállítás élményeit a könyvanyagával összehasonlítva örömmel nyugtáztam, hogy a könyv készítői kiváló munkát végeztek, a könyvben látható képek egyenrangú minőségűek a kiállításon „élőben” látott képekkel.

A képek mellett természetesen érzelmileg hatott rám az olvasott szöveg is. Ennek a hatásnak – különösen a „SUMUS, adatok szubjektív kommentárral” olvasásakor - volt egy erősen nosztalgikus jellege. Életem szerencsémre úgy alakult, hogy Csutoros Sándor és Don Péter barátaim révén már az 1970-es évek közepén megismerkedhettem a modern magyar képzőművészettel. Találkoztam több a könyvben szereplő művésszel. Láthattam olyan kiállításokat, amelyek akkor a „tűrt” kategóriához tartoztak. A könyv olvasásakor az ezekkel kapcsolatos emlékeim is előtörtek.

Számomra nagy élményt jelentett a könyv. Bátran ajánlom mindazoknak:

akik szeretik Maurer Dóra és Gáyor Tibor munkáit,

aki általában érdeklődnek a modern művészeti munkák iránt,

akik kíváncsiak a magyar képzőművészet elmúlt négy évtizedének történetére.

Az írás megjelent az MKB Professzori könyvajánló sorozatban.

Prof. Dr. Hoffmann Istvánné írása

Rekettye Gábor-Hetesi Erzsébet Kínálatmenedzsment címen 2009-ben, az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent munkája a marketing korszerű stratégiai közelítésű alkalmazása, eszközrendszere, széles működési területe iránt érdeklődő szakemberek fokozott figyelmére érdemes.

Rekettye Gábor professzor ezzel a munkájával hű maradt korábbi alkotásaihoz, amelyek mindegyike alapos, jól átgondolt, konzisztens, tartalmas, innovatív, és mint ilyen tartós érdeklődést kiváltó munka. Az is jellemző maradt, hogy a marketingtudomány egyes elemeinek átfogó elemezésével, értékelésével egyedi úton jár, s ezért hozzájárulása a diszciplína hazai fejlődéséhez kiemelésre méltó.

A professzor társszerzőjével együtt, egyetemi szinten oktatott, kutatott és művelt tudományterület sokszínűségét, a legkorszerűbb vállalkozói magatartást és a piaci feladatok tervezését, végrehajtását és ellenőrzését szolgáló elektronikus rendszerek mindennapi használatát nemcsak bemutatják, de a piaci műveletek csökkentett kockázat melletti jobbításához is útmutatást adnak .

Vizsgálataik és elemzéseik középpontjába a kínálatot állították, tehát a piacnak azt az oldalát, amelyet a korszerű vállalkozás minden más elé helyez, hiszen itt élvez némi függetlenséget, s ezért a szerzők alapos munkájukban, ebben  a primus inter pares pozícióban mutatják be, elemzik, helyezik el az irányítási, tervezési, értékteremtő és megőrző feladatokat, kritériumokat, megnevezve a kínálat és kereslet érdekeinek sokszínű érintkezési sávjait.

Széles körűen tárgyalják a vevőérdekeket szolgáló, értékteremtő módszereket, magatartásformákat, sokoldalú és színes példákkal, esettanulmányokkal emelik az elméleti ismeretek alkalmazási feltételeit tárgyaló tudományos ajánlásaik súlyát, közelhozva ezzel az elvont, akadémikus mondanivalót a mindennapok piaci cselekvéseihez.

A magas színvonalú elméleti mondanivaló a tudományterület sajátosságainak megfelelően a mindennapok vállalkozói cselekvéseiről szól, tehát nem elvont tudományos értekezés hanem kiegyensúlyozott hasznos sajátosan harmonizált szakirodalomként, forrásműként szolgálhat. Érdeklődésre tarthat számot a legmagasabb tudományos értekezéseket, ajánlásokat, elemzéseket kedvelő kutatók körében csakúgy, mint a felsőoktatás oktatói és oktatottjai körében egyaránt.

Rekettye Gábor életrajza

Hetesi Erzsébet életrajza

 Az írás megjelent az MKB Professzori könyvajánló sorozatban.

Ki vagy te, különös, múlt nélküli idegen, aki legalább öt nyelven beszélsz hibátlanul? Ki vagy te, hegyeket, falakat, tornyokat pókként megmászó emberfeletti ügyességű lény? Ki vagy te, fantasztikus történeteiddel női szíveket rabul ejtő úriember? Azt mondod, múltadat te sem ismered, kevésre emlékszel gyermekkorodból, csak annyira, hogy valahol, közel Szicíliához vetett partra a tenger. Nevelőnőd, Mademoiselle tanított meg mindenre, amit érdemes szeretni a világon, a többit (szédítő magasságban függeszkedni a meredek sziklafalon a robajló tenger felett, beszélni a madarak nyelvén) határtalan szabadságodban magad sajátítottad el, míg egy napon kicsi lett számodra a világ, és kíváncsi lettél, mi van szigeted határain túl. Hajóra szálltál, hogy felfedezd a világot – s leromboltad ezzel a gyermeki ártatlanság illúzióját. Angyali és ördögi játszmák közepébe csöppenve a háborúra készülő Európa forgatagában keresed a múltadat és a jövődet.

Vango – egy név, amit oly sokan ismernek Oroszországtól, Németországon át Skóciáig, ám arcot csak kevesen tudnak hozzá kapcsolni. Egy tizenéves fiút, aki szellemként suhan végig a világon, keres az orosz titkosszolgálat, a francia rendőrség és két fiatal lány. Mesebeli, sőt mitikus figurája ő a két világháború közti Európának, egy kivételes tehetségű, múlt nélküli ember. 

Rajna Péter írása

Bevallom, amikor Kozma Kata, a klub háziasszonya megkeresett kérésével, az első, „zsigerből támadt” gondolatom valamiféle diplomatikus elutasítás volt. A könyvet akkor még nem olvastam, csupán az év eleji Pszichiátriai Vándorgyűlés alkalmával lapozgattam a Medicina Könyvkiadó pultján. A néhány percnyi olvasgatás alatt kifejezett érdeklődésem támadt elolvasására, tehát nem a mű volt az oka. Valahogyan azt gondoltam, hogy személyes viszonyunk nem igazán tesz alkalmassá a feladat tisztességes megoldására.

Kik készítenek általában recenziókat (ajánlásokat, laudációkat, előszókat, bevezetőket, zárszavakat stb.)? Egyértelmű baráti kapcsolatban lévő pályatársak (mi nem vagyunk azok), együtt, vagy egy ügyért fáradozók (mi csak tágabb értelemben vagyunk azok). A fennálló szelíd kényszerérzésen (János nemrégiben – tudtomon kívüli felkérésre – méltató szavakkal ajánlotta könyvemet e rovatban) és a kreatív szellemi kalandok iránti vonzalmamon kívül végül is találtam olyan szempontokat, amelyek megfordították döntésemet.

Jánossal több évtizedes a szakmai ismeretségünk. Sohasem tevékenykedtünk együtt, bár - a „nyomában” – én is dolgoztam. Például 10 évig (1976-86) a Lipótmezőn. Én azonban pályám további szakaszaiban a másik szekértábor (majdnem ellentábort írtam), a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai klinikájának tagja voltam. Ráadásul az én érdeklődési köröm az elme- és az ideggyógyászat határterülete, János szakmapolitikai tevékenységének egyik jelentős célja viszont (a Lipóton belül és általában) éppen a két szakterület lehető legteljesebb elválasztása volt. (A spirális fejlődésnek megfelelően a mára már avitt ideg-elmegyógyász /Nervenarzt/ fogalmából a teljes különválás amúgy lehetetlen koncepciója után most a világ több fejlett országában neuropszichiátria szakképesítést lehet szerezni.) Az évek-évtizedek során azonban ebből (vagy másból) személyes konfliktusunk sohasem támadt. Sőt! Már nyugdíj közeli,- utáni korunkban kifejezetten közelebb kerültünk egymáshoz. Közös régi szálak kerültek elő, és fehér asztal mellett érezhetően egyre kellemesebben éreztük magunkat (ebben mindkettőnk csodálatos feleségének is szerepe volt és van). Töprengésemet azzal zártam le, hogy az olvasó számára a könyv ajánlása a recenzor és a szerző sajátos kapcsolatából adódóan a szokásosnál talán érdekesebb és feltétlenül hitelesebb lesz.

1969-ben jelent meg először Ungvári Tamás botránykönyve: a Beatles-biblia. A számtalan kiadást megért mű legendává vált, akárcsak hősei, a négy liverpooli gombafejű. A beatforradalom ikonjai pillanatok alatt nőttek a 20. század hőseivé, tömeghisztériát keltő koncertjeiken tinédzserek milliói reméltek megváltást. A sztárkultusz, a celebkultúra velük vette kezdetét – mígnem mára a klasszikus kultúra részeivé lettek, és túlmasíroztak a popkultúrán. A popkultúra profán bibliájaként elhíresült Beatles-biblia számos nemzedéket avatott be a négy apostol, John, Paul, George és Ringo mítoszába. Ungvári Tamás az elsők között ismerte fel a hatvanas évek kultúrájának átrendeződését, a beatzene nemzetközi "eszperantójának" fontosságát. Kötete történelmi jelentőségű: az egykor szellemi és fizikai határokkal lezárt Magyarországon először adott hírt a nyugati ifjúság életéről, szokásairól – a szabadságról.

Ungvári az Új Beatles-bibliában a hétköznapi események krónikájával és a hozzájuk fűzött ironikus kommentárokkal fejti tovább a Beatles-rejtélyt. Lebilincselő kortörténetében a kulturális megújulás mozaikjait és a Beatles-rajongás anatómiáját varázsolja képpé.

A kötet magában foglalja a klasszikussá vált kultkönyvet, a hatvanas évek lázadásának manifesztumát, megtetézve azzal, hogy elmondja a Beatles-fiúk további sorsát és azt a világot, amelyben a filozófia leszállt a piacterekre, és amelyben a társadalomtudományok értelmezni próbálták a felfoghatatlan technikai változásokat.

Az Új Beatles-biblia a második világháború után felnőtt első generáció, a "reménység generációjának" kalandos történetét meséli el. A rock forradalma a "békebeli" önbizalom feltámadásának ujjongásában jött létre. John Lennon, Mick Jagger vagy a Who hitt a jelen világban, az ifjúság honfoglalásában. Az Új Beatles-biblia az illúzió és a valóság drámáját festi elénk, a tiszta lelkesedést és a kábítószeres éjszakákat, a balladák világát és a tobzódást. S azt a pillanatot, amikor Beatles-fiúkból a királynő lovagjai lettek

A hatvanas évek végén, a Beatles felbomlásával egy időben felhők gyülekeztek Európa és Amerika egén. Vége volt a virággyerekek álmainak, nem volt többé "swinging London". A régi Beatles-biblia ide már nem követhette hőseit. Az új könyv a hetvenes évek tragédiájáról is beszámol, melynek csúcspontja és katarzisa Lennon meggyilkolása.
A hatvanas évek fellendülésére a hetvenes évek szomorúsága és kiábrándultsága válaszolt. Az Új Beatles-biblia megörökíti azt a pillanatot, amikor a jövő elkezdődött. A könyv megmutatja, hogyan született egykoron az új reménység nemzetközi anyanyelve, a rock 'n' roll. Különös párhuzamok villannak fel a magnó, a rövidhullámú rádiózás kora és a mai évtized között, melyben egy új kommunikációs forradalom születik: a Facebook és a Twitter nemzetközisége a világhálón. Aki meg akarja érteni a Zuckerberg-jelenséget, a fiatalság mai összekötésének nyelvét, az jobban megértheti azt az "őskor" történetéből, a Beatles mítoszából.

Ungvári enciklopédikus tudása javát adja az ironikus életrajz és a politikai-történelmi háttér megrajzolásában, London és New York színeinek megidézésében.
A műfajteremtő mű egyszerre rocktörténet és korszakváltásokra figyelő história.

Báger Gusztáv Élőadás című kötetéről Sipos Lajos Professzor ajánlója

Báger Gusztáv két urat szolgál. Végzettsége szerint közgazdász, aki volt egyetemi tanársegéd, adjunktus, docens, jelenleg egyetemi tanár, közben dolgozott az Országos Tervhivatalban, az Állami Számvevőszéknél és több nemzetközi testületben. Ugyanakkor költő is, aki – a Nekifutások című verse szerint – egy-egy versötletet azonnal lejegyez, aztán tovább írja, esetleg elkészíti „az első hét sor töredéké”-t, majd megfeledkezik róla, ha pedig megleli az „összegyűrt papír cetlit”, nekilát, „kisimít”-ja a szöveg ráncait, s a hét sorból egy idő múlva „vers” lesz. 1996-tól évente, kétévente, háromévente jelennek meg kötetei. Az első könyv címét kölcsönözve „örök párbeszéd” minden munkája az irodalommal, a kultúrával, a körülötte lévő élettel.

Báger Gusztáv a posztmodern korszak második hullámában lép be a magyar irodalomba. Eddigre lezajlottak az irodalomelméleti viták arról, hogy a költő vagy író népben-nemzetben gondolkozzék-e, ahogyan azt a romantikától Veres Péterig, Illyés Gyuláig több generáció természetesnek tekintette, vagy alanyban és állítmányban, amint azt Esterházy Péter és a posztmodern költők általában kívánták, hiszen nem a gondolat az elsődleges, az irodalmi mű nem valamilyen eszme vagy üzenet nyelvi burka, a nyelv minden esetben metaforikus, (mondták Wilhem Humboldt, Schleiermacher és Nietzsche nyomán). De nem csak ezek a viták zajlottak le 1996-ig. Újra és újra felmerült az irodalmi kánon újra értelmezésének a gondolata is. Nem úgy, ahogyan Weöres Sándor tette a Három veréb hat szemmel című gyűjteményében, úgy nevezetesen, hogy felmutatott a rendszerbe foglalt múlttal szemben egy másikat a kimaradt alkotók műveiből. Az új kánon, írta Báger Gusztáv A fenséges és fennkölt védelmében, „hátrafelé tekinget”-ett, nem fűlt a foga „a klasszikus értékekhez” erőltetni akarta „a neoavangárd rasztereit, a rokokó új grundjait”. Ebben a ma is sokszor „vagy-vagy”-nak gondolt helyzetben Báger Gusztáv kötetével nem az egyik vagy másik nézettel való szakítás mellett érvel, hanem vers- és beszédmód érvekkel dokumentálja: a kizárólagosságra törekvés nem csak öncsonkítás, hanem önmagában lehetetlen és értelmetlen törekvés.

A klasszikus japán regényt Keanu Reeves főszereplésével márciustól Magyarországon filmesítik meg.

A fapadoskonyv.hu kiadásában 115 év után először olvasható magyarul a rákospalotai Raleigh filmstúdióban, Keanu Reeves főszereplésével forgatott 47 rónin eredeti története.

A több szempontból is kuriózumnak, ritkaságnak számító regény hagyományosan a Csúsingura, vagyis a „Hűséges szolgák” címen ismert Japánban, leghíresebb feldolgozása Tamenaga Sunszui (1790-1844) nevéhez fűződik, amely a 47 rónin 2011-es kiadásának alapját képezi. A magyar változatot Szász Károly (1829-1905) drámaíró, műfordító, esztéta, református püspök, a Magyar Tudományos Akadémia tagja készítette, és 115 év után először olvasható magyarul.

Gyárfás Dorka ajánlásával

Nem igazán szeretem a novellákat. Utoljára az iskolában olvasgattam párat, persze azt, ami kötelező volt, Móriczot, Kosztolányit, Poe-t. Ott, az órán még jól is esett, addig sem tűnt úgy, mintha szenvedő gimnazista volnék. De azóta több kell ahhoz, hogy elfelejtsem, ki vagyok. A nagy, beszippantós regényeket szeretem, legyen akár olyan, amiben pár oldal után meg kell állni gondolkozni kicsit. Fontos, hogy befészkelje magát a fejembe, a testembe, és egy másik világba repítsen. Ljudmilla Ulickaja minden ilyen vágyamat tökéletesen kielégíti, úgyhogy eddig semmit nem hagytam ki tőle. Most arra is rávett, hogy novellákat olvassak. És szerettem.

Úgy olvastam az Elsők és utolsókat, mintha regény lenne: az első betűtől az utolsóig. És bár nem összefüggő történet, majdnem ugyanazt az élményt nyújtja, mert egy világban kalandoztunk jobbra-balra. Napközben már vártam, hogy újra ott legyek, esténként meg olyan volt belemerülni, mint amikor a titkos szeretőjéhez jár vissza az ember.  

Az egyetlen nehézséget most az okozza, hogy az egész egy nagy massza maradt a fejemben. Puskázás nélkül nem tudnék felidézni egyetlen nevet sem. Sorsok egymás hegyén-hátán. Mintha Ulickaja mindenkit megírt volna, akit csak az útjába sodort az élet. És a végére kirajzolódik egy tabló arról az Oroszországról, ahol szinte mindegy, milyen politikai rendszer uralkodik, az emberek egyformán szegényen és kiszolgáltatottan élnek. De élnek, és az élet szépségéről sosem mondanak le.

Talán ez az, ami a legjobban lenyűgöz Ulickajában, nem a történetmesélés képessége, vagy hőseinek minden klisét elkerülő, lenyűgöző fordulatokkal teli sorsa. Az jelzi leginkább az írói tehetségét, ahogy a történeteken keresztül belakunk egy országot, és megérezzük egy népnek a lelkét. Egy egész századét, és egy egész népét. Pedig igazán nem erőlködik azon, hogy megértesse velünk, nem részletezi a történelmi hátteret, nem magyarázza a kor jellemzőit, éppen csak, hogy elejt egy-egy adalékot.

Ezzel a módszerrel még azt is eléri, hogy ne lássunk nagy különbséget az ötven évvel ezelőtti, és a mai Oroszország között – pedig ez már akár politikai állásfoglalásnak is elmenne.

Az is bámulatos Ulickajában, ahogy a tabutémákat kezeli. Két novellában is felbukkan a pedofília, de mindkettőben teljesen mást jelent, és más következménnyel jár. Az elsőben egy nehéz sorsú, 13 éves kislány maga ajánlja fel a testét annak, akiről köztudott, hogy erre gerjed. Nem éli meg traumaként, egyszerűen csak pénzhez kell jutnia, és nem jutott jobb az eszébe. Az életében ez egy jelentéktelen epizód marad, semilyen lelki sérüléssel nem jár.

A másik novella már brutálisabb: abban a korban, amikor homoszexuálisnak lenni csak titokban lehetett, egy vénülő értelmiségi adoptál egy kisfiút azért, hogy szeretőt neveljen magának belőle. Megvárja a nagykorúvá válást, de a kisfiúnak addigra nincs valódi  választása, és az életét megpecsetéli ez a fordulat. Ulickaja a maga komplexitásában meséli el a történetet, nem lehet homofóbiával vádolni, de a véleménye azért benne van abban, ahogy a cselekményt szövi. Az egész végkicsengése mégis az, hogy bárhogy is vélekedünk róla, ilyenek megtörténnek, mert az emberek között minden megesik.
Van egy másik történet, amiben pedig már eszünkbe sem jut a gyerekmolesztálás, pedig ott is egy 14 éves kislány válik – önszántából – egy idős ember szeretőjévé, majd gyermekeinek anyjává. Ahogy Gabriel Garcia Marqueznél előfordul, hogy egy kislány és egy érett férfi halálos komolyan egymásba szeret, úgy nála is. Ez a szerelem igaz, senkire nézve nem káros, tehát az élet egy csodája.

Azt, hogy Ulickaja mennyi mindent tud az emberről, és milyen bölcs mosollyal tudja nézni az életet, a korábbi könyveiből is tudjuk. Az Elsők és utolsók ennek csak egy még színesebb mozaikját adja. Műfaji adottságainál fogva nem lehet olyan súlyos és mélyreható, mint például a Daniel Stein, tolmács (az én kedvencem tőle), de az életből szerzett tudása ugyanaz. Amíg meg nem érkezik hozzánk az új regénye (amit már csak azért is várok izgalommal, mert abban állítólag a mai Oroszország politikai viszonyaiba is betekint), addig vigasztalódjunk az Elsők és utolsókkal.   

Vizi E. Szilveszter ajánlásával

A könyv egy beszélgetés története, amelybe KLP (Kovács Lajos Péter) avatkozik be avatott kézzel, hogy ha kell, elindítsa, vagy a holtpontról elmozdítsa a beszélgetést. Ez a megoldás nem ismeretlen a „Manréza Füzetek” sorozatban, amelyet az Éghajlat Kiadó ad ki nagyon szép külsőbe öltöztetve.A két beszélgető, vitatkozó társ: Bolberitz Pál, Széchenyi-díjas római katolikus pap, filozófus, egyetemi tanár, a Szent István Akadémia elnöke, és Freund Tamás, Széchenyi-díjas magyar neurobiológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az agykéreg működésének nemzetközi hírű tudósa. A két nagy tudású ember beszélgetése izgalmas élmény az olvasó számára, legyen Istenhívő vagy ateista. Az egyik a hit felszentelt védője, aki egyébként a „Parma fidei” kitüntetés tulajdonosa is, a másik a tudomány apostola. A „Fides et ratio”, ”Hit és tudás” találkozása ez a könyv, amelyből kiderül, hogy az Istenhit mindkét szereplő számára a legkisebb közös többszörös. Az egyik kiindulópontja, hogy a hit segítségével könnyű eljutni a végső igazsághoz, a másik a kísérlet segítségével próbálja feltárni a világ titkait. A megközelítés eltérő, az eredmény nem egyszer azonos. Az egyik Istenhitéből indul ki és fogadja el a teremtés tényét, a másik az általa megismert természet, az élő világ csodálatos rendezettségéből következtet a Teremtő létére.

Már a könyv fejezetcímei is nagyon ígéretesek: „I. Remény: test és lélek; II: Isten és ember; III. Közösség, erkölcs; IV. Alázat és önbecsülés; V. Isten végtelen igazsága; VI. Bűntudat és vezeklés; VII. A bűn biológiája, vagy a biológia bűne?; VIII. A közösségek egység; IX. Szeretet az igazságban; X. Hit és tudás; XI. Interjú Freund Tamással; XII. Az örök élet reményében; XIII. Interjú Bolberitz Pállal” . A tartalom azonban a fejezetcímeknél is többet nyújt. Olyan izgalmas kérdésekről is őszintén ejtenek szót, mint a lélek-test dualista szemlélete. Választ kapunk arra is, hogyan értelmezi a természettudós illetve a teológus a „remény kapcsolatát a hittel”. Itt mindjárt szóba kerül, hogy mi a biológiai kapcsolata a „fanatizmus”-nak a hithez, nem titkoltan korunk nagy problémájára, a vallási fanatizmus világszerű jelenségére gondolva. Részletesen beszélnek arról, hogy a szekularizáció hívei hogyan használják ki vallásellenes harcukban a fanatikus hívők bűneit. Amikor a test és lélek kölcsönhatásáról vitatkoznak, mindketten elkerülik a redukcionizmus módszertani hibáját, amikor az anyagi testre vezetnek mindent vissza, de nem állnak a vulgáris platonizmus mellé sem, hogy mindennek lényege a szellemi lélek. Nem kerülik el korunk fontos társadalmi problémáit sem. Szerintük a Bonum commune-ért, a közjóért való cselekvés hiánya korunk nagy problémája. Az egyéni és közösségi érdekek konfliktusainak keresztényi és biológiai magyarázatát kapjuk. A beszélgetésükben megjelenik a XXI. századi elgépiesedett orvosi ellátás kritikája is: „A régi világban minden orvos személyesen ismerte a betegét, lelkileg is, testileg is. Ma már leginkább csak arra figyelnek az orvosok, hogy a test működőképes legyen.” A természettudós az önzést (mint bűnt) az állatvilágból vett példák segítségével magyarázza. A teológus professzor viszont arról az emberről beszél, aki elereszti Isten kezét, és ezért válik önzővé. Az olvasó olyan intim kérdésekre is választ kap, mint a cölibátus, a papi nőtlenség, a kitagadott vagy kiugrott pap miséje, áldoztatásának érvényessége, szerzetes és világi pap közötti különbségre. De választ kapunk arra is, hogy miért a férfiak kaptak meghívást a papi életre, hivatásra. Beszélnek a szexuális örömszerzés pillanatszerűségéről és a szaporodás, család gyarapítás, tartós boldogság szerzés biológiájáról. Nem kerülik meg a család, kisközösségek, nemzet fontosságának kérdését sem. Házasság = fajfenntartás + kölcsönös segítség (szeretet). Választ kapunk az Istenhívő agykutató tudósi mentalitására a kreatív alkotó tevékenység biológiai alapjaira, a genetika szerepére az öröklött tulajdonságainkra. Az evolúció, az együttélő genetikai variánsok közötti versengés szerepére a fejlődésben. Érdekes, ahogy a biológus tudós Konrád Lorenzzel példálózik, a teológus – igaz 100 oldallal később – az etológia túlértékelését viszont keményen bírálja. Személyes indítékok is megjelennek a beszélgetésben: doboz cigire kapott pénzzel való elszámolás elmaradása, vagy a szerelem, mint indíték, hogy Szegedre majd Pestre menjen a fiatalember egyetemre. Vagy az apró személyes élmények hatása a papi hivatás kiválasztásában. Mind a két tudósnak, Istenhívőnek, van példaképe: Freund Tamásnak Szentágothai János, Bolberitz Pálnak viszont Adolf Kolping, a boldoggá avatott német pap, a szegények apostola. Az egyik, a teológus az Írás tanulmányozása közben véli felfedezni a világ teremtését és a lélek maradandóságát. A másik, a természettudós a teremtett világ, a természet tanulmányozása során döbben rá végtelen picinységére, a természet megismerhetetlen tökéletességére. Így jutnak el mindketten ugyanarra a következtetésre, hogy számukra, számunkra az emberi boldogság forrása az a hit, remény és szeretet, amely emberi tulajdonságul adatott a Teremtő által. Az a véleményem, hogy ami a könyv sorsát illeti, a könyv sikerre van ítéltetve. Egyformán érdekes mind a hívők, mind az ateisták számára. Sikerének titka a szereplők végtelen őszintesége és személyük hitelessége.

Bolberitz Pál rövid életrajza

Széchenyi-díjas római katolikus pap, filozófus, egyetemi tanár, a Szent István Akadémia elnöke, a Magyar Kolping Szövetség országos prézese, a Nemzetközi Cusanus Társaság tagja, a Szuverén Máltai Lovagrend magisztrális káplánja. Született Budapesten, 1941. szeptember 15., szentelték Esztergomban, 1966. június 19. Tanulmányok a Bp. Hittudományi Akadémián 1966–68, káplán Szentendrén 1968, Bp.-Szentimrevárosban 1968–73, teológiai tanár az esztergomi szemináriumban 1973–78, közben ösztöndíjas Rómában 1974–76, Bp.-Hittudományi Akadémia tanszékvezető professzora 1978–88, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának dékánja is 1988–90, 1992–94., 1994-96. Egyetemi tanár 2003.
Főszentszéki bíró 1976–1995, c. apát 1988, pápai prelátus 1993, a Magyar Kolping Szövetség egyházi elnöke 1990–, prímási bíró 1997–, apostoli protonotárius 2001. A Szent István Tudományos Akadémia elnöke 2003-. Az MTA köztestületi doktor képviselője 2004-től.

Az utóbbi évek legjelentősebb publikációi:

2010: Bevezetés a logikába, SZIT, 195 p., Igazság vagy szeretet, SZIT, 220 p.; Hit és tudomány /Freund Tamással/, Éghajlat kiadó, 232 p.; Isten létének állítása és tagadása a keresztény bölcseleti gondolkodás tükrében, MTA pályázat, 285 p.;
2009: Monotheismus in der westlichen Philosophie, Folia Theologica, SZIT, 12 p.;

2008: Die Anfänge der Ungarischen Philosophie, In: Rokay Zoltán köszöntése. Szerk.: Legeza L. – Török J., pp. 15-27;

2007: Ateizmus és keresztény hit, Budapest, 314 p. Tudomány és okság, Porta patet. A 60 éves Török József köszöntése, Budapest, pp. 27-36; Az esztétika metafizikai alapjai, Teológiai tanulmányok 1 (Esztergomi Forrásközpont Sorozat V), Budapest, pp. 9-18;

2005: Bölcselettörténet II., Budapest, 216 p.

