„Én sohasem fogok hintázni”. Vagy mégis?
journal - 2010.05.26. 11:06
Címkék: mérleghinta parvela timo
Bevallom: nem keltette fel az érdeklődésemet sem a könyv címe, sem a borító és akkor még nem ismertem a Cerkabella Kiadó könyveit sem. Azért rendeltem meg mégis, mert 2006-ban Finlandia Junior Díjat kapott, mert akciózták, és úgy gondoltam: nem veszítek sokat. Telitalálat volt.
Pi, a főszereplő mérleghintázni szeretne. Jegyzetfüzetébe írja gondolatait, amelyek a felnőtteknek igazából közhelynek tűnnek, a gyerekeknek azonban olyan életigazságokat mondanak ki, amelyeket nemcsak Pi, a kis medve, hanem ők is megtapasztalnak: „Nem minden barátod szeret hintázni” vagy „A legkisebbel is kell hintázni”. A kidőlt fenyőfa Pit a Holdra repíti, ezzel kalandos utazás veszi kezdetét, amely során Pi társat keres a mérleghintához. A Hold azért nem tud vele hintázni, mert neki az égi libikókán a Napot kell ellensúlyoznia. A kozmoszi allegória kapcsán a bizalom fogalma kerül be a jegyzetfüzetbe. Mesebeli lényekkel is találkozik Pi: a harállyal, akinek a gyomra felkavarodik a hintázástól; a harmonával (nem tudom, az eredetiben milyen, de magyar nyelven zseniális ez a madárnév!), akit a léggömb hintáztat meg; a kis csirkával, aki inkább bújocskát játszik. És találkozik egy hasonszőrűvel is, aki viszont elkergette, mert a saját tiltó rendelete (amiről Pi honnan tudhatott volna?!) ellenére Pi tüzet gyújtott. És a szerző be is meri iratni Pivel a jegyzetfüzetébe: „Képtelenség hintázni, ha a másik teljesen hülye.” Persze a leírt szó súlya a későbbiekben még nehezíti a helyzetet: a másik medve ugyanis követi Pit míg mindketten beleesnek a csapdába, ahol ott áll a mérleghinta... Azt azért sejtettem, hogy a könyv végén mégiscsak hintázni fog valakivel Pi. De a befejezésben a csattanó igazából a jelmezek levetése.
Az illusztrációk teljes összhangban állnak a szöveggel. A jegyzetfüzetbe írt mondatok grafikaként jelennek meg: besárgult kockás papíron girbe-gurba betűkkel. Ezeket a könyv utolsó harmadában két oldalon együtt látjuk, egymás után olvasva pedig önálló életre kelnek. Az illusztrációkhoz választott technikát magam is próbáltam iskolás koromban: gyertyával rajzoltunk a lapra, majd vízfestékkel ráfestettünk és az eredményt tulajdonképpen csak ekkor láttuk. Hogy ezzel a technikával milyen érzékletesen lehet fenyőerdőt, égboltot, madártávlatból látott tájat teremteni, azzal most szembesültem. De most is úgy látom: nem a borító a legsikerültebb. A kedvenc oldalpár számomra: a csapdába került szereplők beszélgetése: Pi és Argon arca tölti be a két oldalt, két rövid mondatotot olvasunk csupán: „– Ezeket miért írtad? – Mert akkor így éreztem.” Ezért a beszélgetésért járta végig az utat Pi, és ugyanezért követte őt titokban Argon. Úgy néznek szembe egymással, hogy közben egymás tükörképei. Ezzel a képpel lopta be őket a szívembe az illusztrátor, mert eddig azért kicsit ambivalens érzelmekkel viszonyultam mindkettőjükhöz.
A fordítás kiválóságát a címválasztás igazolja: mi ugyan libikókázni vagy lipinkázni szoktunk, de a mérleghinta szó tükrözi jobban a működési elvet és mindazt a filozofikus tartalmat, amit ez az elv generál.
Nem elég egyszer kikölcsönözni és elolvasni ezt a könyvet: ott a helye mindenkinek a könyvespolcán A kis herceg és Micimackó mellett. Ezért is írtam pont erről.
Demeter Éva ajánlója
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Jankababa 2010.05.26. 15:05:47
Utolsó kommentek