Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg

A viharos XX. század első felében, tehát nem is olyan régen, francia földön, tehát nem is olyan távol, élt egy újságíró, akit Léon Werthnek hívtak. Ez, a magát harcos baloldalinak valló újságíró nem alkotott sem népszerű, sem időtálló műveket, nem készített felejthetetlen riportokat, nem írt az olvasói elme csiszolására alkalmas cikkeket, ha szigorúak akarnánk lenni, azt mondanánk, egy idézhető gondolat sem maradt utána. Léon Werth mégis elnyerte minden idők legrangosabb irodalmi kitüntetését, a halhatatlanságot, mert barátja, Antoine de Saint-Exupéry neki ajánlotta a világirodalom egyik legszebb, legemberibb, legmeghatóbb tündérmeséjét, A kis herceget:
„Léon Werth-nek. Kérem a gyerekeket, ne haragudjanak, amiért ezt a könyvet egy fölnőttnek ajánlom. Komoly mentségem van rá: ez a fölnőtt széles e világon a legjobb barátom. De van rá egy másik mentségem is: ez a fölnőtt mindent meg tud érteni, még a gyerekeknek szóló könyveket is. Harmadik mentségem pedig a következő: ez a fölnőtt Franciaországban él, s ott éhezik és fázik. Ha pedig ez a sok mentség nem elegendő, akkor annak a gyereknek ajánlom könyvemet, aki valaha ez a fölnőtt volt. Mert előbb minden fölnőtt gyerek volt. (De csak kevesen emlékeznek rá.) Ajánlásomat tehát kijavítom, ilyesformán: Léon Werth-nek, amikor még kisfiú volt.” Hát így vésődött be Léon Werth neve az emberiség emlékezetének aranykönyvébe.

Saint-Exupéry egy ősi francia főnemesi család sarja, szenvedélyesen szerette az életet, az írást, a repülést, a társaságot, a nőket, a veszélyt. Alig 14 éves, amikor megnyer egy országos irodalmi versenyt, alig 21, amikor első (katonai) pilótaengedélyét kézhez kapja, és alig 44, amikor gépével együtt elnyelik a Földközi-tenger hullámai. Sajnálatosan rövidre sikerült élete során fogott padlót és szárnyalt a fellegekben, átvitt értelemben is, megjárta a test és a lélek mélységeit és magasságait, átélte az elkárhozás és a megváltás kínjait és örömeit, látott sok jót és sok rosszat, amit csak olyan férfi tapasztalhat meg, aki két végén égeti élete gyertyáját.

Következetesen és sikeresen formálta írói önképét, bár ez aligha lehetett könnyű feladat Martin du Gard, Malraux, Sartre és Camus kortársaként és barátjaként. Népszerű regényei, A déli futárgép, Az éjszakai repülés az emberi helytállásnak, az önfeláldozó bajtársiasságnak állítanak emléket. Saint-Exupéry felfogásában a bátorság, a vakmerőség sohasem öncél, nem is valamilyen ritka vagy rendkívüli adottság, hanem a kockázatot tudatosan kiszámító, tettre kész ember természet adta tulajdonsága. A Pascal és Nietzsche nyomdokait követő bonyolult esszéregénye, a Citadella, moralizáló példabeszédek és elmélkedések laza halmaza az emberi lét értelméről, a szeretet, a boldogság, a szabadság forrásairól, a feladat és a küldetés fontosságáról. A tétel egyszerű: az élet múlandó, hamar elszáll, ezért el kell cserélnünk magunkat valami időtálló és értelmes dologra, amelyben szellemiségünk tovább élhet. Erre bármilyen mesterség alkalmas, az író írjon remekművet, a kőműves építsen citadellát, az anya szeresse a gyermekét.

Amikor Saint-Exupéry 1939 telén papírra vetette A kis herceget, aligha gondolta, hogy ez hozza meg számára a világsikert és a halhatatlanságot, elhomályosítva a kor- és honfitárs Nobel-díjasok joggal kiérdemelt dicsfényét is. A könyv eddig kb. 160 nyelven, kb. 100 millió példányban jelent meg, a film-, a képregény- és a musicalváltozatokról nem is beszélve. 2005-ben az észak-argentin toba indián törzs nyelvén is kiadták. Az írott toba nyelv történetében A kis herceg a második könyv, az első a Biblia volt. (Az iskolázott toba indián, persze, már korábban is elolvashatta spanyolul, ha akarta.)

A varázslatos szépségű klasszikus mese naiv, egyszerű kerettörténete bonyolult, több szintű értelmezési tartományba rejtett gondolatvilágot takar. Egy pórul járt pilóta ül a sivatagban, és éppen gépe röpképességének helyreállításán munkálkodik, amikor összetalálkozik egy aranyhajú, készségesen mesélő kisfiúval, aki egy egyszemélyes kisbolygón lakik valahol az univerzumban, és most tájékozódó jellegű körúton tartózkodik a földön. A kis herceg különböző embertípusokkal találkozik - a király, az üzletember, a tudós, a hiú, az iszákos és a lámpagyújtogató - akik magányosan ülnek önnön fontosságuk ketrecében, és boldogtalanok, mert egocentrikus világfelfogásuk azzá teszi őket. A kis herceg rájön, hogy az a baj az emberekkel, hogy nem látják a dolgok lényegét, nem figyelnek oda másokra, ezáltal életük öncélúvá, értelmetlenné válik. Végül is a róka fogalmazza meg a kis herceg számára a kapcsolatteremtés fontosságát: „Isten veled - mondta a róka - Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” Mindennek van értelme, csak meg kell keresni. „Az teszi széppé a sivatagot - mondta a kis herceg - hogy valahol egy kutat rejt…”

Saint-Exupéry 1926-tól távolsági pilótaként dolgozott a francia polgári légitársaságnál, a Párizs-Toulouse-Dakar útvonalon. (Ez ma az elszánt autósok raliútvonala, mitfahrerrel, GPS-navigációval, térképekkel, üzemanyagdepókkal, műhelykocsikkal, hűtött ásványvízzel, stb. Saint-Exupéry a légiralikat ezek nélkül is fölényesen abszolválta.) 1929-től az argentin légiposta-szolgálat vezetője, és bejárja a fél világot. Itt ismerkedik meg későbbi feleségével, a kis herceg rózsájával, a szép salvadori özvegyasszonnyal, Consuelo Sunsinnal, akivel 13 évet élnek együtt egy viharos, „se vele-se nélküle” kapcsolatban. 1935-ben kísérletet tett egy Párizs-Saigon távolsági világrekord felállítására, de gépe műszaki hiba miatt lezuhant az egyiptomi sivatagban. Túlélte. Napokig bolyongott étlen-szomjan, mire egy karaván rátalált, és megmentette a biztos haláltól. 1938-ban Guatemala fölött zuhant le a gépe. Megsebesült, de túlélte. Saint-Exupéry fegyelmezetlen volt a földön, és fegyelmezetlen volt a levegőben, szerette a kihívásokat, szerette a feladatokat, szerette a nőket, többek között szépséges feleségét is, és sajnos, szerette az alkoholt is, élete utolsó évei depressziós rohamokban teltek, ezért a hatóságok bevonták a pilótaengedélyét.

1944. júniusában barátai közbenjárására a felső katonai vezetéstől kilenc felderítő repülésre kapott engedélyt, a feladatokat a tőle megszokott magas színvonalon teljesítette. 1944. július 31.-én reggel felszállt egy kétmotoros, fegyvertelen felderítőgéppel, és nem sokkal később Marseille közelében a tengerbe zuhant. Sokáig tartotta magát az a verzió, hogy a német pilótákkal vívott légi csatában vesztette életét. A katonai egység fennmaradt repülési dokumentációjából nem derült ki, hogy Saint-Exupéry parancsra repült-e aznap, vagy csak elkötött egy, a kifutón árválkodó repülőgépet. A térségben állomásozó német légierő aznap légi eseményt nem regisztrált. 2003-ban Marseille közelében, 100 méteres mélységben megtalálták azt a Lockheed P-38-as repülőgépet, amely kétséget kizáróan Saint-Exupéryvel a fedélzetén zuhant le. (A roncsok között a búvárok megtalálták az író-pilóta ezüst láncát, rajta a felesége és a kiadója nevével.) A szerencsétlenül járt gépen nem voltak harci sérülések. 

A mese végén a kis herceg meghal, jobban mondva elveszti a létezés fizikai formáját, hogy visszaköltözhessen otthonába, a B-612-es kisbolygóra, hiszen most már tudja, hogyan kell élni. Halála óta Saint-Exupéryről sok mindent neveztek el, repülőteret, utcát, légi járatot, iskolát. És Saint-Exupéry nevét vette fel a Mars és a Jupiter közötti aszteroidaövezet egyik kisbolygója, amelynek katalógusszáma: 2578. Saint-Exupery már be is rendezkedett a 2578-as aszteroidán, gyakran áthívja vendégségbe a szomszédos B-612-es kisbolygó lakóját, a kis herceget, és jókat elmélkednek a halál utáni létezés értelméről. A gróf és a herceg ismét egymásra talált. Negyedik típusú találkozás az övék. Nem kizárt, hogy Saint-Exupéry készakarva, előre megfontolt szándékkal siettette ezt a második, immár végső találkozást az imádott kis herceggel.
 
Könyves Kata  ajánlója