Prof. Dr. Füredi János ajánlója

Az öregedéssel úgy vagyunk mindannyian, mint a halállal: tudjuk, hogy menthetetlenül eljön, de általában nem akarunk tudomást venni róla. Az utóbbi időben az egészségpiac ennek a válságos időszaknak „elkerülésére” a technikák garmadát dolgozta ki, és az internet kezdőlapjain, kiinduló portáljain számtalan kedvező tanács található. Itt lelhetők fel a csodaszerek, amelyek közül „egy-két köbcenti helyrebiccenti” a folyamatot, a csodát művelő sebészek és a jobbnál jobb receptek. Nem véletlen, hogy Murphy kisasszony is képes magvas megfigyelések közlésére, azaz: „Ha Kaliforniában valaki kilencvenöt éves korában meghal, rossz fényt vet a diétás orvosára.” Ebben a légkörben óriási szerencse, hogy a szakemberek nemcsak kutatják és vizsgálják az elkerülhetetlen folyamatot, hanem van olyan közöttük, aki közérthető nyelven valódi tájékoztatást ad. A recenzens számára üdítő olvasmány Rajna professzor könyve, amely 2005-ben jelent meg először, és aktualitását mára sem vesztette el. A professzor nemcsak ennek a szakterületnek kiváló személyisége, hanem a szépirodalom hatalmas területének is jó ismerője. Ebben a könyvben is a tudományos adatokat folyamatosan illusztrálja Martin Andersen Nexö, Márai Sándor, Thomas Mann vagy Déry Tibor soraival. A szerző ebben a módszerben már könyvtárnyi alkotást tud maga mögött, hiszen SZÓRAKOZTATÓ ELME- ÉS LÉLEKISMERETEK címmel egy + hét részből álló sorozatot jelentett már meg. Ez a stílus óriási haszonnal jár, mert mint a szerző is írja: „A művészi tükrözés a száraz tudományos felvetésekkel ellentétben többnyire elveti az általánost, és az egyénre jellemző sajátosságra kíváncsi. …Éppen azok a részletek a fontosak, amelyek a természettudományos vizsgálódást inkább zavarják.”.E művében Rajna Péter, a reneszánsz ember sokoldalúságával közelíti meg a problémát. Külön fejezetek foglalkoznak a társadalmi kérdésekkel, a központi idegrendszer organikus elváltozásaival, a szellemi működéssel – ezek zavarának tünetekben való megnyilvánulásával, illetve a ma lehetséges kezelési módszerekkel. Ma már a társadalomnak egyre inkább szembe kell néznie az öregedés kihatásaival, és az ezekkel járó következmények nélkülözhetetlenségével. Az öregség gyakorlatilag minden társadalmi folyamatra kihat – annál is inkább, mivel a gyógyító eljárások fejlődésével a várható halálozási idő egyre tolódik, és ennek következtében a lakosság egyre nagyobb százalékát teszik ki a jól-rosszul élő öregek. De egyáltalában kérdéses, hogy kit számítunk öregnek? Általában a 65 év feletti népességet, értjük ide az pedig rohamosan növekszik világszerte. Csak az Egyesült Királyságban 15 százalékról 16-ra 1984-2009, ami 1.7 lakost jelent.

Sokan kérdezik, hogy milyen biológiai folyamatok figyelhetők meg a kor előrehaladtával. Pontos leírások olvashatók erről a könyvben, de még jelentősebb, hogy az ellensúlyozó biológiai mechanizmusokról is tájékoztat minket a szerző. Amivel mindenki egyértelműen találkozik – elsősorban rokonai, barátai, munkatársai között – , azok a szellemi élet változásai, amelyeket nemcsak rajtuk, hanem saját magán is megfigyelhet akár a fiatalabb ember is. Nem kell nagyon idősnek lenni ahhoz, hogy szembesüljünk azzal, hogy az évek múlásával feledékenyebbé válunk, teljesítményünk csökken, gondolkodási folyamataink lelassulnak. Mesterem, Mérei Ferenc mondta, hogy a személyiség, de elsősorban a kellemetlen személyiségvonások hogyan változnak, és nemhogy tompulnának, javulnának, hanem egyre élesednek. Aki takarékos volt, az később zsugoribbá vált, aki gyanakvó, az sokszor paranoid – és ha jól körülnézünk, mennyi ilyet figyelhetünk meg. A személyiség megváltozása nem különíthető el élesen az illetőt körülvevő társadalomlélektani környezettől. Az ember szerepei nagyban változnak az évek során, és az a szociális szerep, amit korábban vitt, hamar megszűnik, és ezt az emberek jelentős része nem éli meg úgy, mint természetes folyamatot. Csak a családban betöltött szerep: mint küzdő ifjú, majd domináns családfő, végül pedig háttérbe került nagyszülő – olyan változók, amelyet meg kell élni, de sokszor még nehezebb elfogadni.

Nagy hiba lenne, ha ezeket a társaslélektani tényezőket tárgyalná csak a szerző, azonban Rajna professzor a szakmában mégis elsősorban úgy ismert, mint a pszichiátria és neurológia határterületének legkiválóbb ismerője. Ennek megfelelően a könyv a szellemi hanyatlással együtt járó kórformákat is részletesen tárgyalja. Megismerhető belőle korunk egyik legnagyobb réme, az Alzheimer-kór minden jele, a kezdet, a betegség kifejlődése és a végstádium elérése. Sok laikus minden elbutulással járó folyamatot ennek a betegségnek gondol, azonban ebből a könyvből a legkülönbözőbb demencia-formák is megismerhetőek.

Közismert jelenség, hogy az öregedés, de főleg annak kóros formáinak felismerése mekkora elutasítással jár. A könyvben megismerhetőek azok a vizsgálati módszerek is, amelyekkel bizonyíthatók vagy kizárhatók a különböző kórformák. Nagy érdeme a szerzőnek, hogy bemutatja azokat az egyéb jelenségeket, amelyek a szellemi hanyatlás kórisméjére hasonlítanak, és új út keresését teszik lehetővé. A könyv a végén az érdeklődőt a „normál” öregedés lassításának lehetőségeivel ismerteti meg, illetve az egyszerű memóriazavarban szenvedőknek és hasonló problémával küszködőknek gyűjt össze olyan tanácsokat, amelyek kizárólag tudományos alapon, és nem napjaink csodavárásának megfelelően próbálnak segíteni.

Rajna professzor Úr könyvét mindenkinek csak gyakori forgatásra, elolvasásra javaslom. Kérem, ne riadjon meg senki, amikor bizonyos jelenségekben magára ismer – nem tudom mással vigasztalni, hogy ha nem most, akkor valamikor találkozni fog vele.

A jó tanácsokat pedig vegyük komolyan, és aki nem rest, az nyúljon vissza egy kicsit messzebb: Ciceróig, az ókori Rómáig, ahol a hasznos tanácsok egy csokorban megtalálhatók: