Interjú

Most jelent meg Fejős Éva új könyve Cuba libre címmel. A könyv főszereplője már jó ismerősünk az Eper reggelire és a Hotel Bali lapjairől, ő Endrődi Kata, vagy ha így könnyebb azonosítani, az Eper reggelire sebész főhősének, Endrődi Péternek húga. Ez alkalomból felelevenítjuk az írónővel korábban készített interjúnkat.

Bookline: Bangkok egy élő, lüktető, kozmopolita nagyváros, de ilyen alapon a történet játszódhatna Rómában, Tokióban, vagy Sydneyben is. Hogyan esett éppen Bangkokra a választása?

Fejős Éva: ámomra Bangkok nem egyszerűen egy nagyváros, hanem sokkal több annál; ez az a hely, ahol elevenen együtt él a jelennel és a jövővel a múlt: a modern felhőkarcolók tövében ott találhatók a régi cölöpházak, és az egész várost áthatja valamiféle spirituális hangulat. Szerencsém van, mert jó néhányszor járhattam a thai fővárosban – nyilván nem véletlenül, hiszen mindig visszahúzott oda valamiféle mágikus erő -, és azt gondolom, ha az ember nyitott egy különleges világra, akkor bármi megtörténhet vele. Számomra egyértelmű, hogy a hét főszereplőnek éppen ebben a városban van dolga, itt keresik önmagukat, vagy éppen valami mást, ami nélkül nem lehet teljes az életük. Persze, azért is Bangkok a helyszín, mert jó volt írás közben odaképzelni magam…

Bokkline: A Nők Lapjából újságíróként ismertük meg, ezzel a könyvével viszont az irodalom más területére kalandozott. Milyen indíttatásból született meg ez az elhatározás?

F. É.: Kikapcsolódásként kezdtem regényt írni, elsősorban azért, hogy saját magamat szórakoztassam, és lelkileg feltöltődjem a hetilapos munka mellett. Szeretek írni, és egyre jobban hiányzott, hogy a fantáziámat kiélhessem a regényírásban, ezért elképzeltem egy szituációt (vagyis azt, hogy megérkezik néhány kereső Bangkokba), és később a történet már majdhogynem „nélkülem” alakult, mintha önálló életre kelt volna. Például az elején még nem tudtam, milyen kapcsolat lesz majd a főszereplők között – de ahogyan előrehaladtam az írásban, ez adta magát. Idővel a baráti köröm már alig várta az elkészült oldalakat, akkor már az ő szórakoztatásukra is folytattam az írást. Amikor elkészült, a barátaim mondták, hogy ki kellene adni, mert szerintük másnak is kellemes olvasmányt nyújthat ez a történet. Nagyon örülök, mert jól egymásra találtunk az Ulpius Kiadóval.

Bookline: Egy nyilatkozatában azt mondta, hogy szándékosan nem akarja idegen hangzású álnéven kiadatni regényét, bármennyire jellemző, divatos is az manapság. Mi lehet ennek az oka, és Önnek mi a véleménye erről a tendenciáról?

F. É.: Szerintem ma már nem annyira divat álnéven jelentkeznie egy elsőkönyves írónak - persze azokkal más a helyzet, akik tíz-tizenöt éve vagy még régebben választottak maguknak írói álnevet, és így ismerte meg őket a közönség. Azt gondolom, a hazai olvasók ma már nem jól hangzó, de ismeretlen külföldi név, hanem elsősorban a fülszöveg, a téma, illetve az ismerőseik ajánlása alapján vesznek könyvet, főleg egy elsőkönyves írótól. Sőt, úgy vélem, szeretik az emberek, ha a szerző az arcával, nevével vállalja, amit írt, én legalábbis olvasóként így „működöm”. Már csak azért sem gondoltam arra, hogy kitalált néven jelenjen meg a regény, mert néhány olvasó talán éppen azért veszi meg a Bangkok, tranzitot, mert esetleg kedveli a Nők Lapjában megjelenő cikkeimet.

Bookline: Hét különböző ember érkezik egy időben Bangkokba a regényben, életük a véletleneknek is köszönhetően összekapcsolódik. Ön hisz a véletlen sorsformáló jelentőségében?

F. É.: Nem hiszek a véletlenekben. A szereplőim sem véletlenül érkeznek ugyanabban az időben Bangkokba…

Bookline: Az Önről fellelhető információkban többnyire szerepel a sporttal eltöltött múltja. Az egyik hősnőt gyerekkorában az élsportra trenírozzák. A saját életéből merített élmények a leírtak, vagy csak véletlen az egybeesés?

F. É.: Apukám kajakedzőként kicsi koromtól levitt az edzéseire, és én többnyire csak figyeltem, ahogy tréningezi a versenyzőit. Később kézilabdáztam, de sosem volt otthon drill, persze, nem örültek, ha ellógtam egy-egy edzést, de nem ragaszkodtak hozzá a szüleim, hogy élsportoló legyek. A torna világáról nem sokat tudtam, legfeljebb azt láttam, hogy egyik osztálytársnőmnek, aki művészi tornásznak készült, mennyire komolyan kellett vennie a diétázást, a napi egy-kétszeri edzéseket. Néha sajnáltam őt. Ettől függetlenül: nincs kifejezett oka, hogy miért lett az egyik szereplőm tornász - egyszerűen így alakult a történet.

Bookline: Számos különböző férfikarakter bukkan fel a regényben. Milyen az Ön ideálja, melyik férfiszereplője mellett tudná elképzelni a hétköznapjait?