Freund Tamás rövid életrajza

Dr. Freund Tamás 1959-ben született, biológus diplomáját az ELTE-n szerezte 1983-ban. Kutatómunkáját tudományos diákkörösként kezdte 1980-ban a Semmelweis Egyetem Anatómiai Intézetében, Szentágothai János és Somogyi Péter tanítványaként. A biológiai tudomány kandidátusa (1986), majd doktora (1992), a Magyar Tudományos Akadémia 1998-ban választja levelező, majd 2004-ben rendes tagjává. Tagja a London-i székhelyű Európai Akadémiának (2000), a Salzburg-i székhelyű Európai Tudományos és Művészeti Akadémiának (2001), és a Német Tudományos Akadémiának (2001). Számos országban volt vendégkutató, hosszabb időt (4 évet) az Oxfordi Egyetemen töltött. Nemzetközi díjai közül kiemelendő az Amerikai Anatómusok Cajal Club-jának életmű díja (1998), a svájci Demuth dij (1991) és az olasz Kemali díj (1998). Magyarországon munkásságát többek között Akadémiai díjjal (1997), Honoris Causa Pro Sciencia Aranyéremmel (2003), Semmelweis Emlékéremmel (2007), az Év Ismeretterjesztő Tudósa díjjal (2007), a Pro Doctorandis díjjal (2010) ismerték el, 2000-ben ő kapta az első Bolyai Díjat, majd 2005-ben a Széchenyi Díjat. Több neves nemzetközi folyóirat rovatszerkesztője, illetve szerkesztőbizottsági tagja. Erkölcsi elismeréseit a nemzetközi társaságokban betöltött választott funkciói jelzik. 1997 és 2002 között az Idegtudományi Világszövetség vezetőségi tagja, Közép és Kelet-Európai Regionális Bizottságának elnöke. 2004-ben az Európai Idegtudományi Társaságok Szövetsége elnökéül választották.  A Magyar Idegtudományi Társaság vezetőségi tagja 1993-tól, majd elnöke 2009-től. Jelenleg az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet igazgatója, és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára. Fő kutatási területe az agykéreg szerkezete és működése, a tanulási és memóriafolyamatok alapjául szolgáló agyi hullámtevékenység kialakulása, funkciója, az epilepsziás és ischémiás agykárosodás valamint a szorongás kórélettana, és a kannabinoidok hatásmechanizmusa. Eredményeit több mint 230 publikációban tette közzé, melyekre eddig több mint 17 ezer hivatkozást kapott a nemzetközi szakirodalomban.

Vizi E. Szilveszter rövid életrajza

Orvos, agykutató, farmakológus. A Magyar Tudományos Akadémia előző és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat jelenlegi elnöke. A Magyar Tudományos Akadémia, Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet Farmakológia Osztály vezetője.

Felesége Ádám Veronika akadémikus, leánya (Veronika) és fia (Attila).

Korábban az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének igazgatója, illetve a SOTE Egészségtudományi Kar Farmakológiai és Gyógyszerterápiás Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, továbbá több alkalommal külföldi egyetemek ösztöndíjasa (Oxford, Mainz), illetve vendégprofesszora (New York University, Albert Einstein College of Medicine). Semmelweis Egyetem emeritus professzora. Tirgu Mures Egyetem díszdoktora.

Számos hazai és nemzetközi tudományos társaság – illetve szakmai folyóirat szerkesztőségének – tagja, vezetőségi tagja, elnöke; ezek közül néhány: 1992-től a londoni székhelyű Európai Tudományos Akadémia, 1994-től a salzburgi központú Európai Tudományos és Művészeti Akadémia, 2002-től a Belga Királyi Orvosi Akadémia, a Cseh Learned Society valamint a Román, Szlovák, Bolgár akadémiák tiszteletbeli tagja; a Brain Research Bulletin szerkesztője, a Neurochemistry International főszerkesztője.

Többek között: 1978-ban Akadémiai Díjat, 1993-ben Széchényi-díjat, 1997-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 1998-ban Galileo Galilei-díjat, 2002-ben a Japán császártól „Szent Kincs Érdemrend Arany és Ezüst Csillagá”-t, 2005-ben az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémiától V. I. Vernadszkij-aranyérmet kapott. 2007-ben Báthory-díjat kapott.

Kutatási területe a központi és a perifériás idegrendszer ingerátvitelének fiziológiai szabályozása, gyógyszeres befolyásolhatósága.

Felfedezte – több más nemzetközileg elismert tudományos eredménye mellett – az idegsejtvégződéseken nem-szinaptikusan elhelyezkedő jelfogók ingerátvitelt preszinaptikusan szabályozó szerepét; és elsőként írta le ezeken a gyógyszerek hatáshelyét. Ezzel a gyógyszeripar egy teljesen új kutatási területét nyitotta meg. Több gyógyszerszabadalom tulajdonosa. Több mint 400 angol nyelvű cikk és 8 könyv szerzője. Egyik legtöbbet idézett magyar kutató.

 Az ajánló megjelent az MKB Professzori könyvajánló sorozatban

A következő hetekben jelennek meg a "Hollywood Tonight" és a "Behind the Mask" című kislemezek, melyek a "Michael" című kiadványon szerepelő dalokból készültek. A "Behind the Mask" kislemezre a radio edit kerül fel, mely Amerikában, Kanadában, Japánban és Franciaországban lesz elérhető. A "Hollywood Tonight" radio edit változata a világ többi részén lát napvilágot, míg a 2 dalból készített videók világszerte mindenhol elérhetőek lesznek.

