Szigethy Katalin a Naphegy Kiadó vezetője a korai vizuális nevelés fontosságáról és a végtelen számú mese lehetőségéről beszél.

Ma egyre több szó esik a vizuális kultúra fontosságáról, hiszen  alapvetően képi kultúrában élünk, a reklámok és a média képi világa  tölti be mindennapjainkat, információk többsége szintén vizuális környezetben jut el hozzánk, de tudományos munkáink is ábrák sokaságával dolgoznak. Ebben a világban a tájékozódás alapvető feltétele, hogy megtanuljuk a képek olvasását, kiigazodjunk a kortárs képek áradatában, és felismerjük ennek értékeit.

A szövegek olvasásához hasonlóan a képek olvasását is meg kell tanulni, melyben kiemelkedő szerepet tölthetnek be a kisgyermekeknek készült könyvek, hiszen ezek illusztrációi éppen a legfogékonyabb időszakban formálják a gyermekek vizuális látásmódját.

A 2005 óta működő Naphegy Kiadó ennek fontosságát előtérbe helyezve, olyan gyermekkönyvek jelentet meg, melyek nemzetközi szinten már komoly sikereket értek el mind olvasói, mind szakmai körökben, valamint hazai illusztrátorokkal és szerzőkkel együtt dolgozva hozzájárul új kulturális értékek megteremtéséhez is. Egyik legnagyobb sikerük a Böngésző sorozat, amely gondosan megrajzolt, részletekben gazdag képein sok kedves, humoros történetet lehet felfedezni. A siker titka talán, hogy a szöveg nélküli képek végtelen számú mese lehetőségét rejtik magukban, és a szülők és gyerekek bátran szabadon engedhetik fantáziájukat. Szintén óriási népszerűségnek örvend Boldizsár Ildikó mesekutató és Szegedi Katalin illusztrátor közös könyve a Királylány születik.

A bejegyzés trackback címe:

https://bookline.blog.hu/api/trackback/id/tr702198903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása