Kossuth Kiadó: Mr. Santos, Ön egyszerre író, újságíró, egyetemi oktató és haditudósító. Miként indult pályafutása és jelenleg melyik szakmáját érzi magához a legközelebb?


José Rodrigues dos Santos: Macauban, egy Kínában található portugál kolóniában kezdtem a pályámat rádió riporterként. Miután végeztem a Lisszabon Egyetemen a BBC-nek, a portugál közszolgálati televíziónak, a TV RTP-nek, illetve a CNN-nek dolgoztam. Mindegyik munkámat szeretem: az újságírót, az egyetemi oktatót, a regényírót - nem tudnék választani közülük.


K. K.: Mikor gondolt először arra, hogy ír egy regényt és honnan jött az ötlet?


J. R. S.: A Portugál Regényírók Egyesületének elnöke mindig is mondta, úgy látja, jó író válna belőlem, de én nevettem az ötleten. Egy napon aztán sarokba szorított és felkért, hogy írjak az irodalmi magazinja számára egy rövid történetet. Erre nem lehetett nemet mondani, így vonakodva bár, de elfogadtam a felkérést. Megírtam a rövid történetet és ekkor vettem csak észre, hogy 200 oldalasra sikeredett. Már nem volt többé egy rövid történet. Ez lett az első regényem és ettől kezdve már nem volt visszaút.

Jelto Drenth holland szexológus és szexuálpszichológus. A világ eredete - Tények és mítoszok a vagináról című könyve eddig 15 országban jelent meg, és a női szexualitást tárgyaló szakirodalom klasszikusává vált. A szerző közérthetően, szórakoztató stílusban mu­tatja be a vagina felépítését és működését, mindezt pedig változatos képanyaggal, mitológiai, tudományos és történeti adalé­kokkal fűszerezi. A kötet betekintést enged a biológia, az antropológia, a művészet­történet, a tudományos fantasztikum és a feminista irodalom világába, így nyújtván összegző értelmezését ennek a sokak szá­mára elhallgatott vagy éppen ismeretlen témakörnek.

Angyalosy Eszter: Mr Drenth, ön szakmáját tekintve szexológus. Miért fordult az érdeklődése a női szexualitás témaköre felé? És hogyan szerez információkat a kutatásai során? Csak történeti adatokat, irodalmi példákat és mások tanulmányait használja, vagy ön is beszélget a környezetében élő nőkkel ezekről a kérdésekről?

J. D.: Engedje meg, hogy egy picit pontosítsak: én egyáltalán nem folytatok tudományos kutatói tevékenységet. Szakterületem a szexuális problémák kezelése, foglalkozom férfiakkal, nőkkel és párokkal is (hetero- és homoszexuálisokkal egyaránt). Különböző, szexuális jellegű problémákkal, a nehézségeikkel, illetve konfliktusaikkal keresnek fel. Következésképpen az adataim nagy részét a pácienseimnek köszönhetem, ugyanakkor a saját életem során, így a párkapcsolataimban is mindig nagy figyelmet szenteltem a nők érzelmi és gondolatvilágának.

Érdeklődéssel olvastam cikküket könyvem magyar nyelvű kiadásáról.

Információik általában helyesek, csak igazabb lett volna a "KÉM" elnevezés helyett a SOE tagjait az angol hadsereg rendes tagjainak minősíteni, akik közül számos nem angol születésű önkéntes részt vett a Hitler elleni harcban.

Én igazán nem voltam hivatásos zenész, visszavonulásomig Angliában jogász és cégvezető voltam egy nagy cégnél. Nyugalomba vonulásom után szenvedélyes kamarazenészként (még ma is Weiner Leo tanítványának tartom magamat) minden energiámat annak szenteltem, hogy a fiatal zenészgenerációnak tovább adjam, amit az Akadémián elsajátítottam.

Feleségemet nem Olaszországban ismertem meg. Őt a Gestapo még fiatal lány korában kiutasitotta Németországból, és kalandos úton szintén az angol hadseregben lett altiszt. Kairóban ismerkedtünk meg. Ötvenkét évi boldog házasság után tíz évvel ezelőtt veszítettem el, és azóta mint öreg agglegény jártam a világot, mindenütt kamarazenei, jótékony célú tevékenységet folytatva. Így kerültem Baden Badenba, ahol most sok időt töltök, amíg szép londoni otthonom gyakran üresen áll.

Mindezt csak azért írom, hogy a cikk szerzője, akinek köszönöm a szimpatikus referenciát, jobban legyen informálva.
Üdvözlettel,
Dr. Francis Shelton

Klinghammer István professzor recenziója Huszti Péter Kik vagytok, hé! című könyvéről.
 

Ilyen neveletlenül legfeljebb csak rektorokra szoktak ráförmedni nagyratörő titánok a felsőoktatási perpatvarokban – mondja nejem rosszallóan – a blickfangosnak szánt címadás láttán.

No, de Huszti Péter hosszú ideig rektor volt, egyetemi tanár, és különben is ő kezdte nagyszerű regényének címválasztásával… – védekezem. Egyébként sem megbántani, hanem méltatni kívánom, de figyelmet felkeltően kell elkezdeni a könyv bemutatását.

A közel háromszáz oldalas könyv egy nagy ívű életpálya emlékeinek gyűjteménye: elbeszélés, emlékezés, értékelés, megfigyelés, anekdota, életigenlés és életfilozófia szőttese. A könyvbe foglalt történetek, emlékszilánkok stílusa egy gondolkodásban is elegáns alkotó ember értelmen és érzelmen átszűrt bölcs humorát és öniróniáját tükrözi.

A kiképzés és az izgalmakban bővelkedő kémtevékenység számos epizódját több mint hetven év után írta meg a budapesti születésű csellista, a szolgálattól kapott nevén: Francis Shelton.

Schönberger Ferenc 1913-ban született Budapesten. 1939-ben a jogi diplomával és zeneakadémiai tanulmányokkal a zsebében a fenyegető sötét elől beleugrik az ismeretlenbe: leszerződik Teheránba bárzenésznek. Itt jelentkezik a brit hadseregbe, ahol kiképzést kap a titkosszolgálatnál. Ahogy Schönberger Ferenc Francis Shelton-ná vált, megkezdődtek izgalmakban bővelkedő kalandjai. Először Kairóba küldik, megismerkedik az angol szuperkémekkel: többek közt Basil Davidson kémfőnökkel, illetve az arisztokrata újságíróval, Pálócz-Horváth György (Bobby) angol ügynökkel, aki beszervezi a korszak egyik leghatékonyabb angol kémszervezetébe, a SOE, azaz a Special Operations Executive irreguláris hadseregébe. Bobby néven ismert Pálóczy-Horváth vezette angol részről a Magyarországgal folytatott titkos tárgyalásokat a kiugrásról, miközben Shelton elemzéseket készít a magyarországi helyzetről.

Filmbe illő kalandjai az olasz hadszíntéren folytatódnak, 1944-ben Bariból a Magyarországra sugárzott rádióadásokat és a ledobásra kerülő röpcédulákat szerkeszti. A háború végén a menekültek oktatásáért és szakképzésért felelős nemzetközi ügynökségét vezeti Milánóból. Angol állampolgárságot „követel” magának, 1950-ben Angliába utazik feleségével, akit Olaszországban ismert meg. Itt visszatér a zenéhez.

Az idén 97 éves, kiváló egészségnek örvendő szerző jelenleg a világhírű baden-badeni Festspielhaus kiemelt vendégeként az előadásokról ír kritikákat az interneten. Angolul kinyomtatott és magánkörben terjesztett könyvének magyar nyelvű megjelenése alkalmából a Budapestre látogat a Könyvfesztiválra.  A kötet bepillantást enged a 30-as évek budapesti életébe, a közel-keleti útja állomásaiba Irántól Egyiptomig, Palesztináig, majd át Olaszországba.

Akad önök között olyan, aki ne szeretne hosszan és egészségesen élni? Tegyék a kezüket a szívükre, és gondolják végig, mit tesznek azért, hogy ez így is legyen? Valóban egészségesen élnek, étkeznek? Bio- és reformélelmiszereket vásárolnak, gyakran diétáznak, időről időre méregtelenítik a szervezetüket? Szendi Gábor kutatópszichológus Paleolit táplálkozás című könyvében a kőkorszaki és a modern, civilizációs étrendet vizsgálja a tőle megszokott alapossággal és tabudöntögetéssel.



Dorogman Hédi: Pszichológusként hogyan jutott el a civilizációs betegségekkel kapcsolatos kutatásoktól a nyugati étrend vizsgálatáig?

Szendi Gábor: Az ember pszichobiológiai egység. Már az egyetemen is a test-lélek egységében gondolkodtam, majd későbbi kutatásaim is erre a területre irányultak. Ennek szerves része a táplálkozás, amely véleményem szerint döntően befolyásolja a lelki életet. Például a depresszió egyik oka a metabolikus szindróma vagy az omega-3 hiánya. A pszichológusok „elpszichologizálják” a biológiai okokat, a pszichiáterek viszont gyógyszeripari téveszmékben utaznak.

Az Írószövetségtől a Petőfi Irodalmi Múzeumig húsz intézmény és szerkesztőség küldte el javaslatát 50 - 50 könyvre, hogy összeállhasson egy lista az utóbbi évtized értéket hordozó magyar gyerekkönyveiről. Ebből készül egy Tíz év ötven gyerekkönyve összeállítás és az olvasóközönség is kiválaszthatja a maga kedvencét. Szavazzon az évtized magyar gyermekkönyvére az egyszervolt.hu oldalon!

Arra az egyedülálló feladatra vállalkoztak a VI. Gyermekirodalmi Fesztivál szervezői, az Egyszervolt.hu gyermekkulturális honlap és a Csodaceruza gyermekirodalmi folyóirat szerkesztősége, hogy kiválasztják az elmúlt évtized legfontosabb magyar gyermekkönyveit. A kezdeményezéssel szeretnék felhívni a figyelmet az értékes új magyar gyermekirodalomra. Ennek érdekében a gyermekkönyvek világában jártas és a gyermekek kulturális nevelése iránt elkötelezett szervezeteket kértek fel a szervezők, hogy tegyenek ajánlást az eltelt évtized során íródott és megjelent legjobb ötven, szépirodalmi jellegű magyar gyermekkönyve. Mintegy 200 különböző kötetre – illetve kötetsorozatra – érkezett ajánlás, ezekre szavazhat az olvasóközönség, a szerencsés szavazók között Bookline könyvvásárlási utalványt sorsolunk ki.

A szavazás eredményét és a nyertesek nevét a VI. Gyermekirodalmi Fesztivál keretében 2010. május 1-jén a Művészetek Palotájában hirdetik ki, s itt ismerhető meg a szakmai szervezetek ajánlása nyomán kialakult TOP 50-es lista is.

Ranschburg Jenőt két új könyvéről Pataki Erzsébet kérdezte.

Pataki Erzsébet: Új köteteiben a serdülők gondjaira irányítja a figyelmet.
Mi az oka, hogy ez a korosztály ennyire előtérbe került? Az egyre gyakoribb iskolai agresszió?

Ranschburg Jenő: Feltehetően ez is. A felnőtté válás nehéz, konfliktusokkal terhelt időszak, mely igen gyakran stresszhelyzethez vezet. A Nyugtalan gyerekek című kötet a serdülőkori hiperaktivitással  és agresszióval foglalkozik: bemutatom, mi jellemzi ezeket a gyerekeket és
bízom benne, hogy a szülők ráismernek azokra, akikre ráillik ez a jellemzés.

P.E.: Súlyosabb probléma az agresszió - illetve a bűnözés, amikor a serdülő durva és agresszív mind az emberekkel, mind az állatokkal, csal és lop, megszegi a törvényt.

R. J.: Már óvodáskorban is kimutathatók az "előhírnökök": a makacs engedetlenség, az indulatrohamok, de a beilleszkedési zavarok kibontakozásában a szülők személyisége, a család hatása, esetenként a szülők válása meghatározó lehet.  .

Pályázati kiírás családoknak a VI. Gyermekirodalmi Fesztivál alkalmából

A család legalább olyan sokféle, mint Gombóc Artúr csokoládégyűjteménye: van ilyen, olyan, emilyen, amolyan – egyben azonban közös mindegyik: hogy más! Emlékszünk még gyermekkorunk kedvenc tanító nénijének megunhatatlan fogalmazástémájára: írd le, milyen a családod! És emlékszünk még arra is, milyen nehéz volt egyedül megbirkózni ezzel a témával… Talán már akkor összehajolt a család apraja-nagyja, hogy segítsen összerakni a mondatokat, gondolatokat. Mi lenne, ha ma újra ezt a feladatot kapnánk, azzal a különbséggel, hogy most érvényes (sőt kötelező) lenne az egész családnak segíteni a mű elkészítésében, a jutalom pedig nem egy ötös, hanem egy közös családi üdülés lenne?
Örökítsék meg családjuk történetének humoros, bolondos, vagy akár szomorkás, könnyfakasztó fejezetét, melynek szerzője a felnőtt, illusztrátora a gyermek vagy akár fordítva.

A lényeg, hogy a család minden tagja, közösen részt vegyen a pályamű elkészítésében.

Legfeljebb négyoldalas, kézzel vagy géppel írt, fényképpel vagy rajzzal illusztrált történeteiket „Családom és egyéb állatfajták” mottóval az alábbi címre várják:
Csodaceruza 1393 Budapest, Pf. 340.
Nevezési határidő: 2010. április 10.

Az ünnepélyes díjátadóra a Gyermekirodalmi Fesztiválon kerül sor a Művészetek Palotájában 2010. május elsején.
A nyertes pályaművet, illetve az arra érdemes további műveket a Bookline oldalán, a Csodaceruza folyóiratban, illetve a Family magazinban közöljük.
 

Forrás: csodaceruza.hu és bookline.hu

A sakk a játék, melynek célja a sakk-matt - “ Halál a királyra”.  Aki érdekelődik a sakk története iránt, de nincs kanala végigrágni valami komoly kultúrtörténeti munkát annak ez a könyv a megadja a válaszokat. De ha valakit nem érdekel a sakk, akkor most majd fogja.
A történet téren és időn át sodorja a szereplőket, akik mégis mind ugyanannak a játszámak a résztvevői. A könyv születésében nem kis szerepe volt az OPEC embargo idején Algériában eltöltött éveknek, ahol az írónő, csak úgy mint hősnője számítástechnikai szakértőként dolgozott.

Catherine Velis, inteligens, gyakorlatias fiatal nő, aki nem hajlandó munkáltatója nyomására tisztességtelen alkut kötni, így állhatatossága elnyeri méltó büntetését és olyan megbízást kap, amely minden korábbinál nagyobb kihívások elé állítja, mind emberileg, mind szakmailag.  Algírba helyezik át, ahol az akkor még csak formálodó OPEC részére kell számítástechnikai fejlesztéseket végeznie. Mielőtt távozik New Yorkból különös eseményeknek lesz tanúja és még nem is sejti, hogy ott és akkor kezdődik el a játsza, melynek Ő akaratán kívül a kulcsfigurája. Algériába érkezve kell rádöbbenie, hogy bár Ő cseppett sem tartja alkalmasnak magát a már ismert és még ismeretelen feladatai teljesítésre, a játszma többi résztvevő teljesen biztos benne, hogy  erre ő a megfelelő személy. A varázslatos ország, a sivatag forró levegője gyorsan magával ragadja, már a kockázat sem riasztja vissza attól, hogy a rejtélyes Montglane-i sakk készlet nyomába eredjen. A sakk készlet legendája a történelem jeles és jeltelen figuráinak történetén keresztül vezeti őt egy kozmikus titok felé.

Emberek millióit ejtette rabul a szerelmes história vámpír és ember között. Elég csak megnézni a könyv körül kialakult tömeghisztériát ami már már kultikussá emeli a Twilight Saga-t, aztán a filmadaptációk, a főhősökről mintázott babák, a „Team Edward” és „Team Jacob” feliratú pólók, és számtalan ajándéktárgy melyek a történethez kapcsolódnak. Az írónő Stephenie Meyer a semmiből robbant be a sikerlisták élére és ma már alig van ember aki ne tudná, ki ő és melyik halhatatlan történettel ajándékozta meg a világot. 

A szórakoztató ipar csak a nevében és a Disney filmekben szórakoztató. Az átlagember irigykedve nézi a színpadok zenészeit, színészeit, milyen arany életük lehet, pedig. Az is csak egy taposómalom, monotonitás, őrület, káosz. Lerobbanó teherautók, szemétkedő zsaruk, keménykedő menedzserek, bunkó rajongók, ellenségeskedő kollegák, álhíreket terjesztő sajtó, utálkozó közvélemény.

Henry Rollins kendőzetlen kegyetlenséggel mutatja be az underground zenei színtér gyilkos világát, a kiégés különböző fázisait. Naplója, a Black Flaghez (legendás punk/HC zenekar) való csatlakozásától kezdve vezet minket végig egészen a zenekar 1986-os törvényszerű feloszlásáig. Hiteles korrajz, s élvezetes útinapló, ami egy utazásra hív minket az ifjú Rollins koponyája körül.

Élvezetes, de nem a szó klasszikus formájában. Itt nincsenek nagy bulik, részeges történetek, nincs bohémia és semmi kellemes, semmi olyan, ami az idealizált rocksztár életéhez hasonlít. Van helyette nyál, vér és verejték, ki és bepakolás, végtelen hangpróbák, égő sebek, verekedések, meg nem értettség, embergyűlölet, álmatlan éjszakák és nappalok, éhezés, kávé és az a kérlelhetetlen grafománia, ahogy Henry megörökíti mindennapi háborúit. 

A könyvet csak ajánlani tudom bárkinek. A sorokban lüktet az erő, az elszántság, amivel Henry Rollins végig dolgozta, s dolgozza a mai napig, életét. Bárki meríthet belőle motivációt, aki nem ijed meg a szélsőségektől és a kihívásoktól. Gyerünk, szálljunk be mi is a kisbuszba!

Virág Balázs Face ajánlója

Csányi Vilmos: Az emberi viselkedés

Mérő László írása

Kitűnő könyvet ajánlok az olvasó figyelmébe, noha a szerző nézeteivel igen sok ponton alapvetően nem értek egyet. Úgy tűnik, ez a sorsa azoknak a könyveknek, amelyek a legnagyobb hatást gyakorolták rám, és amelyeket a legszívesebben ajánlok másoknak. Hofstadter: Gödel, Escher, Bach című könyve például alapvetően változtatta meg a gondolkodásmódomat, és máig is egyik legnagyobb olvasmányélményem, miközben az alapgondolatának éppen az ellenkezőjében hiszek. Hofstadter amellett érvel 777 oldalon keresztül, hogy a logika Gödel által felfedezett mechanizmusa teljesen alkalmas arra, hogy segítségével teljes értékű mesterséges intelligenciákat hozzunk létre. Hofstadter ráadásul van annyira krakéler, hogy könyve bevezetőjében világosan kimondja: „Ez a könyv bizonyos értelemben a vallásom kifejezése.” Nos, ha úgy tetszik, én „más vallású” vagyok, miközben amit a dologról tudok, annak nagy részét éppen Hofstadtertől tudom. Ő tudta nekem úgy elmondani, hogy végig lekössön, végig halálosan izgalmasnak találjam, nem úgy, mint az általa feldolgozott rengeteg szakcikket.

Huszti Gergely: Mikor és miért döntöttél úgy, hogy folytatod Terézanyu történetét?

Rácz Zsuzsa: 2006. január 22-én döntöttem el, hogy folytatom, szándékosan ezzel a céllal utaztam el egyedül a világ végére, a Bükkbe, egy kis panzióba, hogy kellően megfontolt döntést hozzak. (További részletek erről a blogomon, www.terezanyu.hu oldalon, a Stephen Kinggel a Bükkben című bejegyzésben találhatóak.) Azért döntöttem Terézanyu történetének folytatása mellett, mert magam is szeretem Terézanyut, és mert számtalan olvasó jelezte vissza, hogy nagyon várja a folytatást.

H. G.: Mennyiben változott meg Kéki Kata az eltelt hét év alatt?

R. Zs.: Kéki Kata végre felnőtt. Képes lett szembenézni a saját érzéseivel, elsősorban azzal a késztetésével, hogy minden pasit megmenteni akar és úgy döntött, hogy változni fog: végre saját kezébe veszi sorsa fakanalát, hogy őt idézzem. A maga néha komikus és abszurd módján, persze.

H. G.:Hogy kerül Esterházy Péter és Colin Powell egy regénybe?

R. Zs.: Esterházy Péter, akárcsak a kortárs magyar sőt, európai irodalomnak, úgy az én regényemnek is szürke eminenciása, emblematikus figurája. Mivel tőlem nagyon sokan kérdezték a Terézanyu megjelenése után, hogy siker ide vagy oda, ugye azért tudom, hogy nem vagyok egy Esterházy, ezért erős késztetést éreztem, hogy megidézzem új könyvemben a Mester szellemét. Colin Powell pedig azon ritka történetek egyike a könyvben, ami nem fikció, hanem valóban találkoztam vele egy díszebéden és valóban majdnem örökbe fogadott. Legalábbis én így éreztem.

H. G.: Milyen volt kézbe venni a most megjelent könyvet?

R. Zs.: Euforikus érzés volt, egész éjjel egy pongyolában ültem kinn a kanapén, és olvastam az unásig ismert szöveget. Egy könyv születése nagyon hasonlít magára a szülésre, megvan minden fázisa, a várandósság, a vajúdás, és a kitolás is – és persze az öröm is, amit világrajövetele jelent. De annak nagyon örülök, hogy egy kisdeddel ellentétben, a könyvhöz majd nem kell felkelni éjszakánként és nem kell vele spenótot etetni, hogy nőjön nagyra.

Kiadói hír (Ulpius-ház)

Twilight, New moon és most az Eclipse. Egy újabb divathullám. Ezzel a két mondattal most biztosan tőrt döftem az ízig-vérig "twilighterek" szívébe és még jól meg is forgattam. De mit is mondhatna egy átlagos olvasó, aki találkozott már vámpírtörténetekkel, jobbakkal és rosszabbakkal, de sosem talált két ugyanolyat. Vagy egy átlagos utazó, aki mást sem lát a metrón, csak a saga legújabb kötetét bújó tinilányokat.

Ez a sorozat valamiben más, mint az eddigiek: aki kicsit is jártasabb vérszívóberkekben, biztosan ismerősen üdvözli L.K.Hamilton vagy J.R Ward nevét, Anne Rice-ról már nem is szólva. Az én képzeletemben mindig is az volt az "igazi" vámpírvilág, amit azok a könyvek idéztek meg: misztikus, izgalmas, véres, erotikus és veszteségekkel, élet-halál harcokkal teli. Perzselő, talán ez a legjobb szó, egy pusztító tűz, ami magával ragad, és nem lehet tőle szabadulni. Egy olyan felnőtt rém(mese)világ, ahol minden döntésnek tétje van.

Mindezek után a Twilight kicsit langyos volt nekem: hétköznapi, tépelődő, bizonytalan. Oldalról-oldalra vártam a fordulatot, az elhatározást, hogy történjen már valami világrengető, de a könyv végén nem sokkal tartott előrébb a mese, mint néhány száz oldallal hamarabb. Mégis megvettem a második kötetet, majd a harmadikat is. Miért? Mert kíváncsi voltam, hogy az írónő hogyan alakítja Bella, Edward és a többiek sorsát, hogy továbbra is várat-e magára az igazi vámpíros borzongás és marad a kissé "lightos" vega-világ, vagy robban a bomba, minden borul és elszabadulnak az események. Az eredmény: továbbra is mindenki jó, aki Bella oldalán áll, és rossz, aki a másikon. Fekete és fehér, kicsit gyermeteg mesevilág.

Mégis élveztem, lenyűgöz, a maga egyszerűségével és kiszámíthatóságával. Talán azért, mert a sok kemény vérszopóhorror után nekem is kell egy kis kikapcsolódás...vagy azért, mert olyan szeretnék lenni, mint Anita Blake: különleges, magabiztos, már-már legyőzhetetlen. Így bosszantó, hogy én inkább csak egy Bella vagyok: ügyetlen, csetlő-botló, néha kicsit szerencsétlen, de egyedi és megismételhetetlen.

Rendeld meg!

Kuczmog Zita

Maholnap 44 éves fejjel még mindig hiszek a mesékben, a csodákban, a rózsaszínű, ártatlan érzelmekben…

Történt, hogy két kamasz lány – s bevallom barátnőm társaságában –moziba tévedtem. Alkonyat… (nem tudtam miről szól, nem hallottam róla – akkor még – sokat, csak mentem. Mentem, mert az életem éppen egy picit hullámvölgybe került… mentem, mert vittek….) és megelevenedett számomra a csoda… Bella és Edward szerelme az első pillanattól megfagyasztotta a levegőt a mozi-teremben… "Sosem gondolkodtam azon, hogyan szeretnék meghalni, de meghalni valaki helyett, akit szeretek, jó halálnak tűnik." …s az első filmkockáktól rajongó lettem, és a könyv felé fordultam. A könyv felé, mert – lehet régi korokból maradtak megrögzött szokásaim  - de számomra az írott, a nyomtatott forma adja meg az igazi világot, a könyv amivel fenn maradok a Metron, a könyv, ami gyermekkorom könyvtárainak illatát idézi abban a pillanatban, amikor kezembe veszem, a könyv mert történet én képzeletemben jelenik meg, mert a szereplőket én öltöztetem akár feketébe, akár díszbe…

Az elveszett jelkép 2009 legjobban várt regénye volt, mi sem bizonyítja jobban, hogy eladásaival szinte minden rekordot megdöntött, az első nap egymillió ment el belőle angolul, és a magyar megjelenés után pár héttel is már csak hiába kereste az ember a könyvesboltokban. Érezhető hisztéria veszi körül a szerzőt és könyveit, mindenkinek megvan róla a véleménye, legyen az rajongó vagy szkeptikus. Íme egy a kettő között:

Dan Brown-tól eleve sokat várnak az emberek, a jól ismert magas színvonalat követelik meg, amiben a szerző az olvasóját vezetgeti, kalauzolja a történelem ismeretlen ösvényein, nincs ez másképpen Az elveszett jelképben sem. Európa nagyvárosai után a szerző végre hazai vizekre evezett, hogy lerántsa a leplet Amerika „titkos történelméről”. Robert Langdon-t Washintonba hívják, hogy tartson egy beszédet hőn szeretett szimbólumairól a Capitoliumban, azonban ott kiderül, hogy szó sincs semmiféle előadásról, ráadásul egy misztikus, ősi tárgy felfedezésével megindul a hajsza az Egyesült Államok fővárosában.

Brown ezúttal a szabadkőműveseket vette górcső alá, és meg kell hagyni a szerző nagyon jól bebiflázta az anyagot, hiszen a skót rítus-tól, a híres szabadkőműveseken át, a Rejtelmek kezéig mindenkit felvonultat regényében. A könyvet az teszi igazán érdekessé, ahogy egyenként mutogatja meg nekünk Brown az átlagember számára ismeretlen „titkos társaság” történetét, ami valójában nem is annyira titkos, hiszen a könyvben olvasható adatok nagy része bármelyik, a szabadkőművességről írt könyvben megtalálható. Dan Brown sorra mutogatja nekünk a szögmérőket, a piramisokat és más jelképeket Robert Langdon bőrébe bújva, aki egyre csak fejti a kódokat és rejtvényeket, hogy végül eljusson az elveszett jelképig. Ebben a regényben elsőként azonban Brown bebizonyítja, hogy a filozófiákban is igen jártas, a történet egyik utolsó fejezetében egy nagyon érdekes teológiai kérdést vázol föl, ami ezúttal szerencsére egyik egyháznál sem verte ki a biztosítékot, pedig Az elveszett jelkép is bővelkedik vallási kérdésekben.

A titok fenntartása letehetetlenül olvasmányossá teszi a könyvet, a szerző mindig a legjobb helyen váltogatja a történet fonalait, akárcsak egy brazil szappanoperában, mindig csak az izgalmas részek maradnak meg bennünk, amik átvezetnek minket az esetleg laposabb fejezeteken. Brown-nak meg van a maga képlete a regényírásra, hiszen ha megnézzük, az összes regénye egy sémára épül, mégis minden alkalommal olvasók millióit tudja odaszögezni a könyvekhez, akik úgy érzik majd, hogy nem csak jól szórakoztak, hanem okosodtak is a regény olvasása során. És Dan Brown Az elveszett jelképben is újra megcsinálta, amit már megszokhattunk tőle. Azt hiszem ez az ő igazi elveszett jelképe.

Hegedűs Robin

A Twilight-saga őrület tombol mindenhol, ahová csak szem ellát. Fenntartással fogtam neki az olvasásának. Divat lett a vámpíros-téma, a filmet nem tartottam túl meggyőzőnek. Kölcsönkaptam az első két kötetet, és meggyőztek. Mély érzéseket hozott felszínre, amikről nem is tudtam, hogy bennem vannak. Annyira megtetszettek, hogy az a Napfogyatkozást megvettem magamnak. Izgalommal olvastam első betűtől az utolsóig. Két napba telt a több mint hatszáz oldal, mivel olvastatja magát a könyv.

Időről-időre felfedezünk a Bookline hozzászólások között olyan elemző leírásokat, kritikai megjegyzéseket, melyek önálló publicisztikaként is megállják a helyüket. Ezen írások arra sarkaltak  minket, hogy lehetőséget adjunk ezek szélesebb körű megjelenésének, valamint méltó környezetet biztosítsunk számukra a Bookline Journal néven indított online folyóiratunkban.

Reményeink szerint a Bookline Journal hamarosan egy olyan hellyé válik, ahol személyes vélemények és kritikák nyomán elinduló párbeszéd segíti az olvasók könyvválasztását. 

Csatlakozzon Ön is! Ehhez nem kell mást tennie csak egy rövid könyvajánlót írnia az általunk választott könyvek valamelyikéről, és elküldeni azt a journal@bookline.hu címre, és mi feltöltjük az oldalra