Dos Santos xxl-es - vagyis 5-600 oldalnál nem rövidebb - regényeket ír, amelyek ugyanakkor egyáltalán nem unalmasak és nem fárasztóak. Dos Santos az újságírás módszertani szabályait alkalmazza: ha a legszélesebb rétegeket akarjuk megszólítani, akkor az eseményekről tömören, érdekfeszítően, színesen, közérthető fogalmakkal kell tudósítani. Dos Santos meseszövése követhető, nem ás nagyon mélyre, nem kalandozik el, dialógusai egyszerűek, közvetlenek, életszerűek. Az író szerint a mai modern portugál irodalom szövevényes, kifinomult, nehezen érthető nyelvezetet használ, és gyakran szembe megy az olvasóval.   Maga az író könyvei népszerűségét három tényezőnek tulajdonítja: nyelvi és stilisztikai hókuszpókuszok nélkül, tisztán, szabadon áramló írás; dinamikus narrativa sok akcióval, meglepetéssel, fordulattal („mindig történik valami”); fikció és valóság ötvözése, modern ismeretek, elméletek, gondolatok közvetítése az olvasóknak. Az író ennek a hármas követelménynek igyekszik megfelelni. „Az a célom, hogy a regényeim ne csak időtöltésül, hanem időnyerésül is szolgáljanak. Az olvasók a fikciós történetekben megismerkednek Amerika fölfedezésével (A 632-es kódex), a kőolajkészletek kimerülésével járó problémákkal (A hetedik pecsét), vagy a salazari Új Állam születésével és felemelkedésével.(Sóhajnyi élet).”

Dos Santos állítja, hogy számára az írás nem kín, nem szenvedés, még csak nem is munka, hanem öröm. Soha nincs híján az ihletnek, képes napi 10-12 órát is írni egyfolytában. A napi rekordja 21 gépelt nyomdakész oldal. Soha nem dédelgetett regényírói álmokat, míg senhor Mendes fel nem hívta rá a figyelmét. Azóta viszont Portugália legnépszerűbb (és nem mellesleg legtöbbet kasszírozó) írója lett. Persze vannak ellendrukkerek is. „Dos Santos könyve egy lyukas garast sem ér” - mondta (egy kissé népiesebben) egy pályatárs, António Lobo Antunes, majd hozzátette: „Ebben az országban mindenki azt hiszi magáról, hogy tud írni. Falnak megyek azoktól, akik két hónap alatt megírnak egy regényt.” Antunes véleménye azért figyelemreméltó, mert (a Nobel-díjas Saramago nem régi halála óta) mégiscsak ő a portugál irodalom legnagyobb élő tekintélye, a Nobel-díj örökös várományosa. (Magyarul megjelent regénye: És visszatérnek a karavellák.) Dos Santost azonban nem zavarja a tekintély mögé bújtatott kritika, bevallása szerint „jót nevetett” Antunes illetlen mondatán. Dos Santos szerint a népszerű és a minőségi irodalom közötti különbség nem más, mint akadémikusi kitaláció. Nem létezik sem objektív mérce, sem szabvány, nincs felhatalmazott ízlésbizottság, amely eldöntené, hogy mi a minőségi irodalom, és mi nem az. Dos Santos azt tanácsolja az olvasóknak, hogy sohasem olvassanak el valamit csak azért, mert valaki minőséginek tartja. „Az olvasás nem áldozat, az olvasás öröm.” - mondja dos Santos. Antunes véleménye pedig alighanem „a portugál szőlő is savanyú” kategóriába tartozik - gondoljuk mi.

Az isteni formula főhőse Tomás Noronha portugál kriptográgus (kódfejtő), akit azért keresnek meg, hogy segítsen dekódolni egy Teheránban őrzött rejtélyes kéziratot, amelynek szerzője Albert Einstein. Tomás Noronha hamar rájön, hogy Einstein utolsó üzenete Isten létezésének bizonyítását tartalmazza. Az izgalmas, eseménydús történet végig magas feszültség alatt tartja az olvasót, aki közben szembesül az emberiség örök kérdéseivel: hogyan és miért keletkezett az univerzum, az élet és az értelem? Van-e Isten, és ha igen, bizonyítható-e a létezése? Kétségtelen, hogy a tudósok régóta rágódnak az önmagát létrehozó és az önmagát megmagyarázó univerzum létén, pontosabban egy ilyen univerzum létezésének értelmetlenségén (miért pont ilyen, miért nem más?), ugyanakkor sok jel utal arra, hogy az univerzumban uralkodó fizikai törvények finomhangoltságukkal és életbarátságukkal mintha készségesen megágyaznának az élet és az értelem megszületésének és tartós fejlődésének. Ráadásul olyan értelem születik, amely képes felfogni és értelmezni az univerzum működésének legbonyolultabb törvényeit is. Vajon a csak fizikai törvényeken alapuló rendszerbe belefér-e a kiegészítő életelv? Leegyszerűsítve: ha az univerzum oksági viszonyokra épül, akkor minden ok egyben előzmény, és minden okozat egyben következmény. Ha a halmaz minden tagjára érvényes az „okság törvénye”, akkor igaz lehet a halmazra nézve is, azaz maga az univerzum is lehet valaminek az okozata, következménye, vagyis az univerzumnak is lehet végső oka, de akkor vajon mi? Dos Santos ebben az izgalmas tudományos kalandregényben a teremtés - és egyúttal Isten létezésének - alapbizonyítékait, az intelligenciát és a szándékosságot keresi. Ahhoz, hogy választ kapjunk arra, hogy van-e végső válasz, el kell olvasnunk Az isteni formulát.
 
José Rodrigues dos Santos a portugál közszolgálati TV, az  RTP vezető munkatársa, a TV-Híradó hírszerkesztője és bemondója. Régi szokása, hogy a műsor végén kikacsint a nézőkre. Miért is? „A televízióban sok emberhez szólok, de a kommunikáció csak akkor hatásos, ha nem csak a tömeget, hanem az egyes nézőt is célba veszi. A szemhunyorítás személyessé, intimmé teszi a nézővel kialakított kapcsolatot.” Amikor elolvassuk dos Santos könyvét, úgy érezzük, mintha odakacsintana nekünk, olvasóknak.

Könyves Kata ajánlója