Tim Burton. Szerintem sokan szeretik a filmjeit. Azt a sajátos, senki másra nem jellemző, barokkosan bizarr látásmódot, amitől néhány percnyi részlet megtekintése után is nyilvánvaló rögtön, hogy Tim Burton filmjét látjuk. A világ Tim Burton „szemével nézve” önmagából kifordult, olykor kedély-, olykor elmebeteg, de mindeközben végtelenül szórakoztató hely, ahol a fantázia mindig teljes valóság-eséllyel „történik meg”. Most kézbe vehetjük Tim Burton verseskötetét, s látnunk kell, csak a médium változik, a látásmód egy szikrányit sem.

Az angolszász nyelvterületen a „komoly” költői teljesítmény soha nem zárta ki a bökverset, a halandzsát, a versi „poént” – meglepően sok angol, amerikai költő és író „játszik a szavakkal” a játék kedvéért, avagy választja ezt a gyermekien gonosz formát arra, hogy a koráról beszéljen. Nálunk Karinthy majdhogynem gyanús volt még az őt sokra becsülő kortársak szemében is a szövegbe oltott humor miatt, olyannyira, hogy a humor mögött lakó valódi fájdalmat alig néhányan vették csak észre. De például Romhányit sem tekintik sokan költőnek – az anyanyelvünkkel való felszabadult játék a folytonos mögöttes tartalom nélkül e tájon vesztes gesztus. Varró Dani is ez irányból kapja a legtöbb kritikát – holott talán éppen a lényege veszne el, ha varródanis-módra nem játszana többé formával, tartalommal.

Talán köze van az angolszász mítoszkincs folyamatos jelenlétének az irodalomban ahhoz, hogy másképp kezelik a fantázia-megközelítést, inkább „értéken mérik”, mint itthon. Talán az angolszász humor morbidabb, fekete oldalának megbecsülése is közrejátszik abban, hogy nem szégyen, inkább dicsőség élni az akár „horrorisztikus” eszközkészlettel. Termékeny és jól gondozott talajba ágyazódnak tehát Tim Burton művei, legalábbis felkészült befogadói közeg várja a maga egyáltalán nem ipari jellegű, míves szellemi táplálékát Burtontól. Mondjuk úgy: sokkal kevésbé „egzotikum” ez az ouvre ott, mint nálunk.

Nemrég jelent meg magyarul Tolkien Kürtő úr című kis kötete, szintén a szerző illusztrációival. Ha sokkal inkább „házi használatra” szánt is, ha szelídebb és gyermekibb – mondhatnánk: jámborabb – is, a világlátását tekintve alapvetően rokon-mű. Néhány komoly különbség azért akad: hiányzik belőle a burtoni horror. Világa nem annyira kifordított, hősei nem egytől egyig antihősök. És nagyon angol, tartózkodóbb, hűvösebb. És kevésbé kamaszos. Az Osztrigasrác…-ban néhány vers ugyanis mintha a kamasz Burtont rajzolná ki a maga identitás-zavaraival, kétségbeeséseivel, kamasz-félelmeivel. Értelemszerűen e kis könyv épp ettől válik ideális kamasz-olvasmánnyá.

Persze azért kérdés, ha nem egy ismert ember állít be egy amerikai kiadóhoz ezzel a huszonhárom jópofa játékkal a hóna alatt, vajon megjelentetik-e ezeket az írásokat. Mert a versikék önmagukban nem alkotnak elég erős szövetet egy könyvhöz. A filmekkel kezdtem, nem véletlenül, hiszen a kiadó is a filmeket sorolja a kötet hátoldalán. S ami által kötetté áll össze e pár vers: a versekhez rendelt a szerző által sajátkezűleg skiccelt illusztrációk. Egyből feltűnik a filmes képi világ és a rajzok közötti rokonság – mintha a Karácsonyi lidércnyomás, vagy A halott menyasszony figuráinak világából keveredtek volna szereplők a papírra. Illusztációt írtam, nem egészen helyesen, hiszen e képek minimum egyenrangúak a szöveggel. Hogy a rajzok narrálják a szöveget, vagy maga a szöveg narráció a rajzokhoz – pont ennek kvázi eldönthetetlensége kelti bennem az érzést: papírra rögzített „filmet” látok most is – szinte csak a kísérőzene, meg a zajok-zörejek hiányoznak.

Szót kell ejtenünk a fordításról is, amit Stern Gábornak köszönhetünk. Már a cím: Az Osztrigasrác mélabús halála jelzi, a fordító méltó a feladatra. Ez a mélabús halál… annyira burtonian morbid és olyan pontos-betegen szól magyarul – ahol a poénra hegyezés az alapforma, ott a látszat ellenére nehezebb a fordító dolga, mint gondolnánk, de ezúttal úgy tűnik, a megfelelő kézbe került a munka. Még a rímbörtönért sem haragszom – annyira adja magát…

S bizony jó érzés a papírkötés-korban kézbe venni egy ennyire korrekten összerakott könyvet. Külcsín és belbecs tekintetében is hibátlan, ha drágább is némileg az illendőnél, pont ezért. Köszönet érte a Magvetőnek és az xpress.hu-nak.

Hegyi Zoltán Imre

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.