Gyönyörű könyvet tarthat az olvasó a kezében. A verseket a Marosvásárhelyen élő költőóriás, szerkesztő Kovács András Ferenc válogatta, a gondos, ízléses tipográfia (Luca Morandini ötletes megoldást választ: az oldalak és a verscímek színének játékára épít) valamint az elbűvölő illusztrátori munka az Olaszországban élő magyar illusztrátor, Sulyovszky Sarolta nevét dicséri. A könyv a  csíkszeredai Bookart Kiadó gondozásában jelent meg, és ezáltal is igazolni látszik a kiadó által képviselt színvonal, melyet indulásakor célként fogalmazott meg olvasói számára.


Markó Béla kötete, amint azt korábbi köteteiből megszokhattuk a Versek kisfiúknak, kislányoknak alcímet viseli magán, ezzel mintegy igazolja azt a sajátosságát, mellyel egy évtizedes hagyományt követ, úgy szemléletében, kifejezésmódjában, mint stílusában, nyelvezetében. Akárcsak legelső gyermekvers-köteteiben (Szarka telefon, 1983; Tücsöknóta, 1990) két téma köré csoportosulnak ezek a versek is: az állatvilág és a természet köré. Mindkét típusú versre jellemző az antropomorfizálás, a gyermeki képzeletet könnyedén magával ragadó tréfás, kedvesen naiv versíró technika. Az immár megkövesedett, jól kigyakorolt költői eljárások a hagyományos gyermeklíra nagyszerű egyszerűségét rejtik magukban.


Markó azok közé a költőink közé tartozik, akik szépirodalmi presztizsüket nem a gyermekirodalomban szerezték, hanem a felnőttirodalomból kerültek át a gyermeklírába. És ez általános jelenség az erdélyi gyermekirodalomban (lásd pl. Szilágyi, KAF, Fekete Vince stb.). Ez a jelenség természetesen gyermeklíránk javára vált, hiszen ezek a költők növelték a gyermekirodalom általános presztizsét is azáltal, hogy a legfiatalabb olvasókat verseik méltó, ha nem rangosabb! befogadóinak tekintették. Markó eddig kizárólag a költészet nyelvén szólította meg a legfiatalabb nemzedéket. Az ún. "nagyirodalomban" prózai műveit, főleg publicisztikáját is olvashattuk A gyermekeknek szánt irodalomban először a Napsugár és Szivárvány romániai gyermeklapok hasábjain, nyomtatásban 2008-ban próbálkozott meg prózai nyelven írni, a Ki lakik kertünkben? című mesekötetében, mely a Pallas-Akadémia Mesevonat-sorozatában jelent meg. A 2009. novemberében bemutatott Balázs kertje kötet a Ki lakik kertünkben? című mesekönyv lírai hangvételű párjaként fogható fel. Nemcsak a címben megjelölt tematikai hasonlóságnak köszönhetően, hanem azért is, mert mindkét kötetben a Markó által művelt sajátos stílust, egyéni világlátást, a gyermeki érzés- és gondolatvilágot még magában hordozó felnőtt kifinomult, érzékeny világlátását, láttatni akarását hangsúlyozza.


Mi mindenre terjed ki a költő, Markó figyelme? Hát elsősorban a kertben fellelhető növényekre (virágokra, fákra, bokrokra, gyümölcsökre): felesége magnóliájára, a ribiszkebokorra, a szamócára, meggyre, egy-egy természeti jelenségre, melyek a kerti világot érintik: hóharmat, kánikula, nyári hőség, száz mázsa hó stb., állataira: harkály, sáska, hangya, méhek, téli kosztosok, a cinkék stb. Mindezeket a kertben felelhető élőlények megfigyelését, bemutatását a költő az idő dimenziójának beemelésével, vagyis az évszakok egymást követő varázsában tárja elénk az első verstől, a Tavaszi szökőkúttól, a Kánikulán át, az Őszi postáson keresztül egészen a kötet záróverséig, a Száz mázsa hó című költeményig.


Példaként álljon itt az új kötetből egy-két lírai darab, melyben egy-egy gyümölcs, a nyári kertből kiragadott tájelem kel önálló életre:


Kacérkodik folyton a ribiszke,
mutogatja piros fogsorát,
hogy az milyen szépen is díszíti
gircses-görcsös, vénülő nyakát.

Olyan, mint egy hiú öregasszony,
illeg-billeg, hogyha fúj a szél,
s piros gyöngyét, mire észrevenné,

ellopja egy éhes seregély. (Ribiszkebokor)

Megannyi költői ötlet, nyelvi lelemény, rímjáték, egy-egy állat vagy növény bőrébe bújva eljátszott színészi villogás, mely a szerep-verseket juttatja eszünkbe. A költő gyakran építi verseit a párbeszédes formára:

Dühtől piros a szamóca,
egyre vörösebb az orra,
ott ül a kertünk végében,
s már szólni sem tud mérgében.

Folyton-folyvást csak kérdezem:
- Miért haragszol, édesem?
Hiszen mi téged szeretünk,
és egykettőre megeszünk.

-Hát éppen ez az én bajom:
ne szeressetek oly nagyon,
ha arra jó a szeretet,
hogy megegyetek engemet!(Szamóca)

A kötetbe bekerülnek nem kerti állatok is, mint a rája, teve, a láma. Balázs kertje ilyen értelemben egy kitágított univerzum, melyben sajátjának mondhatja akár a Göncöl-szekeret is, amint eza kötet címadó verséből is kiderül:

Kicsi a mi kertünk,
nagy az ég fölötte,
itt a Göncöl-szekér,
itt jár körbe-körbe.

A vacsoracsillag
itt nálunk vacsorál,
s esténként a hold is
mindig idetalál.(Balázs kertje)

Markó Béla utóbb megjelent verses-kötetei azt igazolják, hogy megéri gyermekeknek verset írni. Nekünk olvasóknak, akik nemcsak gyermekeink kedvéért veszünk gyermekvers-köteteket, hanem saját szórakozásunkra (mert hisszük és valljuk, hogy a gyermekirodalom semmivel sem alacsonyabbrendű a "nagyirodalomnál", annak szerves részét képezi) és közhelyszerűen csak annyit mondunk, hogy gyermekversből sosem elég, Markó versei egyszerű szórakoztató jellegüknél fogva szereznek lírai élményeket.


És ahogy Benedek Elek mondta képviselői beszédében: "annak, aki gyermekkönyv írásába fog. Kell, hogy érezze vagy érezte legyen valaha a családi élet melegségét, kell, hogy részese legyen, vagy lett légyen valaha a családi élet örömeinek és aggodalmainak, kell, hogy letudjon szállni a gyermekvilág eszejárásához, kedvteléseihez s éppenséggel nem felesleges, ha mindezekhez lelkében van még, a gyermekekével rokon vonás: egy csepp naivitás."


A Markó-féle gyermekversekben ott érezzük ezt a szeretetet, ezt az odafordulást, családi melegséget, mitöbb, a verseknek köszönhetően bebarangolhatjuk ezt a csodákkal tele, a természet mindenféle élőlényeivel állataival, növényeivel (egyszóval makro-és mikrokoszmoszával) benépesített tündéri kertet, melyet ezúttal is kisfiúknak és kislányoknak kínál fel a marosvásárhelyi szerző.

Makkai Kinga ajánlója

A bejegyzés trackback címe:

https://bookline.blog.hu/api/trackback/id/tr162047341

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása