A munkahely föntről nézve harcmező, alulról pedig valami abszurd izé, pontosabban alulról nem is nagyon látszik a kalickából, amiben ülünk – ez a tanulsága ehavi két, vezetéssel foglalkozó könyvünknek.


Dilbertet nem kell bemutatni, húsz éve szórakozhat a rövid képregényeken – és saját magán – mindenki, aki valaha dolgozott irodában vagy bármilyen munkahelyi hierarchiában, vagy látott már ilyesmit. A címadó Dilbert-elv az úgynevezett Peter-elv továbbfejlesztése, ami azt mondja ki, hogy mindenki olyan magasra kapaszkodik a ranglétrán, ahol már képtelen ellátni a feladatát. A Dilbert-elv szerint „a legalkalmatlanabb dolgozók rendszerint ott kötnek ki, ahol a lehető legkevesebb kárt okozhatják a cégnek: a vezetőségben.” Így az előléptetés valójában a szervezetek természetes öntisztulása az idiótáktól, akikből ilyen módon totálisan inkompetens vezető válik. Persze tulajdonképpen mindannyian idióták vagyunk, állítja Adams, aki ezúttal nemcsak rajzban, de szövegben is kifejti totálisan cinikus szemléletét a munkaerőpiacról, az irodai poltikáról, az értekezletekről és a csapatépítő tréningekről. Mindezt olyan megállapításokkal, mint hogy „a költségtervezés nevű förtelem szadista, macskaszerű földönkívüliek agyszüleménye”, illetve hogy marketingessé könnyen át lehet képezni valakit, elég, ha annyira pofán verik, hogy azt se tudja, hol van. Vicces módon, mindennek ellenére a könyv számos menedzsment- és üzleti program tantervében szerepel 1996-os eredeti megjelenése óta.

A Dzsingisz kán vezetői módszerének titkai cím mindenekelőtt fergetegesen mulatságosnak tűnt, hiszen milyen vezetői titkai lehettek egy fél világot leigázó hadúrnak? Aki nem azt csinálta, amit kellett, azt lefejeztette / karóba húzatta / ló után kötözte, nagyjából. Nyilván számos cégvezető örömmel a magáévá tenné ezt a tanítást, de sajnos nem ennyire egyszerű a dolog. Man szintén előrángatja a Peter-elvet, azt állítva, hogy a jó Dzsingisz az igazi ellenpélda: ő igazán kompetens vezető tudott maradni a mongol birodalom fejeként is. Mindezt olyan elvek mentén, melyek egy mai főnöknek sem hiányozhatnak az elvkészletéből, például: „Tedd alapvető értékké a hűséget, és jutalmazd meg!” vagy „Fogadd el a kritikát!”

Egyértelmű, hogy a könyv megszületésének legfőbb oka, hogy a Kína- és Mongólia-szakértő történész, John Man szakmunkái mellé egy valamivel jövedelmezőbb művet is akart írni, és ha oceanográfus lenne, ugyanezeket az elveket le tudná vezetni a felszín alatti áramlatok és a Corilois-erő viszonyából. De nincs ezzel baj: a sok-sok hasonló, könnyedebb műfajú menedzsmentkönyv közül ez kitűnik azzal, hogy a szerzője valóban ismeri a témát, amire ráhúzza az allegóriát, és már önmagában a történelmi háttérért, példákért, sztorikért érdemes elolvasni.

Szalai-Burszán Balázs