A "Behind the Mask" és a "Hollywood Tonight" a "Michael" című album 2 abszolút közönségkedvenc slágere, amellett hogy a kritikusok is elismerően nyilatkoznak róluk. A "Michael" című kiadványra került dalok munkálatait posztumusz fejezték be, az album decemberben látott napvilágot Michael Jackson örökösei és a Sony Music együttműködésének köszönhetően. Az albumra olyan szerzemények kerültek fel, melyeket Michael Jackson később, más munkáival együtt szeretett volna megjelentetni. Joe Vogel, a hamarosan megjelenő "Man in the Music: The Creative Life and Work of Michael Jackson" című könyv szerzője szerint "a posztumusz befejezett albumok legtöbbször eléggé trükkösek és csalókák...éppen ezért különleges a "Michael", mert ízig-vérig olyan, mint Michael."

A "Behind the Mask" című dalt John McClain és Jon Nettlesbey tették teljessé, és a kritikusok véleménye szerint is Michael korábbi dalainak szellemiségét hordozza. A Rolling Stone magazin szerint olyan, mint a "Wanna Be Startin' Somethin'" című dal funky unokaöccse. A dalt Michael Jackson, Chris Mosdell és Ryuichi Sakamoto írták, míg a produceri munkálatokért Michael Jackson, John McClain és Jon Nettlesby felelt.

A "Michael" abszolút #1 volt decemberi megjelenésekor, és világszerte több mint 3 millió példányban kelt el, mellyel 2010 egyik legnagyobb példányszámban megvásárolt albuma lett. Az album sikere egyértelműen hangsúlyozza, hogy Michael mennyire fontos a rajongóinak, és, hogy továbbra is valódi ikonként és globális szupersztárként tekint rá a világ, zenéje pedig túlmutat kultúrákon és nyelveken. Már több mint 17 országban elérte a platina státuszt, 18 országban pedig aranylemez, többek között Magyarországon is.

A "Michael" egy újabb jeles képviselője annak a megállapodásnak, mely a Michael Jackson örökösei és a Sony Music között kötött, és tavaly márciusban bejelentett új megállapodás részeként jelent meg, és mellyel folytatódik a kiadó 35 éves kapcsolata Michaellel és zenéjével. Ezen időszak alatt Michael több száz millió lemezt adott el, 13 #1 kislemezt adott ki, és megjelentette a popkultúrális jelenségnek számító "Thriller"-t, mely máig minden idők legtöbb példányszámban elkelt albuma a zenében, több mint 100 millió értékesített példányával világszerte.

A Már megint te?! non-stop szórakozás remek poénokkal, olyan, vígjátékokból jól ismert nagyágyúkkal mint Kristen Bell, Sigourney Weaver, Jamie Lee Curtis és a mindig lehengerlő Betty White.

Marni (Bell) számára kész rémálom volt a gimi, és a bátyja esküvője ennek pontos folytatása. Sulibeli régi riválisa ugyanis a bátyó menyasszonyként tér vissza, hogy tovább keserítse az életét. És ha mindez nem lenne elég, Marni anyja (Curtis) is találkozik saját egykori iskolai ellenségével (Weaver). A remek, korábban még nem látott extrákkal kibővített Már megint te?! őrületes komédia, ami egy pillanatra sem hagyja megpihenni a rekeszizmokat.

A torkukon akadt a falat?

Marilyn Monroe vajon milyen ételekkel próbálta visszahódítani Bobby Kennedyt? Mit evett utoljára Napóleon, mielőtt sorsa végleg eldőlt volna Waterloo-nál? Kleopátra híres-hírhedt szexuális vonzerejével a kor legnagyobb hadvezéreit bűvölte el, de vajon milyen különleges ételekkel kínálta őket? Tudta, hogy az alacsony sorból származó Raszputyin, az „őrült pap”, a cári család bizalmába férkőzve sok ellenséget szerzett magának, akik aztán vacsorára hívták és ételét megmérgezve próbáltak megszabadulni tőle? Andrew Caldwell mesterszakács kutatásaink eredményeként megszülető izgalmas és gyakran igencsak meglepő történeteket olvasva választ kaphatunk ezekre a kérdésekre, sőt, magunk is megfőzhetjük a történelmi legendák kedvenc ételeit, vagy ha éppen arra támad kedvünk, az utolsó vacsorájukat. Bár a könyvben szereplő receptek régi idők szokásait idézik, a szerző a mai kor körülményeihez igazította őket, így egyszerűen és gyorsan elkészíthetők.

Ajánljuk a könyv forgatását télen a konyhában, nyáron pedig kerti partikon a grillsütő mellett!

Olvas bele itt!

Hegedűs Ildikó fordítása