F. É.: Mivel mindegyikük a fejemből „pattant ki”, minden férfihősöm kicsit én magam vagyok. Tehát nem az ideálomról írtam, de ha már ez a kérdés felmerült, az angol fiú biztosan ideális partnerré válik, amikor végre megtalálja önmagát, illetve Simonnak, az orvosnak is nagyon nagy szíve van, igazán tud szeretni egy nőt.

Bookline: A regénybeli hét kereső ember önmagára talál átutazóban Bangkokban. Ön mit keresett és talált az Angyalok városában?

F. É.: Azt találtam, amit nem is kerestem: a hihetetlen szabadságot. Ennyire szabadnak és önfeledtnek sehol másutt nem éreztem még magam. A kettősség is nagyon vonzó számomra: például szeretek hajózni a Chao Praya folyón, mert néhány kilométer után úgy érzem, mintha legalább száz évet visszamentem volna az időben, aztán kiszállok, és felülök a világ egyik legmodernebb magasvasútjára... Tavaly riportúton jártam Bangkokban, és bepillanthattam a szexturistákat kiszolgáló thai prostituáltak életébe, illetve a plasztikai sebészet kulisszái mögé, valamint abba, hogy miként élik meg a thai emberek a „másságot”, és hogyan viszonyulnak a gyengébbekhez. És Bangkokban történt meg velem az is, ami – úgy gondolom – sehol másutt nem történhetett volna meg: miközben az örökbefogadással kapcsolatos riportomhoz kutattam háttéranyagot, az egyik bárban felajánlottak nekem megvételre egy hathetes babát. Egy kislányt. Emlékszem, fülledt meleg volt a bár hátsó szobájában, és alig kaptam levegőt, amikor megláttam a fotót a csecsemőről, akit háromezer dollárért kínáltak. Átfutott az agyamon: úristen, itt ennyit ér egy élet…

Miközben persze tudom, hogy ez ritka eset, és azt is, hogy hivatalos papírok nélkül lehetetlen elhozni egy gyereket Thaiföldről. Sőt, kifejezetten nehezített és bonyolult a külföldiek számára a thai gyerekek örökbefogadása.

Bookline: Mi ragadta meg Önt leginkább a thai emberekben és kultúrában?

F. É.: Nagyon tetszik, hogy a thaiok mindenben a pozitívumot nézik, sosem a hiányt látják, hanem annak örülnek, amijük van, nyitott a lelkük és nagyon elfogadóak. Az évek során több thai ismerősre, barátra tehettem szert, és abban a különleges szerencsében részesülhettem, hogy meghívtak az otthonukba is, így közelről láthattam, hogyan élnek. A thai kultúra számomra azért nagyon kedves, mert a szó szoros értelmében kézzel fogható, tapintható – például az aranykor lenyomatát jelentő romtemplomok Ayutthayában, vagy a Grand Palace Bangkokban -, és megható, mennyire beépül a múlt a thai emberek mindennapjaiba. Felejthetetlen élmény volt először látnom a legforgalmasabb bangkoki kereszteződésnél a piciny Erawan-szentélyt (ahol egyébként a regény egyik szereplője, Lian is úgy érzi, megbabonázták), amelyben a fiatal táncosnők egész nap thai tradicionális táncot adnak elő. Mindeközben néhány méterrel odébb tuk-tukok, buszok, kocsik száguldanak el – és ők ilyen környezetben nem csupán szórakoztatnak, hanem megmutatnak az arra járóknak egy másfajta, elmélyültebb világot. És ez a világ is a thaioké…

Bookline: A Bangkok, tranzitban már olvashatunk egy részletet a következő, 17 című könyvéből, amely alapján úgy tűnik, marad az előzőből megismert sokrétű cselekményszövés mellett. Ha nem titok, mi lesz a következő regény témája?

F. É.: Négy nőről szól, és persze a körülöttük lévő férfiakról… Négy lány elhagyja érettségi után Magyarországot, mert olyasmi történik velük, ami miatt megfogadják: el innen, minél messzebbre. Abban maradnak, hogy tizenhét év elteltével visszatérnek majd Budapestre. A regény ott kezdődik, amikor eltelik a tizenhét év, és ők a nagy találkozáshoz készülődnek. Feltárul a múltjuk a regényben, s persze ebben a könyvben is lesznek egzotikus, külföldi helyszínek, ahol már jártam, és ahol jól éreztem magam. Egyik kollégám és barátom meghatározása szerint a regényeim amolyan „modern utazóregények”, mert egy kicsit talán közelebb hozzák az olvasókhoz a távoli helyszíneket.

Bookline: A petesejt-adományozás körüli jogi anomáliák feltárásáért Minőségi Újságírásért Díjban részesült. Újságíróként foglalkoztatja most hasonló társadalmi probléma?

F. É.: Nemrég zárult le a vitasorozatom a Nők Lapjában a kisgyerekes anyák helyzetéről, munkába állási lehetőségeiről. Mostanában egyébként ismét foglalkozom a petesejt-adományozás témájával, ugyanis a jelenleg hatályos törvény számos meddő nőt, aki csak donorpetesejtből tudna teherbe esni, kizár ebből a lehetőségből. A szükség pedig – sajnos – életre hívta a petesejt-feketekereskedelmet. Mostani riportsorozatomban a petesejt-feketepiacot próbálom feltérképezni, valamint arra a kérdésre keresem a választ, hogyan válhatnának anyává azok a donorpetesejtre szoruló nők is, akiknek erre jelenleg nincs törvény által biztosított lehetőségük.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.